A „radiológia” szót meghallván sokaknak elsõként különbözõ vizsgálati módszerek, képek, szövegszerû leletek jutnak eszébe. Igaz, hogy az orvostudomány e szakterülete nem kimondottan a betegágyhoz köthetõ, ám egy jó diagnózis felállítása – legyen szó bármilyen betegségrõl – bizony alapvetõ szempont a további kezelésben. Viszont ami talán ennél lényegesebb, hogy minden egyes kórisme „mögött” érzõ ember van, akikkel a személyes kapcsolat kialakítása is éppoly fontos – legalábbis dr. Milics Margitnak, a Kanizsai Dorottya Kórház Központi Radiológiai Osztályát vezetõ fõorvosnõnek.

A vele készített interjú során feltûnt, hogy a több mint két évtizede radiológus szakorvosként és emlõdiagnosztaként dolgozó doktornõnek szinte minden egyes mondatában ott a betegeim szó. Dr. Milics Margit jelleme és személyisége ugyanis így azonnal rácáfol arra a – talán téves – sztereotípiára, miszerint a radiológusok „képleolvasó orvosok”, így velük közvetlen orvos-páciens kontaktus ritkán alakul ki. A fõorvosnõnek azonban tényleg szenvedélye a hivatása, amit – a szakmája iránt viseltetett szeretet és hû alázat mellett – csakis a betegekért végez. Azért, hogy a lehetõ legtöbbet segíthessen rajtuk. Hiszen, állítása szerint, épp ezért lett radiológus …
– Pécsett, az Orvostudományi Egyetem negyedik évfolyamán hallgattunk radiológiát. Már akkor felkeltette figyelmemet e szakterület… Aztán, amikor általános orvosi tanulmányaim befejeztével 1986-ban a zalaegerszegi kórházba kerültem, pályaválasztásomban meghatározó személyiség dr. Gasztonyi Vince radiológus fõorvos volt, aki középiskolásként is tanított – õt példaképemnek tekintem mind a mai napig.
– Apropó szakma. Mivel foglalkozik valójában a radiológus?
– A betegekkel, mint minden orvos, azonban – egyszerûen és viccesen szólva – mi „belelátunk” a páciensekbe. Anno egyszerû röntgenberendezésekkel, a 70-es évektõl ultrahang-készülékkel is vizsgáltak betegeket. Értelemszerûen, míg utóbbi a lágy részekre, elõbbi pedig legtöbbször csontszerkezet (pl. törések) analízisére vonatkozik, de ide tartozik a rtg is. Aztán idõvel jött a CT, az MR, a PET-CT – ezek már a képalkotó-diagnosztika szakterületéhez sorolhatóak. Ahogy a mammográf-berendezések, melyekkel specifikusan az emlõk vizsgálatát végezzük. Leegyszerûsítve: a radiológus ezek jóvoltából „képet kap” a betegrõl – akár az egész testérõl, A-tól Z-ig –, amibõl aztán felállít egy személyre szabott diagnózist. Ugyanakkor ez nem egy puszta pillantásból áll, hiszen sajnos még ugyanaz a betegség is mutathat más és más arcot. Éppen ezért fontos a beteggel történõ kommunikáció és személyes összeköttetés, csakúgy, mint a kezelõ orvosokkal is konzultálni. Addig megyek, illetve addig járok utána a dolgoknak, amíg nem kapok érthetõ, pontos és nyilvánvaló képet a betegségrõl. Ha kell, még más kórházakból is bekérek leleteket, képeket, elõzményeket. Fontosnak tartom még a páciensek további sorsának figyelemmel kísérését is. Ebbõl szintén sokat tanulhatok.
– Van két szelete a radiológiának, amik különösen a szívügyei, és amik további karrierjét is meghatározták…
– Bõ húsz éve foglalkozom emlõdiagnosztikával. Már szakorvosként dolgoztam a Zala Megyei Kórházban, amikor – a '90-es évek elején – kialakítottuk a Nyugat-dunántúli régió modern, mammográfiás laborját, melynek a kezdetektõl részlegvezetõje is voltam. A klinikai mammográfiás tevékenység mellett az országban elsõk között indítottunk el Zalaegerszegen a szervezett mammográfiás szûrést panaszmentes nõk számára. Ekkortájt már az Onko Teamben is dolgoztam – közel 20 évet töltöttem el a daganatos betegek egyénre szabott kezelésével foglalkozó orvos csoportban – mint vezetõ radiológus konzultáns. A két szívügyem tehát az emlõdiagnosztika és az Onko-team, de a radiológia minden területén van gyakorlatom, (CT , MR,UH-). Ami pedig még az emlõvizsgálatokra vonatkozik: az ezredfordulótól számítva tovább folytattuk a népegészségügyi szûrõprogramot a zalai megyeszékhelyen, de még a szombathelyi Markusovszky Kórház is felkért mindennek ottani megszervezésére, elindítására. Ennek a szûrõteamnek mind a mai napig tagja vagyok. 1998-ban beválasztottak a Magyar Radiológus Társaság Emlõdiagnosztikai Szekció vezetõségébe, amely az emlõdiagnosztika szakmai irányelveit, protokolljait dolgozza ki és határozza meg Magyarországra vonatkozóan, illetve az emlõdiagnosztikával foglalkozók vizsgáztatását is végzi.
2005-tõl bevezettük Zalaegerszegen az emlõk mágneses rezonancia (MR) vizsgálatát is. Komplex jártassági vizsga emlõdiagnosztikából, majd a folyamatos bel-és külföldi továbbképzéseknek, kongresszusoknak és oktatói tevékenységemnek köszönhetõen még több ismeretet szereztem, amit a mindennapi munkám folyamán kamatoztathatok, betegeim érdekében.
– Adjunktusi, majd fõorvosi kinevezés Zalaegerszegen, illetve nívós szakmai díjak. Ezekrõl viszont még nem tett említést.
– Mert a betegeim fontosabbak, bár a vezetõi-címek és a különbözõ elismerések azért arról tanúbizonyságot adnak, hogy jól végzem a munkámat – a „tágabb” szakma szerint. 1999-ben kaptam meg a fõorvosi kinevezést; a mammográfiás labor részlegvezetõje voltam. Ami pedig a díjakat illeti: legbüszkébb, talán, a 2007-ben elnyert Lányi Márton-díjra és szintén az orvosszakma-elismerését fémjelzõ „Astellas, Év orvosa” díjra vagyok. Azonban szintén melegséggel tölti el a szívemet, hogy 2008-ban az akkori egészségügyi miniszter elismerõ oklevélben, egyúttal kitüntetésben részesítette a szombathelyi kórház mammográfiás részlegének kollektíváját, s jómagamat, mint radiológus tanácsadó konzultánst. Az a fõigazgatói dicsérõ oklevél is sokat jelent, amit még tavaly vehettem át a zalaegerszegi kórház vezetõjétõl.
– 27 évet töltött a megyei kórházban, majd hivatástudata Nagykanizsára szólította, ahová célokkal, tervekkel érkezett.
– A Kanizsai Dorottya Kórház vezetõsége, csakúgy mint én, a színvonalas betegellátást tartja legfontosabb küldetésének. Erre törekszünk mi is a nagyon korszerû betegvizsgálati eszközökkel ellátott, gépparkjában megújult Radiológiai Osztályon: munkatársaimmal, a 8 szakorvos kollégával és az asszisztensekkel közösen. Emellett az Onkológia Team tevékenységének kibõvítését is szeretném szorgalmazni. Azon vizsgálatok igénybevételéhez pedig, melyek nem állnak rendelkezésre a kanizsai intézményben, a megyei kórházzal való jó szakmai kapcsolat nyújt segítséget.
– Méltán adódik a kérdés, hogy egy orvos, aki ennyi területen áll helyt, mint ön, el tud-e vonatkoztatni szabadidejében – egy kicsit – a szakmájától? Egyáltalán mikor tud pihenni?
– Még a kórházi munkáim mellett is az egészségügyben dolgozom, mint életmód tanácsadó. S arról nemcsak másoknak beszélek miért fontos a testi-lelki állapot megóvása, eszerint élünk mi is, családommal együtt. Az egészséges táplálkozásra kiemelt figyelmet fordítok. Kiskertemben saját magam termelem meg azokat a zöldségeket, amiket otthon fogyasztunk. Számomra a kertészkedés jelenti az aktív kikapcsolódást, a lélekbeli feltöltõdést pedig a szeretteim. A férjem, és a csodálatos, történésznek tanuló leányom. A nyugodt családi háttér jóvoltából tudom teljes odaadással végezni a munkámat. Már megint a hivatásomnál tartok… De egy igazi orvos nemcsak munkaidõben él a betegeiért, hanem azon kívül is…
Szabó Zsófia