A Bedõ Albert utca névadójáról városunk jelentékeny erdész társadalma jól tudja ki volt, mit alkotott, mekkora jelentõséggel. Nekünk, laikusoknak is illik azonban tudnunk, nem ok nélkül hívták õt „a magyar- és horvátországi erdõk királyának” 1839 és 1918 közé elhelyezhetõ gazdag életében. Ám minket az is érdekel, miben követendõ példakép a szakmán kívüliek számára?

Huszonegy évesen elkerült szülõföldjérõl, munkája javarészt a fõvároshoz kötötte. Ám bármilyen magas polcra került (fõ-erdõmester, államtitkár, akadémikus – meglehet, akkoriban nagyobb rangja volt mindennek a mainál), nem felejtette el népét és szülõföldjét. Amikor a századfordulón a szegénység miatt a kivándorlás sújtotta a székelységet, hozzá hasonló hûséges társaival a tettek mezejére lépett. ,,Nem lehet kétség abban, hogy az a virágzó polgári jólét, melyre a székely népnek úgy hivatásánál és értelmiségénél fogva, mint földjének természeti minõsége alapján jogosultsága van, s melynek elérhetésére dolgozni most ide jöttünk, elérhetõvé is válik, ez a nép, melynek most a megélhetés eszközeinek megnyeréséért súlyos küzdelmeket és nélkülözéseket kell viselni, megmentve lesz önmagának, a magyar nemzetnek s az emberi kultúra szolgálatának. A kongresszus dolgozni jött annak a népnek mentésére." – tûzte ki a célt a Székely Kongresszust megnyitó beszédében.
Díszsírhelyre tarthatott volna számot magas címei miatt a Fiumei úti temetõben. Végakaratában mégis hazavágyott Sepsikálnokra, édesanyja mellé temették. Sírjától nem messze egy közel hatszáz éves óriástölgy babonázza meg az embert. Ennek a Sepsiszentgyörgy közeli apró településrésznek ma mintegy ötszáz lakosa van. Iskolájának falán egy mosolygós Bedõ-dombormû, a mezõtúri erdészeti szakiskola ajándéka, az ásotthalmi iskola szobrot hozott a falucskába. Mert a magyar erdészek számon tartják Bedõ Albertet, elzarándokolnak hozzá, és amikor négy éve, december 5-én az összetartozásról kellett szavazni, õk igennel szavaztak.
P.J.