Van széles e világon egy bátor és sokoldalú sprinter, aki „simán” kenterbe veri hazánk és Spárta ultrafutó királynõjét. A mindössze félesztendõs talentum paraméterei: négy láb, pehelysúly, áramvonalas testalkat, non plus ultra vadászösztön. Õ Marcipán, a rátermett magyar vizsla, a Lubics család szeme-fénye. Vele (is) készül dr. Lubics Szilvia újabb, embert próbáló versenyére, a Torinoban április 11-én megrendezendõ huszonnégy órás VB-re.

Az intenzív edzések javában zajlanak, bár, viccet félretéve, nem mindig Marcival treníroz a futó-édesanya-fogorvos. Vele „pusztán örömfut”. Tét nélkül, kikapcsolódás gyanánt.

- A vizslánkban hihetetlen nagy versenyszellem van. Sosem engedi, hogy lehajrázzam. Simán lefut 14 kilométert, a hiperaktivitására egy kiadós futás nagyon jó orvosság. Még csak most van kiképzés alatt, ám hamarosan nagyobb távokra is bevethetõ lesz – nevetett dr. Lubics Szilvia.

Apropó, ezek a nagyobb etapok, no meg a futás-tematikája. Az év 52 hetébõl mindössze hat olyan hét van, amikor a doktornõ épp nem célirányosan, versenyre való felkészülés miatt fut. Mint mondta, olyankor a távok is kisebbek. Bezzeg, ha egy-egy (nem semmi) megmérettetésre alapoz…

- Ilyen idõszakban nem mindig esik jól a futás-mennyisége. Hetente 200 kilométert „megyek”, ami több alkalommal egy maratoni távot jelent. Akkor kevesebb mindez kilométerben, ha szintkülönbségek is be vannak iktatva az edzéstervembe. A versenyek elõtt három héttel mindig visszaveszek – természetesen edzõm, Lõrincz Olivér utasítására – a tempóból és a távból is.

S ha már a számoknál tartunk, a heti 168 órából 20-22 órát tölt sporttal dr. Lubics Szilvia. A „velejéig lerágott, örök kérdést”, mely szerint, hogy tud mindenre idõt szakítani – a családra, az aktív sportra, a hivatására és most már Marcipán, valamint „kutyatársa” teljes ellátására is – a sportoló rutinosan röviden konstatálja (tekintve, hogy nap, mint nap nekiszegezik): úgy, hogy fejben összerak mindig, mindent. „Kívülállóként” mindehhez annyit fûznék, hogy a doktornõ sosem azt nézi, mire, miért nincs ideje. Inkább azon dolgozik, gondolkodik, jusson mindarra, amire kell. Nem nyavalyog, nem kifogásokat keres. Helytáll. Ráadásul nem is akárhogyan. Azt mondja, ez nem kizárólag a saját érdeme. Sokat köszönhet ugyanis a szeretteinek.

- A családom, a gyermekeim és a párom szerepelnek nálam az elsõ helyen. Most már Marcipán is betársult ebbe a fontossági sorrendbe. Aztán persze jöhet a munka és a futás. Hát, azért azt nem állítom, olyan sok plusz dolog beleférne még az életembe. Így is elég változatosak a napjaim. Mostanság, mivel tart a tanév, azzal telnek a reggelek, hogy készítem a srácaimat iskolába. Ennek folytán nem futással kezdem a napot. Amikor már nincsenek otthon, általában megyek „egyet” (az egyet megyek általában legkevesebb 20 kilométert jelent dr. Lubics Szilviánál – a szerk.). Amikor végeztem, gyors tusolás, eztán fogom magam, és indulok erõsítõ-nyújtóedzésre Kiss Gyuszihoz. Majd újabb zuhanyozás, nem sokkal késõbb Hahóton vagyok, és este hatig dolgozom a rendelõben. Végzem a munkával, hazamegyek, tanulok a gyerekekkel, valamint kiviszem a kutyákat. Közben pedig lassan el is telik a nap – mosolygott a doktornõ. Aki, bármilyen meglepõ, azért a kikapcsolódásra is tud idõt szakítani: a futással a munkahelyérõl, a gyermekeivel meg a futásból relaxál, s töltõdik fel. Most is, amikor egy újabb verseny elõtt áll.

- Több 24 órás verseny teljesítettem, nem ettõl „félek” igazán. Pár hét múlva azonban Olaszországban egy mindössze 1400 méteres körpályán rovom majd egy álló napig a köröket. Egyiket a másik után. Non stop. Reggel 10-kor megkezdem, és másnap 10-ig futok. Egyfolytában. Akkor vagy a legjobb, ha te futod a legtöbb kört ez idõ alatt. Persze, sokat várok ettõl a versenytõl. Legalább az egyéni csúcsomat, a 232,5 kilométert szeretném megfutni. Bár, remélem, ennél is több rejlik bennem. Tudod, itt a folytonos körözésnél nem is a lábaim – bár, ez más versenyekre is elmondható – hanem az agyam visz elõre. Meg a lélek, éppen ezért a jó mentális állapot elengedhetetlen. Gyakorlatilag ezeken múlik minden.

Már nincs sok idõ április idusáig, a torinoi versenyig. Dr. Lubics Szilvia, akit épp a napokban választott meg a Nemzetközi Ultrafutó Szövetség a 2014-es év harmadik legeredményesebb sportolójának: a tavalyi (meg a tavalyelõtti, meg a sorolhatnánk még…) kimagasló teljesítményéért a Spartathlonon. Amelynek 246 kilométerén háromszor is diadalmaskodott, s mind az öt részvétele során teljesítette is a távot. Nos, a doktornõ írásunk megjelenése után nem sokkal a Balatonon rója majd a köröket, egész pontosan négy álló napig. Ez is örömfutás, ahogy õ nevezi. Egyébként – és ebben is felnézhetnek, felnézhetünk rá sokan – õ amúgy sem vetélkedni, versengeni akar(t), amikor fut, másokkal. Talán ezért is jutott „fényévekkel” többre, mint bárki. Hogy mi is a teljes recept? (kontra Marcipán): két jó futómû, teljes fokon üzemelõ szellem, szuperül betárazott CPU - nem elpacsmagolt, kiaknázott agyi kapacitással, 21 gramm színtiszta, emberi lélek, meg hatalmas szív. Alázat és szerénység a legfelsõbb fokon. Õ dr. Lubics Szilvia.

Fotó: Varga György

Szabó Zsófi