„…Két kezébe vette összetett kezemet. Szemembe nézett, és úgy hallgatott figyelmesen Mindszenty atya....” – emlékezett vissza az 1944-es bérmálásra az egykori murakeresztúri kislány. Õ köszöntötte verssel az akkori veszprémi püspököt. Azóta majd’ 65 év telt el… Kati néni, ha szerettei sírjához látogat, ma is mindig maga elõtt látja a temetõ megáldásából visszatérõ Mindszentyt.

Kóré Péter elnök bevezetõjében köszönetet mondott Kovács Gergely posztulátor-történésznek, az õ könyve – „Isten embere - Szemtõl szembe Mindszenty bíborossal” – nélkül ez a kiállítás nem jöhetett volna létre. Megemlítette: a Nagykanizsai Polgári Egyesület 2001. évi megalakulása óta minden évben megemlékezik a kommunizmus áldozatairól, ám a tavalyi középiskolás vetélkedõ sikere mintegy kötelezte az egyesületet a folytatásra. S valóban: a tavalyinál is több csapat jelezte részvételét a kiállításhoz kapcsolódó „Nincs helye a csüggedésnek” címû vetélkedõn.
A tizennyolc tablóból álló tárlatot megnyitó Semjén Zsolt, aki ezúttal elsõ sorban a Magyarországi Mindszenty Alapítvány kurátoraként jött el, két kattintással elérhetõvé tette a feladatlapokat a kommunizmusaldozatai.multiply.com oldalon. Elõadása elején gratulált a szervezõknek, hogy a megemlékezéshez Mindszenty hercegprímást választották. Akinek azért volt erkölcsi alapja felemelnie szavát a kommunista önkény ellen, mert nem hallgatott a nácizmus idején sem. A két totalitárius rendszer lényegi rokon vonásai közt említette azt a szellemi visszaélést, mely az embert csupán az állatvilág csúcsának tekinti, ahelyett, hogy a teremtõ Isten gondolatát ismerné fel benne. Pedig ez adja az emberi méltóságot, ez nem engedi eszköznek, feláldozható tárgynak tekinteni, semmilyen (faji vagy osztály alapú) szempont szerint sem. Kitért a kettõs mérce tarthatatlanságára is. Ugyanis, míg – helyesen – a nemzeti szocializmus bûnei nem évülnek el, a nemzetközi szocializmuséról egyesek hajlamosak feledékenynek mutatkozni. Pedig sem a Parlament, sem az ENSZ nem alkothat a természettörvénnyel ellentétes törvényeket, vagy ha alkot, azt nem szabad betartanunk.
A feszült érdeklõdéssel kísért elõadás után többen olvasgatták – a könyvtári nyitva tartás idején március 25-ig látogatható – kiállítást, ahol bõségesen találunk szemelvényeket Mindszenty atya beszédeibõl. Így azok is közel kerülhetnek ehhez a rokonszenves emberhez, akiknek nem volt szerencséjük személyesen hallani. Kedves humora éppúgy elõkerül a tablókon, mint világos, kiforrott gondolatai, melyekkel a hit és a szabadság ügyét védte. A vallásosságot ugyanis nem a magánéletbe számûzött jelenségnek, hanem a közéletet meghatározó közösségi értéknek tekintette. Ezért állt szemben a keresztényeket másodrendû állampolgároknak tekintõ, a természettörvények érvényét emberi korlátok közé szorító kormányokkal. A különbözõ koncentrációs táborok megmutatták, hova vezet az a relativizmus, mely a vallást magánügynek tekinti. De rá kívánta ébreszteni híveit is felelõsségükre, amellyel a választások idején és a mindennapokban egyaránt élniük kell. Az 1948-as Boldogasszony évét is azért tartotta meg országszerte négymillió hatszázezer résztvevõvel, hogy az emberek el ne veszítsék reményüket, s bele ne törõdjenek a pusztító önkényuralom kiépülésébe! „Nem sírni kell, hanem tenni! Mindenki ott tegye meg a magáét, ahová az élet állította!” – ez volt a számkivetett bíboros végsõ üzenete1975. tavaszán.
P.J.