Büki Erzsébet és Dezsõ Ferenc, „A XX. Század Tanúi Nagykanizsán” címû riportkötet szerzõi „XXI. századba mutató emlékülésre” invitálták a 2007-ben kiadott könyvük szereplõit, családtagjait és barátait. A Honvéd Kaszinóban pénteken megtartott rendezvényre szép számban érkeztek vendégek.

Az annak idején nagy példányszámban elkelt, 46 interjút tartalmazó könyvben olyan írásokat olvashatóak, amiket anno a Kanizsa Hetilapban közölt a két szerzõ, újságíró, illetve iskolaigazgató: Büki Erzsébet és Dezsõ Ferenc. Hét évvel a kötet megjelenése után döntöttek úgy az írók, hogy felkutatják interjúalanyaikat. Akik „zivataros” történelmi idõkben a város prominens embereinek, valamint köztiszteletnek örvendõ polgárnak számítottak, valamint számítanak a mai napig. A könyvben lehet olvasni – többek között – Dr. Dobó Lászlóról, Ámon Istvánról, az Európa-bajnokasztaliteniszezõrõl, Jurik Erzsébetrõl, de Dr. Gálffy Zoltán ügyészrõl is.
A riportalanyok közül sokan már nem élnek – mondta Büki Erzsébet. Ugyanakkor örömmel üdvözölte, hogy sok hozzátartozó eljött az ülésre. Volt olyan résztvevõ is, mégpedig a 98 éves Borsfay Gézáné, a Hunyadi Iskola egykori igazgatóhelyettese, aki személyesen jött el az emlékülésre, és kiváló egészségnek örvend.
Büki Erzsébet üdvözlõje után Halmos Ildikó, a Honvéd Kaszinó igazgatója tolmácsolta - ünnepélyes köszöntõje után - Balogh Lászlónak, a Humán Bizottság elnökének szavait.
 

- Büki Erzsébet és Dezsõ Ferenc a szó nemes értelmében tanárok és újságírók, igazi „Pro Urbe” díjas példaemberek. Könyvük pedig példaértékû közös kiállás Kanizsáért; ami arról szól, hogy együvé tartozunk. A könyv az elmúlt évszázadról szól a III. évezreded legelején: a múlt emlékérõl, a jelen még meglévõ ajándékaként. Az interjúkötet témagazdagsága, sokszínûsége múltbéli napjaink világa örömeinek és fájdalmainak széles skáláját szólaltatja meg. A két szerzõnek sikerült megtalálni azokat a hiteles bölcseket, akikkel hitelesen visszahozhatták a régi szép idõket. Köszönet érte minden benne szereplõnek: akár emlék (sajnos, egyre többen vannak ilyenek) vagy akár a jelen ajándékaként köztünk élõ…
Büki Erzsébet és Dezsõ Ferenc, a két alkotó újságíró(és jellemzõen iskolaigazgató-tanár) kiválóan tájékozódott a XX. század történelmében, melybõl kinõttünk. Ez a század adott két világháborút, a fasizmust és a kommunizmust, de adott tudományt és technikát, mely pusztításra, de újrakezdésre is alkalmas. Még a szomorúságokból is lehet hitet meríteni: mondja igazul a szép riportsorozat mind a 46 alanya. Köszönet Büki Erzsébetnek és Dezsõ Ferencnek a hiteles és ezáltal érdekes emberi gondolatokért. Talán azért is tudott a két alkotó együtt dolgozni, mert: mindketten tanítóként kezdtek, s tanítottak sok helyen a környéken, majd igazgatóvá váltak, s így megtapasztalhatták a közélet ízét is. A közért való buzgalom és a tehetség juttathatta el õket, a pedagógusokat, a minõségi szinten ûzött újságíráshoz. Mindketten hosszú ideig tevékeny munkatársai voltak a „mi újságunknak”: a 25 éves Kanizsa Dél- Zalai Hetilapnak, melynek ezen riportsorozat elsõ és rövidített közlését köszönhetjük.
Hiszem, hogy számunkra, igazi kanizsaiak számára Kanizsa a világ közepe – feltéve, ha otthont vagyunk benne. Remélem, sok lokálpatrióta érzi így, akit a kanizsai gõzös füstje megérintett. Milyen fontos a szülõföld, a lakóhely, ha karakteres, ha rá lehet ismerni, ha vannak évgyûrûi, ha bocsát ki szeretethullámokat magából. Nagykanizsa ilyen emberléptékû, élhetõ középváros: összekötõ kapocs régiónkban. Ezért lehetett a magyarországi viszonylatok között korán polgárosult város a miénk. S közösséghez tartozni jó: hiszek abban, hogy kanizsainak lenni is jó. Egyébként a kultúra így lehet közösségteremtõ, s így lehet lakosságmegtartó erõ is.
Közben persze érezhetjük néha, hogy terjed a cinizmus, a gyûlölködés, a színvonaltalanság. Bele lehet ebbe törõdni? Nem. Újra kell szervezni az életünket. Ez a könyv is egy ilyen ellenállási forma – bizonyságtétel, hogy mindig akarhatunk valami jót, igazat, maradandót.
Köszönöm az újabb és újabb kanizsai generációk nevében a könyv létrehozóinak, hogy ilyen emlékezetesen elmondták azt, ami a saját XX. századi élményük. Így nemcsak a családi beszélgetések meséje maradt a tanúk átélt ideje. Így lehetnek a múlt üvegcserepeibõl tükörcserepek, s akár egész tükör. Köszönöm ezt a nagy tanulást a könyv példaembereinek! A történelem sok-sok szomorúsága ellenére a történésekben ott a sok pozitív emberi kiállás is, mely élõ példa kell, hogy legyen a mában is. Az együtt töltött idõket elröppenni ne hagyjuk. Ezért is ajánlom ezt a könyvet tiszta, jó szívvel minden Kanizsát szeretõ-tisztelõ embernek.

Ezt követõen Dezsõ Ferenc, a könyv egyik szerzõje mondta el megemlékezõ beszédét, hangsúlyozva, hogy miközben újraolvassuk a történeteket, emberi sorsokat „elámulunk a múltunkról’. Illetve köszönetet is mondott mindenkinek, aki így vagy úgy, de közremûködött a könyv létrejöttében.

A rendezvény során Németh Ferenc, a Farkas Ferenc Zene-és Aranymetszés Alapfokú Mûvészeti Iskola tanára és Kurta Lilla versmondó is közremûködött.

Kanizsa