Két kiállítással vette kezdetét a HSMK-ban a Kanizsai Kulturális Központ által szervezett „Az élet él és élni akar” címû Ifjúsági Emléknapok rendezvénysorozata. A Huszárság 500 éve címmel a tököli Mikecz Kálmán Honvéd és Huszár Hagyományõrzõ Egyesület kiállítását november 9-ig látogathatják a téma iránt érdeklõdõk, míg Sasvári Tiborné, Az I. világháború emlékezete címû képeslap gyûjteménye a hónap végéig látható a színházi elõcsarnokban.

A három napos programsorozat nyitóeseményén Dénes Sándor polgármester Ady Endre szavaival köszöntötte a megjelenteket. „Õrzõk, vigyázzatok a strázsán, Az élet él és élni akar…”
„Örömömre szolgál, mint a város választott vezetõjének, de a mai napon inkább mint évtizedek óta gyakorló pedagógusnak, hogy egy ilyen rendezvénysorozat ötlete megfogant és megszületett – hangsúlyozta. – Az intézmény a két különleges kiállítással közös történelmünk és hagyományunk azon pillanatairól és jeleneteirõl kíván megemlékezni, melyek identitásunk alapszövetét és pilléreit jelentik. Tanárként én magam is számtalanszor tapasztaltam meg azt az õsi, a kultúránk gyökerét is jelentõ élményt, miszerint a generációk, vagyis az idõsebbek és a fiatalok találkozása egyben két világ találkozása is. És e találkozás sokszor fájdalmas, konfliktusokkal és esetlegesen tragédiákkal terhelt, mivel az emlékezés és a felejtés drámáját vetik fel.
Az emlékezését, amely egy jövõre orientált fiatal nemzedéknek oly sok esetben nem a legfontosabb, hiszen a saját életút építése, az önmagukban rejlõ tehetség és lehetõség kibontása válik lényegessé.”
Beszéde végén ismét a rendezvénysorozat különlegességét hangsúlyozta a polgármester: – azért különleges, mert részévé kíván válni az emlékezés kultúrájának, a generációk találkozásának, hozzáadva egy értékes követ közösségünk szellemi hídjának a pilléreihez. Mindez pedig a hagyomány megõrzését és fenntartását jelenti, az egyetlen utat, mely a jövõbe vezet.

A kiállítást Száraz Csilla, a Thury György Múzeum igazgatója nyitotta meg. Kiemelkedõen fontosnak tartotta a hagyományõrzõ egyesületek munkáját, hiszen a kiállítás is azt bizonyítja, hogy komoly, a tudomány eredményeire építõ háttérrel rendelkezõ, a múltat hitelesen bemutatni kívánó emberek közössége értékes, példamutató, a múltban gyökerezõ, de a jövõ generációinak is utat mutató dolgot tud létrehozni.
Majd a huszár szó keletkezésrõl szólt a hallgatóságának, mely véleménye szerint a történelem homályába vész. – A legvalószínûbb elméletek szerint – folytatta az igazgatónõ, a húsz szóból származik, amikor Mátyás király elrendelte, hogy húsz-húsz jobbágytelek után egy katona állíttassék a király seregéhez. Valószínûleg eredeti jelentése húsz telektulajdonos költségén kiállított katona. Feltételezhetõ, hogy ez a katonaállítási rendszer, illetve a fogalom már hamarabb is ismert volt, mivel egy 1403-ban kelt latin nyelvû okmány említ egy huszár kapitányt.
Mátyás király egy 1481-ben írt latin levelében a fekete seregén belüli könnyûlovasságot már huszároknak nevezi. Mátyás király huszárjai, korabeli német és olasz írók szerint: nemes ifjak és urak által vezényelt tizedeket, századokat és ezredeket képeztek, és fürge, apró, de rendkívül kitartó és edzett lovakon, másfél ember hosszúságú kopjákkal, szablyákkal és fokosokkal harcoltak. Mátyás király huszárcsapatai a jobbágytelkek után kiállított, telek-katonák, tehát nem zsoldos katonák, hanem földmûves családok fiai voltak. A Habsburg-családból származott késõbbi királyaink alatt is folytonosan harcoltak magyar huszárcsapatok a német és olaszországi hadszínhelyeken, és igen sokszor ki is tüntették magukat, ezek a csapatokat már nem telek-katonákból, hanem zsoldba fogadott harcosokból álltak.
Rudolf király alatt, a 16. században ilyen emberekbõl szervezett huszár-csapatok közül különösen a Pálffy-, Forgács- és Nádasdy-féle huszár-testületek tüntették ki magukat. A zsoldba fogadott huszárcsapatokon kívül azonban az ország is állított még folytonosan huszárokat a hazát védõ seregekhez; így például 1602-ben a törökök által meg nem szállt magyarországi megyék 1000, a véghelyek 2000 és Erdély 3000 huszárt küldtek a király seregeihez. A huszárok tehát a török elleni harcokból is kivették a részüket, a 16. század legnagyobb huszárkapitánya Thúry György volt, akinek Kanizsa nagyon sokat köszönhet.
A Rákóczi-szabadságharc alatt mind Rákóczi, mind a vele szemben álló I. József felállított huszárcsapatokat részben magyar katonákból, amelyek azonban a háború befejezése után feloszlottak. Bercsényi László, Rákóczi testõrszázadosa viszont Franciaországban saját, máig fennálló huszárezredet hozhatott létre, és késõbb megszervezte az egész francia könnyûlovasságot, eljutva a Franciaország marsallja címig. A huszárok részben már a 17. század vége felé, részben a 18. század elején a kopja helyett karabélyt és pisztolyokat kaptak. 1771-ben rendelték el, hogy valamennyi lovasezred harcosai a gyalogharcra is legyenek kiképezve. A huszárok különben már a 17. század óta igen gyakran harcoltak gyalog is, ha a terep- vagy egyéb viszonyok azt szükségessé tették.
A huszárság történetét felvázolva a múzeumigazgató kiemelte: a huszárság szempontjából igen jelentõs és meghatározó volt az 1848-49-es magyar szabadságharc. A külföldön állomásozó huszárok hazaverekedték magukat országuk védelmére, bizonyítva áldozatos hazafiasságukat. A felállítandó haderõt júliusban 200 ezer fõre tervezték, ebbõl az év végére 18 huszárezred állt fel, és harcolta végig önvédelmi háborúnkat. Késõbb az Osztrák–Magyar Monarchia idején a monarchia közös hadseregének huszárezredei békében 2 osztályból álltak. A huszárság lovassági karddal, ezenkívül az altisztek és a törzsszakaszok legénysége forgópisztollyal, a többi pedig hátultöltõ karabéllyal volt felfegyverezve. Az utász-szakasz utászszerszámokat és robbanószereket vitt magával.

Az I. világháború kitörésekor az osztrák-magyar hadvezetés kétfrontos háborúra készült. A lovasságot teljes egészében az orosz hadszíntérre szánták. Hasonló logika szerint tervezett azonban az orosz hadvezetés is. A Monarchia ellen felvonultatott orosz csoportosításban is jelentõs lovas erõk voltak, vagyis mindkét hadvezetés számított nagyobb lovas összecsapásokra. Az oroszok ellen felvonultatott osztrák-magyar lovas erõket, kikémlelendõ az orosz erõcsoportosításokat, szinte teljes létszámban távolfelderítésre vetették be. Váltakozó sikerrel folytak ezek a felderítési akciók, kezdetben egyes hadosztályok hihetetlen távolságokig hatoltak elõre Oroszország belseje felé. Az elsõ lovashadosztály két nap alatt közel 500 kilométert tett meg, noha igen nagy veszteségeket is szenvedett. Az egyik legnagyobb s egyben a legtragikusabb lovasroham Gorodoknál esett meg, ahol magyar királyi honvéd huszárezredek szenvedtek rettenetes veszteségeket az orosz géppuskatûzben.
A háború elsõ két évében az Osztrák-Magyar Monarchia lovassága, mint fegyvernem, lényegében felmorzsolódott. Az emberveszteség mellett hatalmas volt a lóveszteség is, amelyet a hadvezetés valójában már nem is tudott pótolni. A hajdani lovasság lövészárkokba kényszerült. Vitéz Mikecz Kálmán – a kiállítást szervezõ tököli hagyományõrzõ egyesület méltó névadója is –, az I. világháborúban tûnt ki vitézségével és lépett elõre fokozatosan a ranglétrán.
A megnyitó ünnepséget I. világháborús katonadalok csokrával színesítették a Muravidéki Nótázók élükön vitéz Cseke József mûvészeti vezetõvel.

B.E.

További képek a galériában.