Borongós idõben, ünnepi térzenével vette kezdetét az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 167. évfordulója alkalmából szervezett ünnepség a Deák téren. A nemzeti lobogót a Kanizsa Lovasklub hagyományõrzõ huszárjai húzták fel a zászlórúdra a Nagykanizsai Fúvószenekar, a Történelmi Vitézi Rend Nagykanizsai Hadnagysága, valamint a Thúry Baranta Közösség hagyományõrzõinek közremûködésével.

Ezt követõen, az utókor háláját kifejezve, a forradalom és a szabadságharc hõseinek tiszteletére a város, a pártok, intézmények, társadalmi és civil szervezetek vezetõi, képviselõi virágot helyeztek el a 48-as gyalogezred emlékmûvének talapzatánál. Az ünnepi pillanatok azonban a koszorúzással még nem fejezõdtek be a téren. Ugyan a mûsorközlõ nem konferálta be a következõ eseményt, de a megemlékezésre szüleikkel érkezõ kisgyerekek is elhelyezték virágaikat, papírzászlóikat a köztéri alkotás elõtt.

A Hevesi Sándor Mûvelõdési Ház színháztermében rendezett emlékmûsor szónokaként Dénes Sándor polgármester köszöntötte a megjelenteket.
–„Minden ember és minden nemzet életében felvirrad a nap, mikor meg kell érteni, hogy semmire és senkire nem számíthatunk e világon: egyedül vagyunk. (...) Ez a pillanat, mikor minden ember – néha... akarata ellenére - hõs lesz.” – hangsúlyozta ünnepi beszédében a polgármester Márai Sándor gondolatait idézve, melyben az egyik legnehezebb élethelyzetet ragadja meg az író, költõ, ami csak elõfordul emberi létezésünk során. Azt a pillanatot idézi meg szavaival, amikor még ifjúként, a felnõttkor határán megéltük, hogy egyedül kell kiállnunk az igazunkért, hogy síkra kell szállnunk azért az ügyért, amely túl mutat a személyünkön, túl mutat az egyéni érdekeinken.
Túl mutat rajtunk – folytatta beszédét a városvezetõ, mégis azt érezzük, hogy ettõl a kiállástól, ettõl a ragaszkodástól és hûségtõl válunk egyszerre felnõtté, és egyedüllétünk ellenére az emberi közösség tagjává. Remegõ térdekkel húzzuk ki a derekunkat, és nézünk szembe a félelmünkkel, mert tudjuk, hogy a cél, melyért vállaltuk a kockázatot, melyért kiléptünk a fénybe, az fogja vezetni a tetteinket, az lesz a vezércsillagunk.
A polgármester szerint ez a cél lehet a család megóvása, a barátság becsülete, a haza szeretete, bármi, amiért képesek vagyunk feladni biztonságunkat és némaságunkat. A célért, amiért kiállunk és kiáltunk, miközben reszketve Hemingway szavai villannak át bennünk: „Jobb egy napig oroszlánnak, mint száz évig gyáva nyúlnak lenni. Jobb talpon meghalni, mint térdepelve élni.”
Ez az a pillanat, amikor felnõtté válunk. Ez az a pillanat, amikor hõssé leszünk egy kis idõre, hogy belekapaszkodva ebbe az emlékbe egy életre felelõs felnõttek maradhassunk.
Beszédét így folytatta Dénes Sándor: 1848. március 15-én a magyar nemzet felnõtté vált. Mert voltak olyan fiai, akik fiatalságuk ellenére felnõtt módon kívántak elszakadni a némaság és a biztonság börtönébõl, akik talpon kívántak a szuverén emberi értékek mentén magyar közösségben élni vagy azért az életüket adni. Túlnõttek önmagukon, hogy megteremtsék az emlékezés lehetõségét, hogy alapot adjanak a becsület és a tisztesség, a bátorság és a szabadság kultúrájának. Kiléptek a fénybe, hogy létrehozzák szabad országunkat, szabad városunkat, miközben félelmeikkel küzdöttek, hiszen velük szemben ott állt az uralkodó hatalom, az erõ letéteményesei. De tudták és érezték, hogy a legerõteljesebb fegyver e földön az emberi lélek tüze. Így egyedül vállalták a küzdelmet, egyedül döntöttek a sorsukról, mégis egybefonódtak egy szabad közösségben, Magyarországban.
Ez a mi magyar, ez a mi nagykanizsai örökségünk. – fogalmazott a politikus. Ehhez kell hûnek lennünk, amikor döntéseket hozunk az életünkrõl, a jövõnkrõl, amikor felelõs módon kiállunk közös értékeinkért. Ez az ünnepünk lényege, 1848. március idusának üzenete. Hogy megértsük, minden cselekedetünk felelõsséggel jár, mert közös múltunk és közös hazánk felnõtté válásáért sokak mertek egyszerre kiállni, és adták az életüket.
És formálták meg a jövõt, ahogy Kossuth Lajos Írta: „azon igék, amelyek 48-ban testté váltak, olyformán termettek, mint a magyar népdalok, melyek százezrek ajkán szólalnak meg anélkül, hogy tudnánk, ki a szerzõjük. A 48-as átalakulás egy építmény, melyen az emberiség társadalmi progressziójának egész Európát bevilágított napfénye mellett emberöltõk dolgoztak.”
Beszéde végén a városvezetõ felhívta a figyelmet: Petõfi és Vasvári, Jókai és Irinyi, Degré és Vajda, vagy Széchenyi és Kossuth örök barázda a magyar nemzeti történelem és a világtörténelem emlékezetében. Legyünk hûek hozzájuk, hogy megõrizzük tartásunkat és értékeinket a világban!
Tisztelet a bátraknak! Tisztelet a hõsöknek! Tisztelet az embernek! – zárta gondolatait Dénes Sándor.

A polgármesteri köszöntõt követõen a Zrínyi Miklós – Bolyai János Általános Iskola Bolyai János tagintézményének diákjai szerepeltek. Tûzmadár címû mûsorukat dr. Kupóné Gasztonyi Edit állította össze és rendezte. A pedagógus a hagyományõrzésre törekedett, ezért lett népies jellegû a mûsor, aminek alárendeltek mindent, a díszletet, a dekorációt, a zenét, gyerekek ruháit. Az elõadás 1848. március 15.-tõl ’49 október 6-ig követte végig az eseményeket nagy lépésekben. A tanulók ezekbõl mutattak be villanásokat verssel, szöveggel, énekkel, táncos jelenettel. A mûsort a tûzmadár, mint motívum – díszletben és táncban –, végigkísérte az elsõ pillanattól az utolsóig a színpadon.
A megemlékezések délután 15 órakor a Kossuth téren folytatódnak. A Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervezõ Hivatala által meghirdetett „A mi Március 15-énk!” címû rendezvényhez Nagykanizsa önkormányzata is csatlakozott. A szervezõk várják a kanizsai polgárokat a Kossuth térre, ahol élõláncot alkotva együtt elszavalják Petõfi Sándor Nemzeti dal címû költeményét. A közös szavalást koszorúzás, majd a Rozgonyi Úti Általános Iskola diákjainak mûsora követi Kossuth Lajos szobránál. Innen a menet a városi köztemetõbe indul, ahol a diákok virágot helyeznek el az 1848-49-es forradalom és szabadságharc nagykanizsai hõseinek sírjánál, végül fáklyás emlékezõ séta zárja a napot.

B.E.

További képek a galériában.