Magyarország különleges színfolt Európa palettáján. Gyönyörû tájainkat, bölcs mondásainkat, megható balladáinkat, igényes kézmûvességünket, õsi rítusainkat, varázslatos meséinket ismernünk kell ahhoz, hogy saját belsõnk irányította identitástudatunkra támaszkodva gyökereink, múltunk tapasztalatok által letisztult hátteret nyújthasson a jelen és jövõ sebesen változó, személytelenül modern világában.

A Magyar Plakát Házban 2008. november 21-én megnyílt idõszaki kiállítás a X. Országos Néprajzi Fotópályázat díjnyertes alkotásai révén máig élõ, néprajzi hagyományainkban gyökerezõ világba enged bepillantást.

A kiállítást Gyõri Lajos, a Magyar Fotómûvészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének elnöke nyitotta meg. A tárlaton 374 pályamûbõl mintegy 140 fotó tekinthetõ meg.
Az autonóm fotómûvészet a nemzeti fotókulturális örökség része. Résztvevõ megfigyelést követel az alkotótól és a nézõtõl, nem egyszerûen a tárgyak, szokások, eltûnõben lévõ paraszti kultúránk megannyi apró mozzanatának kimerevített fotóit láthatjuk a kiállításon.
A néprajz a nemzeti kultúra hagyományos rétegeit, a hagyományos kultúra jelenét és múltját, az egyetemes emberiség kultúrájának legfõbb törvényszerûségeit kutatja. Tárgya a népi kultúrától, nemzeti kultúránk õsi gyökereitõl egészen napjaink városi társadalmának populáris kultúrájáig terjed, felölelve a magyarság és a Kárpát-medencében élõ népek hagyományos mûveltségének egészét, életmódját, hagyományos gazdálkodását, népmûvészetét, folklórját, vallási hagyományait, nemzeti identitását. A néprajztudományban az 1960-as években lejátszódott fordulattal, „európai etnológia” elnevezéssel lépett fel egy új, erõsen jelenorientált irányzat. Célja az volt, hogy a néprajz – társadalomtudománnyá válva – cselekvõen vegyen részt a jelen szociális kérdéseinek megoldásában.
A néprajzi fotók a nemzeti etnológia és a kulturális antropológia forrásául szolgálnak, egyrészt olyan szociofotók, melyek képesek a tárgyi és szellemi kultúra törvényszerûségeit a múltban és a jelenben megértetni és értelmezni. Másrészt a fotók tárgya lehet a népi életmód egy-egy szegmensének bemutatása, tekinthetjük a képi dokumentálás feladatául az adatgyûjtést, letûnt kultúránk maradványainak, emlékeinek rekonstruálását.
A különbözõ terepen történõ fotózáshoz nagy jártasságra van szüksége a fotósnak a kapcsolatépítésben és az együttmûködésben, hiszen a tanulmányozott csoport szociális és kulturális viselkedésének megfigyelése másként elképzelhetetlen.
Minden közösség ereje az embereiben van. Képesek-e alkotó kezdeményezésekre?
A tradicionális gyökerû életviszonyok és viselkedések önmagukban elsõrendû céljai egy nemzeti kultúrának. Hogy a magyar nemzet fennmarad-e, az nem utolsósorban az itt élõ emberek félretolt, de a múltunkban ott gyökerezõ öntudatától függ.
Milyen fogalmakkal határozzuk hát meg a magunk identitását ebben a változó világban? Milyen igazodási és tájékozódási pontokat találhatunk? Hagyományalapú tudástársadalom-e a 21. századi információs társadalom? Lehetséges lesz-e visszanyernünk bizalmunkat saját kulturális értékeinkben s egyidejûleg globális felelõsséget is éreznünk, valamint otthonosságot Európa és a világ polgáraiként?
Ezen kérdésekre keressük a választ a néprajzi fotókiállításon látható alkotások non-verbális eszközeivel.

Kõfalvi Csilla