Magyarországon egyedülálló mûtétet hajtottak végre a közelmúltban a pécsi szülészeti klinikán. Az orvos-csapat tagja volt dr. Molnár Gábor, dr. Bódis József, dr. Vizer Miklós és Kerekes Renáta mûtõsnõ.
A mûtét végzõ szülész-nõgyógyász dr. Molnár Gábor zalai születésû, Zalaszentbalázson nõtt fel, s végezte az általános iskolát, majd a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnáziumban tanult és érettségizett. Ezt követõen végezte el Pécsett az orvosi egyetemet, s választotta élethivatásul azt, hogy nõkön, valamint pici babákon, s azok világra jövetelében segítsen.

- Az általános iskola óta a természettudományok érdekeltek (kémia, biológia) elsõsorban, már akkor tudtam, hogy ezzel a területtel fogok foglalkozni – mondta dr. Molnár Gábor. - Az már akkor látszott, nem én leszek a válogatott középcsatára a VB döntõn, énekhangom akkor sem volt, így a papi pálya is ugrott, pedig milyen ájtatosan tudtam ministrálni szegény mamám szerint... Igazából nem akartam orvos lenni, féltem a vértõl, inkább biológia, kémia tanár. Középiskola 3. osztályában beszéltek rá az orvosira. Tudományos érdeklõdésemet nagymértékben befolyásolta a gimnáziumban Szebenyi Mária tanárnõ, akinek nagyon sokat köszönhetek. Oda egybõl felvettek. Az egyetemet, mint ahogy a gimnáziumot is szerettem, jó visszaemlékezni azokra az évekre. Az egyetemen az elsõ év végén van egy nyári ápolási gyakorlat. Én akkor még traumatológus akartam lenni, így azon a nyáron a Kanizsai Dorottya Kórház Traumatológia Osztályára mentem, ahol nagyon rendesek voltak velem, az elsõ nap Muzsek fõorvos úr bevitt a mûtõbe. Fúrtak, faragtak, kalapáltak, fûrészeltek. Hát, nagyot csalódtam, azonnal tudtam, baleseti sebész biztosan nem leszek. Kanizsán akkor a Baleseti Osztály alatt volt a Nõgyógyászat. Lementem oda, a szülõszobán láttam három szülést, és már tudtam is: szülész-nõgyógyász leszek. Az egyetemi évek alatt ez a gondolat csak erõsödött bennem, így nem volt kétséges a szülészeti irány. A klinikára való bekerülésemben sokat segített nekem, szintén zalaszentbalázsi származású Prof. Dr. Gõcze Péter, aki a Szülészeti Klinikán dolgozik a mai napig, vele végeztem az elsõ tudományos munkámat is. A diploma után egybõl, vagyis 2005-ben kerültem a klinikára. Persze minden érdekelt. Gõcze prof hatására az onkológia, de a középiskola óta a genetika is érdekelt, és csak álmodni mertem arról, hogy egyszer, nagyon sokára, a klinikán esetleg méhen belüli sebészeti beavatkozásokat is végzünk, és én ennek részese lehetek. 2009 nyarán, egy évvel a szülészet szakvizsgám elõtt, a klinikán genetikusból hirtelen hiány lépett fel, a kettõbõl az egyik genetikus kolléga elõre megfontolt szándékból családjával Angliába távozott. Veszprémi Béla Tanár úr, a Genetikai Tanácsadó vezetõje akkor megkérdezte tõlem, lenne-e kedvem a szülészet mellett genetikával is foglalkozni - én igent mondtam neki. Azóta foglalkozom prenatális genetikával. Akkor kerültem közvetlen munkakapcsolatba dr. Vizer Miklóssal (persze elõtte is jóban voltunk), aki az egyik vezetõ ultrahangos orvos volt a klinikán. Õ 2010 táján ment ki Hamburgba ezt a mûtéti technikát megtanulni. Hazajött, és én vártam, hogy akkor kezdõdik a fetoscopia. De nem történt semmi. Én ezt nem értettem. Megkérdeztem tõle, mi az oka ennek. Válasza az volt, hogy bonyolult a dolog, pályázatot kell írni, egy rakás engedélyt be kell szerezni, nagyon sok utánajárást jelent.

Dr. Molnár ezt elvállalta, Bódis József Professzor, az intézetvezetõ engedélyt adott neki a munka megkezdéséhez és megígérte, ha meglesznek az engedélyek, a mûszerek rendelkezésre fognak állni. Kitartó munkával minden szükséges papírt beszerzett, 2012. tavaszán aztán neki is lehetõsége nyílt egy 2 hetes hamburgi tanulmányútra, ahova elkísérte felesége, Krisztina és a 10 hónapos kislánya, Aliz is. 2013-ban megszületett kisfiuk, Gábor Tamás is, vagyis Pocak.

- A mûszerek beszerzése is sikerült, mintegy 25-30 millióba kerültek – folytatta a doktor. - 2014 tavaszára minden készen állt, együtt volt a csapat, a felszerelés. Már csak beteg kellett, aki vállalja a mûtétet… - Vizer Miklós inkább a diagnosztikai részét csinálta, ami nagyon fontos, a mûtét során a hátam mögött állva - és nyilván sokkal nyugodtabb idegállapotban, mint én - nyugtatott és hasznos tanácsokkal látott el. Ez nagyon sokat segített, e nélkül nem ment volna. Meg kell említenem Kerekes Renátát is. Õ egy nagyon higgadt, csendes ember, aki nekem minden korábbi mûtétemnél, ahol ott volt, sokat segített. Ennél a beavatkozásnál is sokat jelentett az õ higgadtsága.

- Egy ilyen nagyságrendû, mondhatni szenzációs mûtét mit jelent egy fiatal szakorvosnak a pályáján? Az ember élete során talán csak egyszer kap ekkora esélyt a sorstól…

-Ez mérföldkõ a magyar szülészeti ellátás történetében. Nem mondom, hogy 33 évesen a csúcsra értem, egyáltalán nem, inkább most kezdõdik valami nagyon izgalmas Minden egyes fetoscopos mûtét (azóta hármatat végeztem) egy újabb kihívás. Nem olyan, mint mondjuk egy hasi méheltávolítás, ahol ott áll mellettem egy tapasztalt kolléga. Itt minden új és csak magunkra - magamra számíthatok. Nekem nem volt, és most sem célom a népszerûség… Célom orvosként a magyar szülészeti ellátás magasabb szintre emelése, ebben ez volt az elsõ lépés. A legfontosabb, hogy két lábbal a földön maradjak. Nem lettem ettõl jobb, szebb, okosabb, mint a többi. Orvosként az életre esküdtem és nem halálra, ami tõlem telik, mindent meg fogok tenni a betegekért a jövõben is.

Magánélete – mint mondja - nagyjából rendben van, de természetesen a munka a családtól is sok idõt elvesz, keveset lehet velük. Zalába ritkán jut el, mostanában volt a 15 éves érettségi találkozójuk.

- Otthon voltam és jó volt látni a régi haverokat. Ifjúkori emlék van bõven, nem volt az olyan régen. Amit kicsit sajnálok, hogy a munkám és a család miatt testvéremmel, aki Keszthelyen él, keveset látjuk egymást és keveset horgászunk együtt. Ha a gyerekek nagyobbak lesznek, remélem, újra jöhetnek az egyhetes horgászások.

IKER-TRANSZFÚZIÓS SZINDRÓMA
Az iker-iker transzfúziós szindróma az egypetéjû ikerterhességek tíz százaléka során fordulhat elõ. Az egyik magzat a másiktól vért vesz el, emiatt az egyik kicsi, a másik pedig túl nagy lesz. A rendellenesség miatt a vér egyenlõtlenül áramlik a babák között. Normális esetben a két magzatnak külön vérkeringése van, ennél a betegségnél azonban a méhlepényben összefonódnak a babák erei, így tudja az egyik elvonni a tápanyagokat a másik elõl. A kisebb magzatok kilencven százaléka még a méhen belül meghal, amelyik megszületik, azoknál súlyos rendellenességek léphetnek fel.
A pécsi klinikának egy pályázattal és külföldi hallgatók adományainak segítségével sikerült a szükséges mûszereket beszereznie, lézerrel zárták el a méhlepényben az érösszeköttetéseket. A mûtétet végzõ orvosok Hamburgban sajátították el az eljárást.

Zoárd és Sámson

A mûtét sikerült, a kismama hazamehetett Debrecenbe, de a szülésre visszatértek a pécsi klinikára, ahol megmentették a babák életét – még akkor, amikor édesanyjuk a szíve alatt hordta õket. A Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nõgyógyászati Klinikáján júniusban végezte el a team a másfél órás operációt, de a babák megszületése után akarták csak nyilvánosságra hozni a nagy eseményt. A babák – merthogy ikrekrõl van szó – pár napja világra is jöttek.
A gyerekek a 35. héten születtek meg: a nagyobbik, Zoárd 1980, a kisebbik, Sámson 1730 grammal.

Lukács Ibolya