Az utazás mindig nagy élményt jelent, új helyeket, kultúrákat ismerhetünk meg. Még nagyobb örömet okozhat azonban, ha ajándékba kapunk egy ekkora kalandot. A Rákóczi Szövetség által kiírt pályázat megnyerésével a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium diákjainak sikerült bejárniuk a Délvidék történelmi helyszíneit.

Osztályom számára nem ez volt az elsõ alkalom, hogy történelemtanárunkkal, Andl Melinda tanárnõvel utaztunk, és azt hiszem, osztályom nevében mondhatom, hogy ez a kirándulás méltó befejezése volt a gimnáziumban töltött nyolc évünknek. A társaság természetesen nem csak a mi osztályunkból állt, 38 diák indult útnak Andl Melinda tanárnõ és Simon József tanár úr kíséretével. Csapatunk tagja volt egy zentai lány is, aki Zentára érve találkozott családjával.
A hosszú út és a folyamatos „Tanárnõ, mikor érünk már oda?” után elsõ állomásunk Szabadka volt, ahol megtekintettük a budapesti építészek tervei alapján, a szecesszió jegyében épült városházát, valamint a Reichl Ferenc által épített Palotát, amely egy igazi mesebeli cifra palota.
Palicsban a kultúra mellett már a szórakozásra is jutott idõ, hiszen mindannyian egyszerre támadtuk meg a bringóhintó kölcsönzõjét. Az egész partot bejártuk vele, ami gyönyörû látvány volt. A tóparti épületek itt is a szecesszió jegyében épültek, a családi villák nyaraló-stílusban készültek, ilyen például a Lujza-villa.
Napunk zárásaként már szállásunk és legfõképp vacsoránk felé tartottunk Magyarkanizsára. Tisza-parti szállásunkon sem unatkoztunk, a laktató csevapcsicsa ill. halászlé után a mólón való énekléssel töltöttük az éjszaka nagy részét, nem mindenki örömére…
Másnap reggel, mintha csak odavalósiak lettünk volna, belevetettük magunkat a piac nyüzsgõ életébe. A legzamatosabb epertõl kezdve a különleges õrlésû paprikáig mindent megtaláltunk az árusoknál. A kedvezõ árak miatt többen gondolták úgy, hogy visznek az otthoniaknak egy kis epret, amelyrõl csak késõbb a kellemetlen szag alapján derült ki, hogy nem szereti a meleg buszt. A piac után iskolalátogatásra indultunk a Beszédes József Mezõgazdasági és Mûszaki Iskolaközpontba, ahol a sok információ mellett még röplabdáztunk is az ottani diákokkal. Mindannyian barátságosan fogadtak minket, és számos dolgot árultak el arról, mit is jelent az, hogy szerbek és magyarok egy iskolába járnak. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából ünnepi mûsorral emlékeztünk meg közös múltunkról.
Zentán elérkezett a múzeumlátogatás ideje. A zentai csata emlékét õrzõ múzeumban makett elevenítette fel a csata fontosabb mozzanait, a 290 lépcsõfokot megmászva pedig ráláttunk az egész városra.
Bár a társaságon már látszódtak a fáradtság jelei, az utolsó állomásunkon kapott szabadidõnek mindannyian örültünk. A zombori sétálóutcán pezsgett az élet, egy ünnepség zajlott, melyet táncosok és lufik tettek színesebbé. Számtalan árus és nézelõdõ népesítette be a teret, ahol megtaláltuk a hely leghíresebb fagyizóját is.
Mint minden kirándulásunkról, innen is számos élménnyel tértünk haza, amelyért külön szeretnénk köszönetet mondani a pályázatot kiíró Rákóczi Szövetségnek, illetve kísérõtanárainknak.