A tragikus sorsú zalai (egyúttal a kanizsai) seregtest keleti hadszíntéren 1942-43-ban folytatott harctevékenységét foglalja össze Molnár András - Szabó Péter „Utóvédként a Donnál” címû kétkötetes munkája, amelynek ünnepélyes bemutatójára szerdán került sor a Thúry György Múzeumban.

A szerzõpáros hadiokmányok, harctéri naplók, haditudósítások és visszaemlékezések révén tárja fel a háború „félidejében” a Don-kanyarban történteket: a 9. könnyû hadosztály – a hadosztály-parancsnokság, a 9. tüzérezred, a 17. és a 47.gyalogezred – „nagy vérveszteségét”.
A könyv bemutatójára szép számban érkezett vendégeket elsõként Száraz Csilla, a múzeum igazgatója, majd Cseresnyés Péter köszöntötte. Az országgyûlési képviselõ beszédében hangot adott annak, hogy a magyar történelem tragikus idõszakát, melyet a könyv bemutat, a jövõ generációnak is ismernie kell.
Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója ismertetõjében a mûrõl és annak szerzõirõl szólt. Elmondta, Molnár András, a megyei levéltár igazgatója, már 22 éve kutatja a könnyû hadosztály történetét, munkáiban pedig – ahogy ezúttal is - Dr. Szabó Péter hadtörténész az állandó szerzõtársa. A szóban forgó köteteknek már amolyan „elõzményei” is voltak, korábban ugyanis már bemutatták a Don-kanyarban készült frontnaplót, az Egerszegi zászlóalj történetét és Kemendi Géza harctéri emlékeit összegzõ könyvet.
Molnár András, a szerzõk egyike elöljáróban köszönetet mondott Cseresnyés Péternek, aki még anno polgármesterként anyagi támogatást nyújtott mindkét könyvhöz.
Majd kötet létrejöttének körülményeit ismertette a megyei levéltár vezetõje. Kiemelte: a könyv voltaképpen folytatása a Zalai Honvédek a Donnál címû mûnek. Ezúttal pedig 880 oldalon keresztül olvashatnak az érdeklõdõk arról, hogy a „mieinkkel” mi történt a hadszíntéren 1942-43-ban.
- A 9. könnyû hadosztály alakulatai 1942 tavaszán érkeztek ki a keleti hadszíntérre, a magyar 2. hadsereg hadmûveleti területére. Elsõ vonalban küzdöttek a Kurszktól keletre indított német támadás során, majd augusztusban a Donnál vívtak véres hídfõcsatákat. 1943. január 27-én, mint a visszavonuló magyar és német csapatok utóvédjei, utolsóként hagyták el a 2.hadsereg Don menti védõállomásait. Veszteségük rendkívül súlyos volt: a nagykanizsai seregtest 15 ezer fõnyi személyi állományának alig negyede, ötöde tért vissza épségben ’43 tavaszán a hátországi helyõrségekbe. Õk szenvedték a legnagyobb emberáldozatot, mindössze pár ezren élték túl a poklot…

Sz.Zs.