Köln és a Rajna folyó környékén csak úgy sorjáznak a nagyobbnál nagyobb települések, s abban a száz kilométeres körben aligha véletlen, hogy Európa legsûrûbb autópálya-hálózatán „körözhetünk”, s az eltévedés sem lenne oly’ ritka, ha nem létezne már a fedélzeti navigációs rendszer…

Bármily meglepõ, a vidék legelegánsabb belsõ részével bíró nagyváros, Düsseldorf, mely egyben tartományi székhely is. Lakosságát tekintve ugyan majd 300 ezerrel kisebb mint a milliós Köln, de óvárosa a Rajna partján legalább olyan hangulatos és gyönyörû. Alig bújik ki a felhõk mögül a Nap, a Bolker straße csupa (teltházas) teraszba „burkolózik”, s emberek ezrei gyönyörködhetnek egy szó szerint arrébb tolt híd kontúrjaiban is…

Persze, Düsseldorfba el is kell jutni, bár a Dóm városából ez nem nagy ügy, hiszen a két központ között alig 54 kilométer a távolság. Viszont odafelé elhaladhatunk például a kék színével már messzirõl pompázó Európa legnagyobb legális – mintegy tízemeletes - „kupija” mellett. Ezt látni természetesen nem dicsõség, sõt oda betérni sem, de ettõl még tény, bent nem ritka a magyar szó – s itt elsõsorban nem a kuncsaftkörre gondoltunk…
No, de ha már Düsseldorf, irány a puccos része, vagyis a Königsallee. Vasárnap kor délután: egy Porsche, egy Ferrari, még egy Porsche, aztán egy Maserati, s a sormintát folytathatnánk, de nincs értelme… Nagyon úgy tûnik, becses kis Váci utcánknak itt nem osztanának lapot, s az általános hepp az alábbi: ünnepnapon mindenkinek a környékrõl meg kell mutatnia magát talpig díszben, így ne csodálkozzunk, ha a helyiek mellett legalább ugyanannyi dortmundi, esseni vagy épp kölni rendszámtáblát látunk. Az üzletek? Esetleg igazi kibékülésekre ajánlottak, s a megbántott hölgyek alighanem a legtöbb esetben meg is bocsátanak, ha mondjuk egy ilyen ajándékcsomaggal állnak eléjük: gyémánttal kirakott Cartier karóra 100 ezer euróért, kígyóbõr kézitáska 3500 euróért, szörmekabát 14 ezer euróért, esetleg a Bucherertõl egy pár gyémánt fülbevaló 15 ezer euróért. Ki tudja, nõnapra talán ezekbõl is fogyott néhány (sõt, ez egészen biztos…). Ehhez rögtön tegyük hozzá, a kirakatoknak ez csupán egy-egy szeglete, a másikban vannak azok a „cuccok”, melyek alá már ártábla sem került…
Vegyük útunkat azonban némileg kevésbé ”zord” helyek felé, ahol megtudhatjuk, hogy a düsseldorfiak söre az alt, s ez a majdhogynem fekete nedû nagy csatában van a kölniek kölschével. Így szánkban az alt ízével irány ismét Köln, hogy összehasonlítsuk gyorsan a kölsch-ével, mondjuk az ottani sörmúzeumban. Vagy négyszáz fajtáról van leírás, de sajnos magyart nem találtunk köztük, fogyasztása pedig mintegy harminc-negyvennek lehetséges.
Innen pedig hová is lehetne átugrani, mint Németország legrégebben mûködõ jazz-kocsmájába, az óvárosban 1974 óta folyamatosan üzemelõ Papa Joe’s-ba. Az idén 35 éves vendéglátó-egységben eddig 14 ezer élõ koncertet adtak, s már a (délelõtti) nyitástól szolgáltatják nap mint nap a talpalávalót, hozzá pedig kínálják a mogyorót. Külön fogyasztási szokása van a csonthéjas gyümölcsnek, vagyis kötelezõ a padlóra szórni a maradékot, aki a pulton hagyja az (baráti) figyelmeztetést kap…
S ha már kellõen jó a hangulat, gyerünk az egyik helyi zenekar koncertjére, melynek tagjai képesek olyan rajnai tájszólással a húrok közé csapni, hogy még a tiszta fejû rajongó is beleszédül, hogy a folyékony kenyérrel telítettekrõl már ne is beszéljünk. Egy azonban állítható, azon a vidéken unatkozni aligha lehet, hiszen ugyan ott székel az éppen most nagyobb helyre költözõ RTL, kinek jutna eszébe a Rajna azon vidékén (különösen a látogatóba érkezõnek) televíziót nézni.
P.L.