Kaán Károly erdõmérnök, akadémikus, az Alföld átfogó fásításának megindítója 75 éve, 1940. január 28-án halt meg.

Nagykanizsán született 1867. július 12-én polgári családban. Középiskolai tanulmányait szülõvárosában folytatta, majd 1885-tõl a selmecbányai bányászati és erdészeti akadémia hallgatója volt, erdészoklevelét 1890-ben szerezte meg. 1889 végétõl a besztercebányai erdõigazgatóságnál dolgozott, 1895-tõl erdészként.
1898-ban ösztöndíjjal a karlsruhei mûegyetemen és a baden-schwarzwaldi erdõgazdaságban tanult, majd Ausztriában és Németországban tett tanulmányutat. Hazatérése után, 1901-tõl fõerdész, majd 1907-tõl erdõmester volt. 1908-tól a Földmûvelésügyi Minisztériumban dolgozott. Elõbb a kincstári erdõk gazdálkodásával és igazgatásával foglalkozott, 1914-tõl kormánybiztosként, 1919-tõl helyettes államtitkárként, 1924-1925-ben címzetes államtitkárként irányította az erdõigazgatást. A trianoni békeszerzõdés következtében az erdõterületek több mint nyolcvan százaléka került az új határokon túlra, emiatt figyelme egyre inkább az Alföld fákban szegény területeire irányult. Kaán Károly kezdeményezte az Alföld átfogó fásításának megindítását, és fáradozásai nyomán született meg 1923-ban az Alföld-fásítási törvény. Noha elképzelései csak részben valósulhattak meg, a telepített erdõk így is jelentõsen megváltoztatták az Alföld arculatát.
Tudományos munkáiban is nagy figyelmet szentelt az Alföldnek. 1927-ben jelent meg A magyar Alföld címû könyve, majd két év múlva Az Alföld problémája. 1939-ben adták ki legátfogóbb mûvét Alföldi kérdések - Erdõk és vizek az Alföld kérdéseiben címmel.
1925-ben nyugalomba vonult, és az Alföld mellett a természetvédelem elméleti kérdéseinek szentelte életét. Ez utóbbiról szól a Természetvédelem és a természeti emlékek (1931) címû munkája, amelyben a korszerû természetvédelemmel kapcsolatos nézeteit fejtette ki. Tevékenységének, elméleti munkásságának nagy szerepe volt abban, hogy 1935-ben elfogadták az erdõ- és természetvédelemrõl szóló törvényt, amely meghatározta a védelem alatt álló növény- és állatfajok körét, valamint a természeti értékek védelmében a kármegelõzõ állami kisajátítást is lehetõvé tette.
Nyugdíjas éveiben gazdaságpolitikai kérdésekkel is foglalkozott, amelyekrõl az 1936-ban kiadott Gazdaságpolitikai feladatok címû könyvében fejtette ki nézeteit. 1924-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelezõ tagjává választották, székfoglalóját Változások a Nagy Magyar Alföld képén címmel tartotta. 1920-ban alapító tagja és alelnöke volt az Országos Erdészeti Egyesületnek, 1938 és 1940 között az Országos Természetvédelmi Tanács elnöki tisztét töltötte be. 1934-ben a finn erdészettudományi társaság tiszteleti tagjává választotta, 1938-ban a budapesti József Nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem soproni Bánya-, Kohó- és Erdõmérnöki Karának tiszteletbeli doktora lett.
Budapesten hunyt el 1940. január 28-án. Emlékére az Országos Erdészeti Egyesület a nevét viselõ díjat alapított. A Pilisben és a Bükkben forrás õrzi nevét, és róla nevezték el a szentgyörgyhegyi turistaházat és a Nagy-Hárshegyen épült kilátót is. Emléktáblája van Budapesten, szobra Püspökladányban, Mezõtúron és Nagykanizsán is. Emlékére az általános iskolák 5. és 6. évfolyamosai számára évente megrendezik Kaán Károly országos természet- és környezetismereti versenyt. Munkásságát 2012-ben Magyar Örökség Díjjal tüntették ki.

MTI - fataj.hu - Kanizsa