Idilli környezet, tipegõ lábasjószágok, postáskergetõ kutyák - szinte mindenkinek ez a kép ugrik be, ha egy kis falura gondol. Kívülrõl ilyen az erdõk-szõlõhegyek ölelésében megbúvó Homokkomárom is, egészen addig, amíg írásunkban le nem rántjuk a leplet a falu góréjának sötét titkáról. A település elsõ embere, Bodó Tamás ugyanis nem tyúkokat vagy kacsákat tart, mint a hétköznapi falusi földi halandók, hanem kígyókat: a két méteres Fantát, Kukacot és Kapucsínót… Íme a 21. századi modern komáromi keménylegények története…

Persze, élet írta mese elejét kezdhetném a falu valamikori, kultikus arcainak felsorolásával, ám a (kétlábú) hegylakó Bogesz, az örök álmát alvó Bunda, valamint az éltében németül (még józanul is) perfektül beszélõ Csirkés Karcsi tököslegény pozícióját már új arcok vették át. Köszönhetõ ez Homokkomárom polgármesterének, Bodó Tamásnak is, aki egy igazi csodabogár: hiszen irányítja a kis község életét, vezeti gyertyaöntõ mûhelyét, a piarista iskolában mindenesként dolgozik, közben kattintgatva építi fotós vállalkozását és mindennek betetõzéseként még 5 gyermek édesapja is. A különc polgármesternek természetesen a hobbija sem kutya, hanem kígyó. Pontosabban, a gabonasiklók szerelmese a fura, ám csupaszív és szeretet Bodó, vagy ahogy mindenki hívja, Fantomasz. Aki a falu elején lévõ kis otthonában lakik – családján kívül – három olyan bûnbakkal, akik még Ádámot, Évát is belevitték a rosszba a Biblia szerint. Tamás mégis a keblén melengeti õket…
– Én nem értem miért utálja mindenki a hüllõket. Különösen Zalában ódzkodnak tõlük – sopánkodott beszélgetésünk kezdetén a polgármester. Az egykori alföldi, késõbb pesti srác nyilván tudja mi a dörgés hüllõrettegés-ügyileg a lokálpatrióta zalaiakban, hiszen sok embert ismer.
– A gabonasiklóimat viszont mégis egy zalai, pontosabban miháldi embernek köszönhetem. Mégpedig Bengyák Vincének, az említett település plébánosának. Az atya nepperkedte nekem az elsõ gabonasiklómat, Kukacot, még 7-8 esztendõvel ezelõtt. Amit aztán úgy adtam elõ otthon, hogy a gyerekem akarja… Pedig én vonzódom a hüllõkhöz már kiskorom óta.
Aztán Bodó Tamás – miután hazaállított Vince atyától bizniszelt kígyójával – mégsem lett kidobva a családi házból, hiszen a népes Bodó-família, élén a tündéri édesanyával-feleséggel, Erzsikével, is megszerette, vagy legalábbis elfogadta az akkor még kicsi jövevényt. Akirõl – meg úgy en bloc az effajta kígyókról – tévedés azt hinni, hogy a mérges fajták közé tartoznak. Hiszen az Amerikából származó gabonasiklók békés, ám mégis fickós állatok. Rágcsálókkal táplálkoznak, így sem Bodóék, sem a falubeliek nincsenek veszélyben. Bár ott jártunkkor már három hete nem kapott enni a kígyó-család, de gazdájuk megnyugtatott: még soha senkit nem ettek meg. Meg különben is, több mint 100 darab fagyasztott egér van számukra félre téve az e célra fenntartott frigóban.
– Az étvágyukkal sincs gond. Mondjuk, hamarosan az etetés következik, ezért kissé izgágábbak a kelleténél – mondta Tamás, miután a rémült újságíróra kapacitálta a kígyó-kolónia vezéregyéniségét.
E ponton álljunk is meg egy pillanatra. Ugye, mint már írtam, minden Kukaccal kezdõdött, aki leginkább ma már egy túlméretezett „kõtt rétesre” hajadzik. Aztán késõbb jött a kakaóscsiga formájú Kapucsínó – õk ketten a hímnemû keménymag, akiket a narancslekvár színû hölgyemény, Fanta tart kontroll alatt. Így élnek ma már õk hárman a kétszintes terráriumban, amit Bodó úr saját kezûleg készített. Impozáns üvegpáholyuk felsõ emeletét pedig egy fain görögteknõs foglalta el, aki idõrõl-idõre szabadságra megy: azaz, kereket old legeltetés közben.
– Na, a kígyókkal ilyen gond nincs, hiszen gyakorlatilag nonstop napoznak és alszanak, bár néha úszkálnak is. Mondjuk, arra volt már példa – talán egy ízben – hogy valamelyikük megpattant szálláshelyérõl, de igazából nem gyakran fordult elõ – mesélte Tamás arra válaszként, mivel telnek a furcsa kommunájukban élõ kígyók mindennapjai. No, meg persze burkoltan az is érdekelte a kezdetben egyébként kígyóiszonyos sajtóst, vajon jobb-e kígyót tartani, mint méregdrága riasztót szereltetni, vagy vadorzó kutyát csaholtatni a hívatlan betolakodók ellen.
– Tény, hogy vannak olyanok, akik még a lábukat sem merik betenni hozzánk, amikor megtudják, kikkel osztjuk meg otthonunkat. Persze, a kígyók iránti félelem sokszor azért van az emberekben, mert nem ismerik õket. Egyébként nem büdösek vagy koszosak, nem kaparnak, nem hullajtják a szõrüket, meg nem is nyüszítenek – csendben élik mindennapjaikat.
Tamásnak a kígyók körül – akármennyire is igénytelen állatok – azért akadnak egyéb apróbb teendõi: hiszen az etetés és a terrárium tisztántartása nem kis meló, ebben a nem mellesleg Országos Gabonasikló Klubot is vezetõ édesapának Dani nevû csemetéje segít.
Apropó, leszármazottak. Persze, nem Bodóék családfájának elemzésébe bocsátkozunk, hiszen az értelmes, fõiskolai hallgató leány és a négy okos, életrevaló fiúgyermek tisztességesen, példamutatóan éli mindennapjait. Sokkal inkább a kígyó-banda, a hölgy és két párjának esetleges hármasai érdekeltek. Viccet félretéve, nem a szó szoros értelmében, hanem azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán szövõdött-e valaha szerelmi viszony a tejhatalmat élvezõ Fanta és a kegyeit keresõ vezérhím Kukac, illetõleg a latin amorózó szerepét betöltõ Kapucsínó közt?!
– Természetesen voltak már kiskígyóink – felelte nevetve Tamás, aki sokkal inkább bábáskodott, apáskodott az újszülöttek körül, mint maguk a hímnemû felmenõk. Azaz, ennyire nem csinálok tréfát a dologból, hiszen Fanta a többi kígyóhoz hasonlóan tojásokat rak, amikbõl idõvel kiskígyók bújnak ki. Szóval tévedés a férfiúkat vádolni bármivel is, kígyóéknál…
– Egyszer rekordszámú, 15 kiskígyó született. Persze, úgy keltettem ki õket, de nagyon nagy munkával járt mindez: megfelelõ hõmérsékleten tartani a tojásokat, a környezetükre kiemelten figyelni nem kis feladat – állította Tamás. Különösen, amikor azt firtattuk, várható-e szaporulat a jövõben. Nevetve mindössze annyit válaszolt: sosem lehet tudni.
– Így igaz, hisz egyikünk sem lát a jövõbe – kontráztam beszélgetésünk utolján – de abban azért biztos vagyok, bõven elég ez a három nehézfiú, hogy hozzátok sose törjenek be – mondtam a górénak. Jó helyre tettétek õket, mindjárt az ajtó mellé és kilátnak az ablakon is: azaz, szemmel tartanak mindent. Meg mindenkit.
– Tény, hogy a mi otthonunkba még sosem törtek be. A faluban is viszonylag béke honol, a hegy már más kérdés, persze. Lehet, hogy ki kellene írnunk: kígyóval védett övezet. Oszt aki elolvassa és rosszban sántikál, máris félni kezd. Lényegtelen, hogy veszélytelenek.
– Akkor Tislér Zolit és szuperszimat kutyáját – a helyi körzeti megbízott csapatot – felváltják kígyók rend õrzõnek Homokkomáromban?
– Dehogy! Õk nagyon jól végzik a munkájukat. Tisztelik Zolit az emberek, meg rendet is tart…
Aztán egy csöppöt mégis elgondolkodik Bodó Kígyótulaj Tamás.
– Hmm… Nem is rossz ötlet. Akkor biztos megilletné a furafalu jelzõt a település. Hisz kígyók nem mindenhol csendõrködnek…

Szabó Zsófia