Közel egy éve Stamler Lajos képzõmûvész-pedagógus vezeti a Kanizsai Képzõ- és Iparmûvészek Egyesületét. Az ”elnökváltásról”, az alkotócsoport közelgõ bemutatkozásáról, valamint egy készülõfélben lévõ nagy ívû tervrõl kérdeztük Stamler Lajost munkahelyén, a Batthyány Lajos Gimnázium rajztermében. Ottjártunkkor a rajzszakkörös kicsiknek kompozíciós játék, a felvételihez közeli diákoknak portrérajzolás volt a feladata.
 

– Nincs egészen egy éve, amikor fölmerült annak a gondolata, hogy változtassunk
a csapat munkáján – kezdte válaszát a tanár úr a tanterem küszöbét átlépve, a folyosón. – Azt tapasztaltuk – folytatta, az egyesület életét olyan dolgok is kezdik befolyásolni, amit nem szeretnénk. A kívülrõl jelentkezett nyomásra válaszolni kellett, ezért úgy határoztunk, erõsítenünk kell az együttmûködést. Eredetileg az nem került szóba, hogy a vezetõség összetételén is változtassunk, hiszen a korábbiakhoz hasonlóan zajlott a társaság élete. Minden évben rendeztünk közös kiállítást, páran eljártunk festõtáborokba, ahol ily módon képviseltük a csoportunkat is. Folyamatos volt a kapcsolatunk a testvérvárosi mûvésztelepekkel, nem lehetett azt mondani, hogy az egyesület tartalmi munkája nem lett volna jó. A tagság összetétele is változott az idõk során, mert több olyan fiatal jelentkezett hozzánk – Rákhely Zsófia, Vercz Szilvia, Földvári Zsuzsanna, Szabó Gabriella, Ludvig Dániel –, akiknek a tevékenységére úgy gondolom, szüksége van a városnak és az egyesületnek. Közben Ludvig Zoltán, a korábbi elnökünk jelezte, mivel hosszú ideje betölti ezt a szerepet, most már szeretne a saját dolgaival foglalkozni. Végül a tagság javaslatára elvállaltam az elnökséget.
– Elsõsorban milyen célokat tûztek ki maguk elé?
– Szeretnénk jobban belefolyni a város kulturális életébe. Olyan kiállításokat tervezünk, amelyek igazodnak a városi programokhoz, ugyanakkor igényeljük, hogy tartsák számon a mi munkánkat is, és segítsék, ahol tudják. Szeretnénk az eddiginél több kiállítást, tematikailag, vagy mûfajilag csoportokra bontottan is. Ilyen volt a Mustra címû, amit Rákhely Zsófival, Vercz Szilvivel közösen hoztunk létre.
Kassainé Szarjas Gertrúd elnökhelyettesünkkel voltunk informális beszélgetésen Dénes Sándor polgármester úrnál ez ügyben. Úgy tûnik, a hivatalban nyitottak elképzeléseinkre, ami véleményem szerint egy biztató kezdetet jelent. A polgármester úr ifj. Lehota Jánost javasolta összekötõnek, mivel õ amúgy is szakértõje ennek a területnek, és közösségünk egyik törzstagja, Ambrus Márta volt a felkészítõ tanára. Aztán úgy alakult, be is lépett közénk, és ily módon a személyében megvan a kapcsolat, az összekötõ az önkormányzat és az egyesületünk között. Elsõ programunkat testvérvárosunk, Togliatti mûvészeivel közös tárlatunkat õ szervezi, melyet áprilisban, a Város Napján láthat a nagyközönség a Magyar Plakát Házban. Ez egy nagyon jó indítás lesz az új felállással. Következõ programunkkal a tavaly elhunyt Kustár Zsuzsa iparmûvészre szeretnénk emlékezni. Elnökhelyettesünk ötlete nyomán õsszel indítjuk el az „Álom” témájú pályázatunkat, mely reményeink szerint az „Életünk” címû fotókiállításhoz hasonlóan országossá nõheti ki magát. Ez ügyben felvesszük a kapcsolatot a szomszédos Somogy és Vas megye egyesületeivel, valamint Zalaegerszeggel. Kostyál László mûvészettörténész megígérte, hogy segít a szervezésben. Tulajdonképpen ez a pályázat egyfajta belépést jelenthetne a képzõmûvészet „nagyobb vérkeringésbe”, mert az, hogy mi magunkban mûködünk,
az szép, jó és hasznos – ami egyébként a legfontosabb –, de hogy látsszunk is, ahhoz nekünk kell lépéseket tennünk. Egyébként élnek, léteznek a más városok képzõmûvészeti köreihez fûzõdõ kötõdéseink. Kotnyek Istvánnal együtt régóta kapcsolatban vagyunk a Kapos ART Képzõ-és Iparmûvészeti Egyesülettel, melynek tagja is vagyok. Többen adtunk be pályázati anyagot a kaposvári egyesület által meghirdetett Magyar Groteszk Képzõ és Iparmûvészeti Pályázatra, emellett rendszeresen részt veszek a nyári táboraikban.
– Egy nagy jelentõségû közös álmot említett az elõbb. Ezen kívül van-e önnek olyan
sajátos, titkos álma, amit minél elõbb szeretne életre hívni Kanizsán?
– Ha továbbra is én leszek, aki segíti elõrevinni az egyesület dolgait, mindig azon fogok munkálkodni, miként lehet olyan újabb és újabb programokat létrehozni, amelyek a várost is segítik, és bennünket is segítenek közelebb vinni az élethez. A Dél-németországi Herrenberg városban rendszeresen szerveznek utcamûvészeti fesztivált, ahol kis standokat kap minden alkotó a mûvei, önmaga valamint a technika bemutatásához, és mindezeket hatalmas érdeklõdés övezi. A szomszédos Kaposvár Festõk Városa Mûvészeti fesztiválja is hasonló gazdag programot kínál. Lehet, hogy nekünk is közel lehetne menni az emberekhez. Talán jobban érdeklõdnének a munkánk iránt, s talán mi is hajlamosabbak leszünk többet megmutatni magunkból. Akár a Város
Napjára is el tudnám képzelni. Hiába várjuk el, hogy az emberek megkeressenek bennünket a kiállításainkon, a tapasztalat azt mutatja, hogy egy nem igazán bõvülõ kör érdeklõdését kelti csak fel. Meg kell ismertetni magunkat, közel kell menni az emberekhez – magyarázta az egyesületi elnök. – A kiállítások nagyon fontosak, de ezekre csak egy viszonylag szûk, értõ közönség kíváncsi. Nincs ezzel semmi probléma, kell ez is, de ez fõleg az alkotóknak szól. Saját magunk látjuk együtt egy év munkáját, és azt, miként alakult a másik elképzelése. Nagyon jó érzés, amikor újabb szép munkákkal találkozom, de az is fontos, hogy az ember a saját munkáját is megméretheti. Tudom, nagyon kevés a fizetõképes kereslet, de a jótékonysági rendezvényekre, ha kérnek tõlem, szívesen adok képet, és az alkotótársak nagy része is így van vele. Nem gondolom, hogy jó helyen vannak a padláson, vagy a mûteremraktárban a mûvek, jobb, ha valahol mûködik, az emberek látják. Jobb érzés, hogyha használ, hiszen akkor jó a mûvészet, ha egyszerre hasznos és szép – összegezte csapatának terveit az elnök.

B.E.