Thury György, Kanizsa hõs kapitánya halálának körülményeit illetõen a történészek és a régészek nagyjából közös nevezõre jutva ugyanazt írják, sírjának helyét illetõen azonban már koránt sincs egyetértés.

Thury, aki jó szokása szerint hivatalát elfoglalva – ugyanabban az idõben, amikor Nádasdy Tamásné Kanizsay Orsolya a várat szerzõdéssel királyi kézre adta 1568. január 24-én – azonnal párbajra hívta ki a szigeti béget – akit késõbb elfogott, de királyi utasításra szabadon kellett engednie, annak ellenére, hogy a béke megsértõje nem Thury volt, hanem a bég –, mondván, hogy õ az új fõkapitány és tudtával új a szigetvári bég is.

Tehát hivatalába lépve azonnal felszólította a Pécs és Szigetvár körüli falvakat, hogy neki adózzanak, mert ha így nem lesz, akkor fegyverrel kényszeríti õket erre.
Elképzelhetõ, hogy az akkor már országos, sõt nemzetközi hírû (Thury Velencével is kapcsolatban állt, a török mozgásáról, szándékáról rendszeresen tájékoztatta a tanácsot) fõkapitány Kanizsára helyezése – majd állandó, csapataikat rendszeresen érõ zaklatásai után erõs a szándék arra, hogy a fejétõl fosszák meg a sárkányt. (Kortársai szerint több mint 600 gyõztes párviadalt vívott, Istvánffy szerint egy hatalmas termetû török csak azért jött Magyarországra, hogy vele megvívjon.)
A döntés tehát magas szinten megtörtént, majd 1571. április 2-án, nagyhétben, Pirsus Ali bég kiküldi Malkos agát nagy erõkkel, és megkezdõdik a rablás-gyújtogatás, amit persze Thury is észlel, aki akkor Rajkon tartózkodik.
Ezzel a mintegy 300 lovasból álló támadóval Thury György megütközik – török források szerint 150 lovas és 300 gyalogos katonája élén vette fel Thury a küzdelmet –, majd azokat tovább ûzi - közben lépre megy, mert az Orosztony falu melletti erdõbõl Rajk és Kiskomárom között Malkos aga vezetésével mintegy 600 lovas tör ki, a fehérvári, pécsi, koppányi, szigeti bégek csapatai – ez még Thurynak is sok.
Nagy balszerencséjére a hó olvadástól és a Sár patak kiöntésétõl mocsarassá vált völgyben a lovak elõbb térdig, majd hasig süppednek a sárba – Thury leugrik lováról, a páncél azonban akadályozza, és körülötte hiába vitézkednek katonái, az új lóra felugrani nem tud, és Jézust kiáltva gyalog, kezében pallosával aprítja a törököt, egészen addig, amíg azt nem észleli, hogy élve akarják elfogni –, ekkor leveszi sisakját, és a halált megvetve addig küzd, amíg egy végzetes vágás nem éri a fején.

Hatalmas a török öröme, óriási a magyar bánata.

Azt írja a krónikás: „Minden ember Thury Györgyöt kiáltja; kicsiny és öreg mind egyaránt óhajtja!”
Siratja és gyászolja az egész ország – Zrínyi György a helyszínre megy, ahol már csak Thury György fejétõl elválasztott, kifosztott testét találja, és a csatatéren zokogva, Thury testére borulva siratja, és rettenetes bosszút esküszik a török ellen, amit késõbb hadjáratával be is váltott, kivívva maga ellen a legteljesebb királyi rosszallást.
Németországban újságok adnak hírt haláláról és siratják, nagy a részvét Velencében is, jó emberük elvesztése miatt.
Nem úgy a török.
Thury György fejét összevarrják, ma úgy mondanánk, plasztikázzák, és Konstantinápolyba viszik.
Rym Károly császári rezidens jelenti, hogy Thury fejével együtt még kilenc vitéz fejét, tizennégy élõ foglyot, három zászlót, és két dobot vittek a díván elé, ahogy a nagyvezír a fejet a kezébe vette, elégedetten nézegette, és a szakállát megsimogatta.
Késõbb a szultán is magához kérette Thury fejét és a két dobot. Sem Thury fejét nem sikerül a követeknek visszaszerezni hazájába küldés céljából, sem a foglyokról nincs többé szó – a követek azt gyanítják, hogy ez azért történt, mert Thury elfogta Arszlán agát és õt Bécsbe küldte ajándékul.
Rym és Minquith követek szerint a szultán azt mondta: „Thury zsarnok és a békesség megsértõje volt."

És most következik az évszázados tanakodás Thury György eltemetésének helyérõl.

Korban Istvánffy az, aki legközelebb áll az eseményekhez, azt írja, hogy „( Zrínyi György) az halottat Kanizsán tisztességgel eltemettette vala”, majd késõbb, Kanizsa 1601. évi ostrománál azt – ami tulajdonképpen a kérdést el is dönti –, hogy „a tábort pedig Ferdinánd napkelet felõl, azmely kerekded formájú, puszta szentegyházhoz közel,amelyben az híres-neves vitéz és kapitány Thury György temettetett, elég széles kerülettel szállítá…” azaz Ferdinánd fõherceg táborát a várhoz képest keleten ott ütötte fel, ahol az a kerekded templom áll, ahová Thuryt temették.
Istvánffy Miklósnak pedig joggal hihetünk, hiszen Thury Györgynek kortársa volt, mi több hagyatékának felügyelõ királyi biztosa, amikor Thury testvérének, Thury Benedeknek mint gyámnak ármánykodásait vizsgálták felül.
Takáts szerint „pompával temették el Thury Györgyöt a kanizsai mezõn s teste fölé szép kápolnát emeltek.
Ez a kápolna, síremlék, (Tumulus Georgii Thury) közel száz esztendeig volt a törökök kezén, de ujjal sem érintették legnagyobb ellenségük sírját.
A török kiûzésekor azonban a császári hadak elpusztították..”
Takáts a helymeghatározásban „Kanizsát” és „kanizsai mezõt” használ, azonban ha azt tudjuk, hogy a „tumulus” szó halomsírt, vagy – mint esetünkben – inkább dombsírt jelöl, ez Istvánffy helymegjelölését és alábbi álláspontunkat támogatja.
Balogh. „Thury halála után Miksa császár Nagy-Kanizsa fõparancsnokául ismét gróf Zrinyi Györgyöt kéreté fel és nevezé ki; aki Thury tetemei fölé a vártól északra, a mai „Szûz-Bold” dombon, hová jelenleg az Inkey család temetkezik, díszes köralakú kápolnát emeltetett, a vár fõterén pedig „minden magyar buzdítására” emlékoszlopot állíttatott…”
Méri maga is erõteljesen elgondolkodott a sírhelyet illetõen, és Istvánffy keleti orientációjára azt veti oda, hogy „eltájolta” magát, mint a korabeli metszetek többsége, Ny felé 90 fokos eltéréssel jelöli az égtájakat – az eszébe sem jut, hogy Istvánffy esetleg nem a metszeteket tanulmányozva jelölt égtájat, hanem olyan történetíróként, aki – mint fentebb láttuk – járt is a helyszínen.
Ezért aztán õ nem is kelet felé keresgél, hanem északra, megemlítve, hogy a végváriak a súlyos veszteség idején nem a templomépítéssel voltak elfoglalva, sõt azt nem is tehették, mert „a város megerõsített részén kívül esett” – elfelejtvén azt, hogy Zrínyi György, egy hatalmas fõúr építette a kápolnát, és nem az ágrólszakadt végvári katonák…
Méri azt a körülményt is teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy a török – vallási megfontolásból – és nem a Takáts által említett romantikus okból, ti. abból, hogy „legnagyobb ellenfelük sírját megkímélték” megkímélte közel száz évig Thury sírját, mint ahogy megkímélte a magyar is „Nagy Szolimán sírkápolnáját (türbe-jét) amit aztán egy császári proviant tiszt bontott le, hogy értékesebb részét elkótyavetyélhesse”.
Zrinyi Miklós az 1664-es hadjáratkor védte Nagy Szolimán türbéjét, mondván: „Nem halottak, hanem élõk ellen szálltunk hadba…”
Zrínyi György, aki Thury Györgyöt apjaként tisztelte, és a kápolnát emelte, nyilvánvalóan tudomással bírt arról, hogy a török Nagy Szulejmánnak türbét emel – annál inkább fontos lehetett számára Thury György síremléke.
(Nagy Szulejmán meghalt 1566. szeptember 6-án, a mai viszonyok szerint a Turbéki szõlõhegyen felállított sátrában – Pap Norbert professzornak köszönhetõen a Türbét is ide helyezhetjük – Nagy Thury György meghalt 1571. április 2-án, az Orosztony falu melletti völgyben, és a sírját alábbi helyen kereshetjük.)
2016-ban Nagy Szulejmán halálának 450. évfordulójára emlékezünk. 2021-ben Nagy Thury György halálának 450. évfordulójára emlékezünk.
A különbség csak az, hogy a szigetvári önkormányzat erre az évfordulóra a türbe felkutatásával minden követ megmozgat, a szó szoros értelmében – igaz, hogy török támogatással, de a magyar államnak kötelessége egyik legnagyobb nemzeti hõse sírjának felkutatásához minden segítséget, így az anyagit is megadni.
Visszatérve Mérire, aki említ egy rendkívüli fontosságú, ma is fellelhetõ dokumentumot:
Paradeiser György várkapitánynak elõbb szentgotthárdi kihallgatását, majd Bécsben, a Haditanács elõtt elmondott védõbeszédét, amiben Paradeiser arra utal, hogy a törökök „az 1600. évi ostromkor Palin felõl nyomultak elõre, és egy kis templomhoz értek, amit magyar és német katonák védtek, akik a túlerõ elõl a várba menekültek, és ami nem lehetett messze a vártól, mert Paradeiser szerint a katonáknak a nehéz puskákat is sikerült a várba vinniük”.
Palin irányából – vizsgálódik Méri – Kanizsa felé három hely jöhet e tekintetben számításba: a régebben elpusztult Lazsnak nevû falu „esetleg megmaradt” temploma –, amirõl azonban sem írott, sem egyéb adat soha fel nem merült – majd az a hely, ahol ma is áll az Inkeyek háromkereszti sírkápolnája, amelyet a XVIII. században a Kanizsa berek magas homokpartján mesterségesen is megemelt halomra építettek, aztán lábjegyzetben megemlíti, hogy: „…a régi forrásokat és a helyszínt is ismerõ néhány kutató általában ide helyezi a Thury sírboltot.”
Végül azonban a véleményünk szerint teljesen önkényesnek minõsíthetõ okfejtéssel, és a metszetek öncélú összevetésével, a történetírás fenti súlyos érveinek figyelmen kívül hagyásával jut arra az álláspontra, hogy „a sírt a mai Ördögárok és a vágóhídi átjáró közé esõ szakaszban kereshetjük” ami aztán a teljes tanácstalanságot okozza fél évszázada, és azóta is, no meg napjainkban is erõteljesen dezinformál.
Vándor a helyszínt illetõen óvatosan fogalmaz, „(Thury) testét egy régi kápolnában tették örök nyugalomba” – („alte capell”, ami egy 1664-es ostrom metszet kinagyított képére utal, nyilván.)
A mi álláspontunk az, hogy Inkey Boldizsár, a Szentkereszti kápolna 1768-as építõje a Thury György sír fölé emelt, és a történelem viharaiban elpusztult kápolna alapjára építkezett.
Ezt támasztja alá Istvánffy Miklós leírása a kerekded egyházról, és annak tájolásáról, Takáts Sándor, aki a a sírt, Thury temetési helyét egy dombra helyezi a kanizsai mezõn, egy erre a célra emelt épületbe, Balogh János, aki a „Boldogságos Szûz dombjára” helyezi a sírt, oda, ahová az Inkeyek kápolnát építettek és temetkeznek, ezt támasztja alá Paradeiser György várkapitány vallomása és kihallgatási jegyzõkönyve, aki egyértelmûen Palin felõl említi a kis templomot, ahol katonái állást foglaltak el, és magunk úgy tudjuk, hogy legújabban ide helyezi el Vándor László is, aki a kanizsai polgármestertõl 2013-ban ígéretet kapott arra, hogy fedezik költségét, amibõl megkutatná Thury György sírja miatt az Inkey kápolnát, és ami 2014-ben remélem valósággá válik, mert ugye az ígéret szép szó …

Még egy fontos információ, ami napjaink történése.

2014. május hónapban a zalaszentbalázsi, Inkey Boldizsár által 1783-ban épített templomban titokzatos urnákat találtak a felújítást végzõ munkások, téglával kifalazott, és a járószint alá süllyesztett fülkében.
A leletet az teszi titokzatossá, hogy a Historia Domus (a templomnak a lelkész által vezetett házi naplója) nem tartalmazza az urnák behelyezését, és emiatt jelenben nem tudjuk azt, hogy mikor és ki helyezte el azokat ott. (Megjegyzem Gõcze Rezsõ kizárja a felszentelés utáni beépítést, ennek, ha a Historia Domusban nem is jegyezték fel, az emberi emlékezetben szerinte nyoma kell, hogy maradjon.)
Egy biztos: a közeljövõben természettudományos módszerrel megvizsgálják az urnák tartalmát, mi több; ma élõ Inkey leszármazottal összevetik a nyert DNS mintát, hogy kiderüljön: az Inkey családhoz tartoznak-e az emberi maradványok.
Amennyiben nem, akkor csak a zalaszentbalázsi templomépítõ Inkey Boldizsár helyezhette el azokat, titokban, és az urnák akár Thury György földi maradványait is rejthetik.
Inkey Boldizsár a Szentkereszti kápolnát 1768-ban építtette, mégpedig nem véletlenül szemelte ki magának a helyet, ugyanis szent hely volt elõtte is:
1702-ben Umsunst János építtette e helyre, a „háromkereszt” nevû kálváriát, a hely szakrális jelentõsége valószínûleg az évszázadok alatt sem kopott meg – a Thury kápolna építése és Umsunst kálváriaépítése között nincs több mint hat generáció.

Reményeim szerint Thury György sírjának helye a közeljövõben tényszerû bizonyítást nyer.

Abban is bízom, hogy Nagykanizsa városa legnagyobb hõse –, egyben egyik legnagyobb nemzeti hõsünk – halálának 450. évfordulóján méltó megemlékezéséül országra-világra szóló ünnepségsorozatot rendez, és Várpalotával összefogva 2021-et Magyarországon a Nagy Thury György évének nyilváníttatja.
Ehhez kívánok jó egészséget, városi összefogást és kormányzati akaratot.

Nagykanizsa, 2014.május 31.

Dr. Károlyi Attila városi képviselõ