A járásbíróság nemrégiben kinevezett elnökérõl azt tartják: karakán, vezetésre termett, kemény nõ, szigorú, de igazságos bíró. A Landler Jenõ – a mai Batthyány – Gimnáziumba, nyelvi tagozatos osztályba járt, amelynek mai napig tartó „hatásaként” érti és beszéli a franciát, az oroszt és a német nyelvet is. Dr. Hajdu Ildikó ennek még ma is hasznát veszi, ugyanis feltöltõdés és kikapcsolódás gyanánt sokszor választja az utazást, más földrészek és kultúrák megismerését.

– A gimnáziumban kezdtem a jog iránt érdeklõdni, ezért a továbbtanuláson morfondírozva, a felvételi lapon végül is a Pécsi Tudományegyetem jogi karát jelöltem meg. A nõvéremet azonban a gazdasági élet érdekelte, õ pénzügyi szakemberként dolgozik. A „városi legendával” ellentétben nem azonos a névrokon háziorvossal – fogott hozzá életútja ismertetéséhez a Nagykanizsai Járásbíróság új elnöke. – Pécsett harmadéves joghallgató voltam, mikor eldöntöttem: bíró szeretnék lenni. Egy frissen diplomázott jogász szerencsés helyzetben volt akkortájt, hiszen a nagykanizsai bírói kar – átlagéletkorát tekintve – már nem volt a legfiatalabb, így kerestek fiatal, jó képességû fogalmazókat. Nem lehetett kérdéses: az egyetem után hazajövök. Két év múlva elbúcsúztam Pécstõl, és munkába álltam a nagykanizsai bíróságon fogalmazóként, ekkor 1987-et írtunk.
– Két év múlva letettem a jogi szakvizsgát is, és rögvest bírósági titkár kinevezést kaptam Nagykanizsára. A mai napig szívesen emlékszem vissza ezekre a hetekre, hónapokra. A fõvárosban eufórikus hangulat uralkodott, 1989 októberében, a rendszerváltás kellõs közepén jártunk. Azon kevesek közé tartozom, akinek a bírói kinevezési okmányát Szûrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök írta alá. A következõ év tavaszán, március elsején kezdtem el bíróként tevékenykedni. Talán egy picikét közelebb állt a szívemhez a büntetõjog, így örültem, mikor büntetõbírói feladatkört kaptam. Akkoriban két büntetõ ügyszakos bíró dolgozott Nagykanizsán az elnökön kívül, ma már hatan látjuk el a büntetõ igazságszolgáltatást. Sõt, nemcsak bíró, hanem közjegyzõ is lettem egyszerre, körülbelül fél év idõtartamra, akkortájt ugyanis még más volt a jogi környezet. Egyik nap közjegyzõi munkát láttam el, majd másnap büntetõbírói talárt öltöttem. A bírói munkát végzem azóta is, idestova 24 éve… Hogy van-e olyan ügy, amelyik kitörölhetetlen nyomot hagyott bennem, a lelkemben? – kérdez vissza az elnökasszony. – Persze, bár szerintem nincs olyan bíró, akinek ne lenne egy-egy ilyesfajta ügye. A 90-es évek közepén történt. Egy 12 éves kislányt próbált meg egy hasonló bûncselekmény elkövetése miatt korábban már elítélt, és frissen szabadult férfi megerõszakolni. A gyermek lélekjelenlétének köszönhetõen szerencsére kísérleti szakban maradt a férfi cselekménye, de mégis mély hatást gyakorolt rám az ügy. A kislány a bírói tanácsunk elõtt is nagyon talpraesetten viselkedett, és döbbenetes részletekre emlékezett: például, hogy római számlapos volt az elkövetõ órája. A vádlott tagadott, de felhozattam a lefoglalt órát, ami valóban római számlapos volt. Az egyéb bizonyítékok is egyértelmûen bizonyították a bûnösségét, így szigorú büntetést szabtunk ki. Egyébként az ítészi hivatás pont az a munka, amelyet nem lehet bennhagyni a munkahelyen. Én fejben mindig dolgozom az éppen aktuális ügyeimen, és néha a legváratlanabb pillanatokban jövök rá a megoldásra.
– Akkor talán nem csak városi legenda az, hogy Ön a szigorú, de „fair” bírák közé tartozik? – teszem fel a kérdést dr. Hajdu Ildikónak. – Én is hallottam már róla, hogy az ügyfelek így jellemeztek, de ezt nem kívánom kommentálni, hiszen ez szubjektív megítélés az egyéntõl. Az ítélkezésemben elsõsorban a törvényesség megtartására figyelek, illetve arra, hogy az általam meghozott büntetõítélet igazságos, és egyben nevelõ célzatú is legyen. Felnõttek esetében jó példa erre a nevelõ célzatra a középmérték alkalmazása, mely lehetõség a bíró számára, hogy a valóban bûnözõ életmódot folytató elkövetõ esetét – az ítélkezés során is – el tudja különíteni az elõször megbotló állampolgárétól. Utóbbinál enyhébb büntetést célszerû kiszabni, nevelõ célzattal, míg ezek a szempontok egy többszörös vagy különös visszaesõ esetében már nem elégségesek.
– Az elkövetkezõ évekre számos megvalósítandó tervem van a Nagykanizsai Járásbíróság mûködésével kapcsolatban, talán a „javítva változtatni” Deák Ferenchez köthetõ gondolat fejezi ki legjobban az általam elérendõ célt. Az ügyteher arányosítása – vagyis a bírák közti ügyek megfelelõ kiosztása – kiemelten fontos, hiszen ezáltal válik színvonalassá és idõszerûvé egy bíróság ítélkezése. Mert ha ez rendben van, a bíráink nem lesznek leterheltek, és így színvonalas munkavégzésre képesek, amely pedig az ügyfelek és a társadalom elégedettségét eredményezi. Igyekezetem oda hat, hogy minél nagyobb hangsúlyt fektessek a bíróság nyitottabbá tételére mind a társadalom felé, mind pedig az azt tájékoztató média irányába is – szögezi le a járásbíróság elnöke. – Rövid idõn belül „ötletládát” és „ügyfél-elégedettséget mérõ ládát” helyezünk majd ki a bíróság folyosóján, utóbbihoz kérdõívek is tartoznak majd. Ez a megye valamennyi bíróságán megvalósuló új kezdeményezés. Nyitottak vagyunk minden jobbító szándékú ötletre, javaslatra, vagy csak egyszerûen a problémák felvetésére. Odafigyelünk ezen kívül a honlapunkra is, folyamatosan frissítjük, hiszen az internet világához, a technika fejlõdéséhez a bíróságoknak is alkalmazkodnia kell. Kiemelkedõen fontosnak tartom a tanúgondozást, amely lehetõséggel a tanúk – a tapasztalatok alapján – rendre élnek is. Egy-egy bírósági tárgyalás fontos „kelléke” a tanú, akinek minden segítséget meg kell adni, hogy állampolgári kötelességét nyugalommal teljesíthesse. A Nagykanizsai Járásbíróságon bármely tanú bizalommal fordulhat a tanúgondozást végzõ munkatársamhoz is, gondjaival, problémáival. Meghallgatunk és komolyan veszünk minden kérést vagy jelzést, hiszen a bizalom a kulcsszó ezekben az esetekben. Az elnöki félfogadáson segítséget nyújtok a hozzám fordulóknak. A cél: a bíróság a mûködését tekintve egy tiszta és átlátható képet adjon magáról a laikus érdeklõdõ számára is.
– A kollegáim képzése az, amire még kiemelt figyelmet kívánok fordítani: elsõsorban arra, hogy képzettsége és végzettsége szerinti munkát végezzen mindenki, hiszen csak így várható el tõle minõségi munka – hangsúlyozza dr. Hajdu Ildikó. – Nemcsak bíráink, de az igazságügyi alkalmazottak is folyamatos képzéseken vesznek részt, az ügyviteli alkalmazottak közül sokan fõiskolai végzettséggel rendelkeznek. Mindezt munka mellett teszik, és a bíróság elnökének feladata az, hogy a megfelelõ munkarenddel ezt segítse, illetve, hogy az ítélkezés mindezek mellett gördülékenyen folyjék. És ezért is mondtam korábban, hogy nagyon alapos tervezés szükséges az ügyek elosztásánál, hiszen az nemcsak a bírákra, hanem az õ munkájukat segítõ igazságügyi alkalmazottakra sem kevés terhet ró. Még egy dolgot megemlítenék, ami véleményem szerint egyértelmûen beváltotta a hozzá fûzött reményeket: a „nyitott bíróság” programot. Fiataloknak, középiskolásoknak tesszük lehetõvé, hogy rendkívüli osztályfõnöki óra keretében eljöhessenek egy-egy nyilvános tárgyalásra. Meglepõen fogékonyak, érdekli õket az itt folyó munka, mondhatom, hogy az osztályok sorban állnak az idõpontokért. Nem egy esetben történt már meg, hogy hiába lett volna vége az osztályfõnöki órának, a gyerekek nem akartak hazamenni, és megvárták a délutáni ítélethirdetést is. Ennek a „nyitott bíróság” programnak két nagyon fontos célja van: az egyik, hogy a fiatalok érdeklõdését felkeltsük az igazságügyi pálya iránt, másrészt viszont, saját maguk láthatják és tapasztalhatják, milyen véget is érhet egy bulinak, jó poénnak induló cselekedet. Általában a könnyen átlátható, érthetõ és tanulságos büntetõügyekre engedjük be õket, nem egyszer olyan esetre, amelyben a vádlott már elõzetes letartóztatásban van. Egy-egy tárgyalás után pedig lehetõséget biztosítunk arra, hogy kérdéseket tegyenek fel az ítélkezõ bírónak, és átbeszéljék az ügyet, a tanulságokat. Rendkívül fontosnak tartom ezt a felnövekvõ ifjúság nevelése szempontjából, fõleg Nagykanizsán. A nagykanizsai járás sajnos eléggé fertõzött területnek számít a fiatalkorúak által elkövetett bûncselekmények számát tekintve.
– Két éve tárgyalhatjuk a fiatalkorúakat érintõ büntetõügyeket, addig csak a megyeszékhelyen található városi bíróságnak volt joga erre. Milyen tapasztalataim vannak eddig? A családi háttér egyértelmûen meghatározó, de legalább ilyen fontos a baráti társaság is, hiszen a fiatalok esetében a társas elkövetés a leggyakoribb – nyomatékosítja az elnök. – És tulajdonképpen õk, a kisebb-nagyobb bûncselekményeiket általában nem az anyagi haszonszerzés motivációjával követik el, hanem egyszerûen egy jó balhét látnak benne a legtöbb esetben, amivel fel tudnak vágni a barátok elõtt, a lányok elõtt. Át sem gondolják, hogy akár az egész életüket tönkretehetik egy szombat estével… A Nagykanizsai Járásbíróságon kialakult bírói gyakorlat egyértelmûen a nevelés irányába ható ítéletek kiszabására törekszik. Tehát rádöbbenteni a fiatalt a tettére, annak súlyára és következményeire. Megrovás és próbára bocsátás az elsõdlegesen velük szemben alkalmazott büntetési forma, illetve van még egy fontos eszköz: a javító-nevelõ intézet. A fiatalkorúak börtönét csak a többszörös visszaesõ vagy kiemelkedõ tárgyi súlyú bûncselekményt elkövetõ fiatalok esetében alkalmazzuk. Ezért is tekintek várakozásokkal a Nagykanizsai Javítóintézet felé. Egyrészt rendkívül megkönynyíti majd mind a bíróságok, mind a társszervek munkáját, hiszen a fogva levõ személyeket például nem Aszódról vagy Kalocsáról kell majd elõállíttatni egy-egy tárgyalásra, kihallgatásra. Másrészt pedig, egy megfelelõen mûködõ javító-nevelõ intézet a bíró munkáját, illetve annak eredményességét fogja növelni: javít és nevel, ami által remélhetõleg csökken majd a bûnismétlõ, vagy visszaesõ fiatalok száma. A cél pedig mindenképpen ez.
– Azonban nemcsak a Nagykanizsai Járásbíróság szervezetét és belsõ igazgatását, hanem a bíróság Erzsébet téri épületét érintõ változásokról is be tudok számolni. Régóta megoldatlan épületünk biztonsági beléptetõ rendszerének kérdése, pontosabban annak hiánya. Ez a probléma várhatóan egy hónapon belül megoldódik, ugyanis beléptetõ kaput és csomagvizsgáló készüléket kapunk – mondja dr. Hajdu Ildikó. – Ez feltétlen magával hozza a bejárat átépítését is, illetve a rendészet számának 1-2 fõvel való növelését. Az új beléptetés módjáról még nem döntöttünk, bár több alternatíva is van. Természetesen a polgármesteri hivatal igényeit is figyelembe kell vennünk, ezért a beléptetésrõl a hivatallal közösen fogunk majd határozni. Egyébiránt, mióta az ügyészség a Rozgonyi úti, új épületébe költözött, teltházzal ugyan, de viszonylagos kényelemmel elférünk. Ha nem változik drasztikusan az ügyteher, akkor az Erzsébet téri épület általunk használt szárnya továbbra is elég lesz a feladatunk ellátására. Én pedig megmaradok ítélkezõ bírónak is, heti egy napot mindig tárgyalok. Most éppen a bíróság vezetését és az ítélkezõ tevékenységem összehangolását tanulom, illetve magát a vezetést, hiszen, mint az életben mindenbe, úgy ebbe is bele kell tanulni.
– És hogyan pihen egy bíró? – kérdezem, amire dr. Hajdu Ildikó rögtön felel: a családdal. – Férjemmel és lányommal – aki gimnazista és a késõbbiekben az állatokkal szeretne foglalkozni, talán állatorvos lesz majd – gyakran felkerekedünk, és nekiindulunk a világnak. Utazás, túrázás, új tájak, emberek és kultúrák megismerése: ez az, ami engem fel tud tölteni lelkileg. Na meg a kutyánk, egy néha kajla, de mindig szeretnivaló, keverék golden retriever és a három koromfekete macska, akik nálunk szintén családtagnak számítanak…
Dr. Papp Attila