Mint Nagykanizsa kultúrapártoló lakosságát szimbolizáló zeneszeretõ polgár tisztelettel és szeretettel köszöntöm a Zene Világnapja alkalmából rendezett ünnepi koncertünk minden résztvevõjét; és különösen díszvendégünket, Szõnyi Erzsébet Kossuth-díjas zeneszerzõt, énektanárt, karnagyot!

Tegnap maratont futottam, s közben hallgattam a belsõ hangot, ha úgy tetszik, a szférák zenéjét: s zakatolt bennem egy dalszöveg: „A zene az kell, mert nem adjuk fel, egy ritmus vagy jel, csak ne vesszünk most el, a zene az kell, mert körülölel, ha van elég szív, a dal az csak így lesz szép!” Számomra most ez volt az egyik legfõbb zene-világnapi üzenet.

Igen, tudom: Jehudi Menuhin világhírû hegedûmûvész kezdeményezésére és javaslatára az UNESCO október elsejét a Zene Világnapjának nyilvánította. Mindez 1975-ben történt, azóta a világ minden pontján ezen a napon különös figyelmet szentelnek ennek a csodának, amit zenének hívnak. A Föld Napján és a Madarak és fák napján kívül számomra ez a legértékesebb világnap, mert az embernek üdvözítõ zenéje van. Tudjuk ezt már az ótestamentumból is, Jób könyvébõl, ahol maga az Úr szól hozzánk, aki az eget és a földi embert az énekben egyesíti.

Életünket bizony keresztül-kasul szövi a zene, a bölcsõtõl a sírig (vagy még azon túl is). A zene, az ember legõsibb kifejezési formája, amely még a nyelvnél is õsibb. A tizenötödik században azt mondták: „Zene: a menny rezonanciája, angyalhang, madárének, az Éden gyönyörûsége, az Egyház orgánuma, szomorú szívek épülése, néha ördögi csodaszer.” Bizonyos, hogy semmi mással nem pótolható lelki táplálék! Kodály Zoltán azt mondja: „A zene nem magánosok kedvtelése, hanem lelki erõforrás, amelyet minden mûvelt nemzet igyekszik közkinccsé tenni.” Thomas Mann a „legmorálisabb mûvészetet” látta a zenében, és ez az igazság igazán nagy feladatokat ró ránk!

Tehát a zene, a muzsika több, mint mûvészeti ág, mint zenei hangok alkotó megformálása. A görög mitológia szerint is, a zene isteni ajándék, amelyet az ember Apollóntól és a múzsáktól kapott. Euterpé: az örömöt nyújtó zene istennõje; és testvérek a múzsák, ha szól az énekek éneke vagy a zene szava, de még a beszéd, a szó, a nyelv is zene… Sõt még a siketeknek is van zenei élménye. Mindezekrõl szól a zene története, de még jobb, ha a zene szava helyett azt mondjuk: hallgasd a zenét…! Mert mire jó a zene?!: személyiségfejlesztõ, közösségfejlesztõ, értékteremtõ, de leginkább az igényesség eszköze az igénytelenség ellen sokszor igénytelen korunkban – legalábbis a jó zene…

Különösen büszkék lehetünk a magyarság népzenéjére! Gyakran idézzük, de tudjuk-e, hogy a Magyar Zenetudományi Intézet regisztrálta a kétszázezer magyar népdalt, amelybõl százezer már megjelent nyomtatásban is. (Például a nyolcvan milliós Németországban összesen hatezer népdalt tudtak összegyûjteni.) A Kodály-évben (születésének százhuszonötödik, halálának 40. évfordulóján) ez különösen felemlegetendõ! Az, hogy a zene az emberi lélek legmélyérõl fakad. Bár a Kodály Zoltán által oly magas színvonalúra emelt hazai ének-zene oktatás minden eddiginél mélyebbre került, a heti egy ének órával már meg sem közelítjük a nagy zeneszerzõ egykori álmát, hogy „a zene mindenkié”. A zene fizika és matematika is, matematika-fizika szakos tanárként szívesen idézném például a püthagoreusok harmóniatanát. De én most inkább csak egy számmisztikát hadd emlegessek: nekünk magyaroknak azért is kedves lehet október elseje, mint a Zene Világnapja, mert ezen a napon született Bárdos Lajos is 1899-ben! (Kedvenc nyári lakhelye, Balatonmáriafürdõ nem is esik olyan messze tõlünk…)

Büszkék lehetünk arra is Kodály és Bárdos kapcsán, hogy a Zene Világnapján Nagykanizsán üdvözölhetjük Kodály Zoltán és Bárdos Lajos (és Weiner Leó…) egyik neves tanítványát: Szõnyi Erzsébetet, aki zeneszerzõ és zenepedagógus. A Zenemûvészeti Fõiskolán végzett, volt gimnáziumi énektanár is, majd egyetemi tanár. Világszerte tartott elõadásokat a magyar zenei nevelésrõl, a Kodály-módszer lényegérõl. Komponált operákat, oratóriumokat, kantátákat, zenekari mûveket, kamaramûveket, kórusmûveket. A Magyar Mûvészeti Akadémia tagja, Kossuth-díjas. Büszkék lehetünk rá, hogy a Medgyaszay Ház avatójára írt Béke címû, kórusra és kamarazenekarra írt darabja itt is elhangzik a Kiskastélyban a Szivárvány Énekegyüttes és a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Mûvészeti Iskola hivatástudatos zenetanárai közremûködésével.

Nagykanizsa Mûvészeti Térképén a zene különösen erõs, büszkék lehetünk Kanizsa kultúrtörténetébõl sok zenedére és zenész közösségre…! A mostaniakra is büszkék vagyunk! Remélem, az igényes zene magaskultúrás jelenléte még jellemzõbb lesz Nagykanizsa jövõbeni közösségi tereiben. De egyéni életünkben is, Bárdos Lajossal vallva: „A zene gazdagítja a kedélyt, nemesíti az ízlést, fogékonyabbá tesz más szépségek iránt.”„Az élet rövid, a zene örök!”

(Elhangzott 2007. október 1-jén a Zene Világnapja ünnepi köszöntõjeként Nagykanizsán, a Kiskastélyban.)

Balogh László