A Rozgonyi Polgári Egylet Médiaklubjának legutóbbi elõadásán Esterházy – másképp címmel tartott elõadást Tamás Lászlóné klubvezetõ. Az összejövetelt meglátogatta Cseresnyés Péter alpolgármester és Bencsik András, a Demokrata címû újság fõszerkesztõje is, aki válaszolt a hozzá intézett kérdésekre.

Elöljáróban Tamás László elmondta, amikor egy éve a Médiaklubot elindította, az volt a határozott célja, hogy az írott és elektronikus sajtóban, valamint a közbeszédben elõforduló ellentmondásokra, visszásságokra elemzõ klubtalálkozókon ráirányítsa a figyelmet. Felhasználva az éppen aktuális témában legilletékesebb, legjáratosabb szervezõket, akik maguk is részesei vagy méginkább mûvelõi, résztvevõi, netán alakítói voltak az eseményeknek.

Így került sor elsõként Bernard Goldberg: Médiahazugságok és John Perkins: Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai címû könyvének ismertetésére. Sajnos a sorozat egy elhúzódó betegség miatt megszakadt, és csak most, márciusban tudta újra indítani.
Esterházy – másképp címû elõadásának témája a Javított kiadás ismertetése, illetve legfõképp a Csanádi néven ügynökké beszervezett apa, Esterházy Mátyás és fia kapcsolatainak alakulása azok után, hogy az író megtudta édesapja sötét múltját.
Ebbõl a – megváltozott viszonyból az érdekelte leginkább, hogy a fiú – a gyûlölet- szeretet örvénye között õrlõdve – elfordulhat-e a gyûlölet irányába? Fõleg azok után, hogy a Harmonia Calestisben szobrot állított bár õszerinte nem egy nagyapa alaknak. Joga van-e egy gyermeknek a trágárságtól az obszcenitásig fokozódó jelzõkkel illetni egy apát, ha mégoly aljas cselekedeteket követett is el mint például a hazaárulás. S ha igen, – szerinte legalábbis – akkor ez a fortyogó gyûlölet megnyilvánul-e mások iránt is? Tamás Lászlóné véleménye szerint: sajnos igen. Jól példázza ezt az Így gondozd a magyarodat címû „szabadvers”, melybõl néhány gyöngyszemet idézett is:
„Kezdõ magyarbarát kanmagyart tartson, ne szukát. Tanácsosabb fajtiszta magyart beszervezni, mint valami bizonytalan származású magyart. Öreg magyart ne vegyünk! A magyart következetesen dicsérjük vagy dorgáljuk. Lágy, barátságos hang: jól van, jó magyar, illetve keményen, határozottan: pfuj, magyar, helyedre! Nehogy megrohadjon a magyar. Az összement magyart a savó leöntése és Trianon után túrónak használhatjuk…”
Gondolták volna – folytatta az elõadó, hogy az osztrák, a magyar állami kitüntetések birtokosa, a frankfurti könyvvásár agyondédelgetett állandó kiállítottja, a különféle irodalmi páholyok díjazottja, az urbánus négyesfogat – Konrád, Korniss, Kertész, Nádas, de ide sorolhatná a Németországban élõ Dallost is –, kebelbéli jóbarátja, egy nagymúltú arisztokrata ivadék képes a saját fajtájáról ilyen szörnyû mondatokat leírni? Kevesen hittük volna.
Tamás Lászlóné szándéka tehát az volt, hogy a dolgok mélyére nézve, az onnét felszínre hozott tudást mindenkivel megosztva, egy kis világosságot gyújtson az elfásult, eltompult agyakban, hogy tisztábban lássunk, és megértsük az addig érthetetlent.


B.E.