Gyûrûsre, egy százlelkes apró zalai faluba szervezett kirándulást a Greenpeace Magyarország, hogy bemutasson az újságíróknak egy õshonos állatokkal foglalkozó telepet. A zalai dombvidék felé tartó úton, a falu felé közeledve egyre változatosabbá vált a táj, a lankás dombos területeken erdõfoltok, legelõk és szántók váltották egymást, a falvakban ugyanúgy láthattunk szépen rendbe hozott, vagy új építésû házakat, mint omladozó apró, vályogkalyibákat.

Számomra a legszomorúbb egy jobb napokat látott kúria váza volt, ahonnan már a téglákat is elkezdték elhordani, szemmel láthatóan senkinek nem volt érdeke, vagy pénze, hogy ezt az építészeti emléket megmentse. A reggel óta kitartóan zuhogó esõ ugyan elállt mire megérkeztünk Gyûrûsre, de a hideg, böjti szél próbára tett minket.

A házigazda Vörös József lótenyésztõ és felesége Vörösné Horváth Katalin egy 150 holdas területen nevelik az õshonos állataikat. A két istálló találkozásánál kialakított fogadószobában terített asztal várt bennünket, a kávéhoz a gazdaságukból származó tejet kínáltak, egy fatálon pedig gyönyörû sárga, érett sajt virított, bizonyítva, hogy a gazdaságban tehenet is tartanak, a hazánkban már vagy még alig található borzderes fajtát.
A gazdaság és az állatok bemutatása elõtt Rodics Katalin ökológus tartott egy rövid bevezetõ elõadást. A szakember évtizedekig volt a mindig más nevet viselõ, de idáig mindig önálló környezetvédelmi szaktárca génmegõrzési fõosztályának munkatársa, majd vezetõje. Feladatai közé tartozott a mezõgazdaság genetikai kincsének megõrzése, a védett állatok kereskedelmének megakadályozása, és hazánk génmódosítás mentességének megõrzése. Most a Greenpeace Magyarország regionális kampányfelelõseként küzd társaival együtt a természet és a mezõgazdaság sokszínûségének megõrzéséért. Rodics Katalin elmondta, hogy a természetvédelemmel foglalkozó civil szervezet számára egyértelmû, hogy természet közeli, fenntartható mezõgazdaság nélkül nincs hatékony természetvédelem, a mai iparszerû mezõgazdaságot vissza kell téríteni az egészséges, ökológiai gazdálkodás irányába. A Greenpeace szervezetei ezért globális kampányt indítottak, amit egy kiadvánnyal is segítenek. Az Ökológiai állattenyésztés a világban és itthon címû tanulmányt az újságírók is kézhez kapták. Az ökológus szakember elmondta, hogy helyi civilek segítségével próbálják felderíteni azokat a jó kezdeményezéseket, gyakorlatokat, amelyek példaként szolgálhatnak mindazoknak, akik gazdaságukban az ökológiai szemléletet kívánják követni. Egy ilyen jó példa a Vörös házaspár õshonos állattenyészete.
 
Õshonos állatok között Gyûrûsön

Rodics Katalin felsorolta, hogy az extenzív, külterjes, legeltetõ állattartásnak milyen elõnyei, az iparszerû, nagyipari állattartásnak milyen káros hatásai vannak. A gazdálkodás milyenségében táplálkozási szokásaink is jelentõs szerepet játszanak, a fejlett országokban az átlagnál hetven százalékkal több húsárut fogyasztunk, emiatt óriási területeket kell biztosítani a takarmánytermesztésre. A nagyipari mezõgazdaság, és benne az állattenyésztés jelentõs környezetszennyezõ, tényezõ, a talaj termõerejének kizsarolásával jár és jelentõs a klímára gyakorolt negatív hatása is. Az iparszerû agrártermelésbõl származó, és iparilag feldolgozott élelmiszerek nagy része nem igazán egészséges, beltartalmi értékük jóval kevesebb. Az állattenyésztésben a megoldás az extenzív tartás, a legeltetés, és az annak megfelelõ fajták tartása, hiszen a legelõ állatok azt esznek, amit találnak.
Tömöri Balázs, a Greenpeace munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy a nagyüzemi állattartásban takarmányként használt szója génmódosított, és fõként az amerikai kontinensrõl érkezik óriási szállítási környezetszennyezéssel. A génmódosított szója helyett helyi fehérjéket kellene termeszteni, a Greenpeace kiadványban erre is vannak javaslatok.
Ezután Vörösné Horváth Katalin a gazdaság vezetõje mutatta be az extenzív tartásra különösen alkalmas tehénfajtát, a kárpáti borzderest, amelynek tulajdonságairól, hasznáról a szintén Zala megyében, Zalaszabaron élõ, lótenyésztéssel és biogazdálkodással foglalkozó agrármérnök – közgazda, Sarbu András írt tanulmányt. Sarbu András A kárpáti borzderes (578 KB word.)

Vörösné Horváth Katalin eredetileg gyógypedagógusként végzett és dolgozott, és az állatok szeretete indította el a tenyésztés felé. Elmondta, hogy férje hucul és gidrán õshonos lovakat tenyésztett, a hucul egy kárpát-medencei fajta, amit a ház körül mindenes lónak lehet használni az apró termete miatt, sõt a világháborúkban a katonaság is elõszeretettel használta, hiszen a lövészárkokba is befért. Katalin a lovak mellett régóta szeretett volna legeltetésre is alkalmas, kistermetû szarvasmarhát nevelni, végül ez lett a Kárpát-medencében õshonos borzderes. A túltenyésztett állatok elpusztulnak a legelõn, a tehenészetekben használt Holstein fajta csak egy tejgyár, két-három laktációs idõszak után a szervezete tönkremegy, vágóhídra kell küldeni. Horváth Katalin szerint ez az igazi állatkínzás. Az õ borzderes fajtájuk csak füvet, és más növényeket legel, télen a lekaszált szénát eszi, a szénabála ott van egy tetõ alatt, akkor és annyit használ, amennyit akar. A borzderes nem negyven liter tejet ad, csak húszat, viszont egészséges marad az állat. A környék csalitos, erdõs legelõin nagyok a szintkülönbségek, az állatok szervezetének jót tesz az ilyen, legelõk közötti mozgás. Többféle növényt esznek, ettõl jó a tejük, az állatok szeretik a zölddiót, az aranyvesszõt, a medvehagymát. A kecsketej is azért jó, mert azok az állatok is sokféle növényt esznek.
A gazdasszony beszámolt arról, hogy ebbõl a borzderes tehénfajtából itthon még kevés van, Romániából lehet hozni tenyészállatokat. Ukrajnából is lehetne vásárolni, ott jó az állomány, de Ukrajna nem uniós tagország, és a szabályok miatt onnan nem lehet az állományt frissíteni. Vörösné, Horváth Katalin elmesélte, hogy a skót felföldi marha is kistermetû, tüneményes jószág, de nem a mi tájunkra való, ezért örült, amikor rátaláltak a borzderesre. Arról is hallottunk, hogy mennyi az elõnye ennek a fajtának, itt 12-14 éves tehén is van, amelyik minden évben képes borjat elleni, mert nem zsarolják ki úgy a szervezetét, mint a tejgyári teheneknek. Az állatok egészségesek, alig kell állatorvosra költeni, a tehenek teje jó minõségû, hiszen nem mindegy, hogy a táplálékból mi kerül át a tejbe.
A túltenyésztett fajták hátrányáról egy történetet mesélt Horváth Katalin. A gyerekeik kérésére az egyik állatvásárban vettek egy tündéri rózsaszín malacot, de alighogy kiengedték a legelõre beteg lett, allergiás, úgyhogy hamar el kellett cserélni egy mangalicára, az a csalánt is megeszi. Éppen ezért kell visszanyúlni az õsi fajtákhoz és megtartani az õshonos állatokat.

A gazdaasszony beszámolt a jelenlegi állomány nagyságáról is

 
Jelenleg 130 lovuk van, ebbõl 50-60 a hucul, a többi gidrán, van néhány kisbéri lovuk is, három kutyájuk közül az egyik mudi, 13 borzderes van, kilenc borjú, egy fiatal és egy nagy bika. Érdekességként elmondta, hogy a tehenek és a lovak együtt legelnek, de más-más füvet esznek. A lótrágyán nõtt füvet a ló nem eszi meg, a tehén viszont igen és fordítva. Az állatok kint ellenek a legelõn, és megfigyelték, hogy a hucul lovak a kis borjakat is be akarják terelni a ménesbe, „hucul óvodát” akarnak alapítani. Megfigyelték, hogy ellés után a borzderes tehén eldugja a csalitosba az újszülött borjakat, csak szoptatni megy, a kicsinek akkor még nincs nagy mozgásigénye, ott marad a bokrok védelmében. Ezzel szemben a hústermelésre tartott „izommarha”, a hatalmas farizommal rendelkezõ kék belga nem is tud természetes úton elleni, császármetszéssel, elég brutális módon vágják ki belõlük a borjút.
A borzderesek egész nap kint vannak a legelõn, vagy a nyitott karámban, csak a fejés történik az istállóban, reggel és este van behajtás, de az állatok maguktól jönnek be a reggel este. Míg a nagyüzemi tehenészetekben a borjakat elveszik az anyjuktól és mesterségesen, tejporral táplálják õket, addig az õ borjaik két hónapig az anyjuknál vannak, és szopnak. – A tej fele mindig az övék – magyarázza a gazdasszony, aki a maradék tejbõl sajtot készít. – Szerettünk volna valamilyen saját aromájú sajtot készíteni, de végül úgy döntöttünk, hogy nem adunk hozzá kultúrát, csak oltóanyagot, így a sajt természetes íze attól is függ, hogy milyen növényeket legelnek az állatok. Amikor zöldellik a medvehagyma, azt nagyon szeretik a tehenek, akkor a tej és a belõle készült sajt is fokhagyma ízû – avat be a sajtkészítésbe Vörösné Horváth Katalin.
 
A lótenyésztésrõl és a borzderes eredetérõl már Vörös Józseffel, a tulajdonos gazdálkodóval beszélgetek. Számtalan lovas kitüntetése, érme van Vörös Józsefnek, a Magyar Lótenyésztésért díjat a Magyar Lótenyésztõk Országos Szövetségétõl vehette át, és Fazekas Sándor, akkor még vidékfejlesztési miniszter a magyar ló génállomány megmentéséért az Újhelyi Imre díjat adományozta neki.
Vörös József a birtok felsõ legelõjére is felvitt, ahol a lovak tanyáztak. A szakember korábban csak lovakkal foglalkozott, gidrán lovakat keresve eljutott a román méneshez, Bukovinába, ez a nyolcvanas évek végén, a rendszerváltás környékén történt. 1920-ban a románok elhajtották a teljes magyar gidrán állományt. – Amit mi elherdáltuk, a románok tiszta vérvonalban megtartották – magyarázta.
A hazai gidrán tenyésztés múltjáról, elmondta, hogy a legrégebbi adatok 1783-tól, II. József császár idejébõl datálódnak, a tudatos tenyésztés késõbb kezdõdött. Miután a gidránok nagy részét elhajtották, Magyarországon kevés állat volt, Romániában viszont több olyan kancacsalád volt, amelyiknek szigorú törzskönyv alapján, kétszáz évre vezették vissza a családfáját, így Vörös József is Romániából vásárolt gidránokat. A válogatás nem a küllem, a fenotípus alapján történt, hanem a genotípus alapján, a kancacsaládokból azokat a tulajdonságokat kereste, próbálta megmenteni, amik már ott is veszélyeztetve voltak. - Köztudott, hogy a ló a demokráciát nem nagyon szereti, a diktatúra sokkal jobban fekszik neki, mert a demokráciában bármit el lehet herdálni – mondta nevetve. Ezután a shágia arab fajta, más néven a bábolnai arab tenyésztésével foglalkozott.

A következõ állomás a hucul tenyésztés volt, ezekkel a lovakkal a luciai ménesben találkozott. Vörös József korábban nem szerette a kistermetû lovakat, de látta, hogy rendesen dolgoznak, és nagyon szépek. Feltérképezte a meglévõ kanca családokat, származás szerint felosztotta és úgy kezdett el lovakat vásárolni. Vörös József a tudományos háttérrõl is beszámolt, különféle archívumokban a szakirodalomban kutakodott, a fellelhetõ dokumentumok alapján korai fényképeket keresett az állatokról, ilyet az ungvári mesterséges megtermékenyítõ állomáson talált. Így próbálta meg felderítette az eredetet, a származást. – Ez minden fajta tenyésztésénél így kezdõdik – mondta – a képek és adatok alapján állítják be a fenotípust, a kívánatos külsõ jegyeket. A kutatások közben olyan embereket ismert meg, akik sajnos már nem élnek, de akiktõl rengeteget tanult. Ilyen tanítója volt Vörös Józsefnek Lajos bajor királyi herceg, aki mindent tudott a magyar lófajtákról, vele a 80-as években találkozott. Sokat tanult Jan Apahidiántól, aki a román ménesek állatorvos végzettségû fõigazgatója volt. – Apahidián úr az igazim európai ember, hiszen kiválóan, választékosan beszélt magyarul, és németül, Petõfit ugyanúgy ismerte, mint Goethét és Schillert – mesélte Vörös József. A lovakhoz azért értett, mert nagyapja a Bánffy grófok elsõ parádés kocsisa volt Bonchidán. Harmadik tanítója még él, Hans Brabenetz, osztrák katonatiszt és lovas szakíró, mindent tudott a lovakról, százéves törzskönyveket tudott fejbõl javítani – emlékezett Vörös József.

Vörös József és családja az elsõ idõkben csak a lovakkal foglalkozott, és az egyik útján látott egy igénytelen marhafajtát, a borzderest, ami minden abraktakarmány nélkül a helyi legelõkön megélt. Kiderült, hogy ez a marhafajta az Osztrák-Magyar Monarchia idején Máramaros megyében, Hosszúmezõ és Máramarossziget környékén alakult ki. Mivel a felesége akkor már régen szeretett volna egy extenzíven is tartható tehenet, úgy döntöttek, hogy ez a magyar tehénfajta legyen a kiválasztott. Ez nagyjából tíz éve történt, akkor kezdett el Vörös József a borzderesrõl ismereteket gyûjteni, romániai ismerõseitõl tudta meg, hogy a máramarosi borzderesnek magyar vonatkozásai vannak, és még fellelhetõ ez a fajta, amit a Ceausescu idõkben tiszta vérvonalban megtartottak.

Az állattenyésztésnek ma az a legnagyobb problémája, hogy a tenyésztési csúcsteljesítményt nyújtó országok megpróbálják a genetikai állományukat a többi országra erõltetni. Ez történt Romániában is, ahol néhány ember meggyõzésével rávették a tenyésztõket, hogy a kárpáti borzderest egy svájci borzderessel keresztezzék. Ez azért volt baj, mert ez a fajta nem alkalmazkodott az ottani viszonyokhoz, más volt a takarmányigénye, a szaporodása, a teljesítménye. Ahogy nõtt a tej mennyisége, úgy csökkent a beltartalmi értéke. Vörös József adatokat is mondott: míg egy Holstein-fríz hiába ad 50 liter tejet naponta, 10 liter tejébõl 60 deka sajtot lehet készíteni, a borzderesnél viszont másfél kiló sajt lesz a 10 liter tejbõl. Ma a minõség senkit sem érdekel, csak a mennyiség számít – panaszolta a tenyésztõ.
Vörös József elmesélte, hogy Máramaros környékérõl hozták az elsõ teheneket, a máramarosi havasokból. Feltérképezte, hogy hol vannak még marhavásárok Erdélyben, hogy állatokat vásároljanak, de az is elõfordult, hogy nem a megfelelõ példányt vették meg, bikából csak egyet találtak, ami nem volt teljesen típusos. Más alkalommal a románok értetlenkedtek, hogy miért a kistermetû tehenet veszik meg, nem a nagyot. Évek kellettek, míg a jelenlegi, még nem nagy létszámú állományuk kialakult. A borzderes fajtának most folyik az õshonos állattá minõsítése a Debreceni Egyetemen, ahol dr. Béri Béla Az Állattenyésztési Tanszék munkatársa és Békefi Janka PhD hallgató végzik a genetikai vizsgálatokat, például a szõrminták elemzését. A minõsítés komplex folyamat, vizsgálják a származási helyet, az eredeti fenotípushoz, megjelenéshez való hasonlóságot, mérik a tej, a hús különbözõ paramétereit. Elsõsorban a más fajtáktól és a keresztezett fajtáktól való különbözõségeket igyekeznek bizonyítani, azt, hogy ez az állomány eltér az intenzív tehénfajtáktól, egyedi jellegzetességei vannak a megjelenésen kívül is, megvizsgálják, hogy mit tartott meg a fajta õsiségébõl, nézik a takarmányigényt, mindent, ami a többi fajtától való eltérést bizonyítja.

Arra a kérdésre, hogy a néhány évtizede még veszélyben lévõ, akkor igen kis állományú szürke marha felszaporításához hasonló sikerre lehet-e számítani, Vörös József azt válaszolta, hogy ez nem valószínû. A szürkénél jelentkeztek problémák is, ott túl nagy lett a szaporulat, ez talán nem baj, mert sok állatból jól lehet szelektálni a legjobb tulajdonságúakat, de ma még nincs akkora igény, mint amekkora az állomány. A kárpáti borzderes elsõsorban az egy-két tehenes gazdáknak való, háztáji gazdaságokban, kis falvakban egy-egy család vagy a falu ellátására alkalmas fajta, amikor a gazdasszony néhány kiló vajat vagy túrót készít, és a környezetében értékesíti. A ház körüli állattartás arra is jó, hogy az embereket visszavezesse a munkába. Jó lenne, ha Magyarországon ma valamilyen szinten lenne arra akarat, hogy az emberek újra dolgozzanak, termeljenek. Az már más kérdés, hogy ha valaki úgy gondolja, hogy elkezd gazdálkodni, mit tehet? A földek ki vannak osztva és nagyon igazságtalanul, megtörtént a világ újra felosztása, bizonyos érdekkörök megkaparintották a földet, azoké lett, akik akkor észnél voltak, akiknek elég pénzük volt és elég tisztességtelenek voltak – mondta keserûen az állattenyésztõ.
Vörös József, ahogy ígérte, kivitt a felsõ legelõre. Csodálatos látvány volt a lankás területen a ménes, zömében barna hucul és gidrán lovak, közöttük feltûnt egy feketés-tarka is, egy másik fajta, és a lovak között egy kis csikó, akit egy herélt mén védett, senkit nem engedett a közelébe. Amikor megálltunk a kocsival, a lovak közelebb jöttek, kíváncsian benéztek az ablakon, három ló is odanyomta az orrát az üveghez. Olyan szelídek voltak, hogy amikor kiszálltam a kocsiból, meg tudtam simogatni õket. A gazda minden lovat ismert, néven szólította õket, majd néhány csenevész bokorra mutatott. – ezek csipkebogyók, rengeteg termésvolt rajtuk, a feleségem mindig finom szörpöt, lekvárt készített, de tavaly egy szem sem maradt, mióta a tehenek is feljárnak a felsõ legelõre, mind megeszik. Vörös József felsorolta mi mindent legelnek a tehenek: többféle gyógyfüvet, például borsos fodormentát, aztán csalánt, betyárkórót, medvehagymát – olyankor borzasztó büdösek a tehenek – mondja. Az egyik legelõn rengeteg szamóca van, azt is kedvelik. Ettõl a változatos takarmánytól olyan jó a tej. Végül a borzdereseket is megnéztük, õk a karám alatt pihentek, borjak és tehenek együtt, és békésen falatoztak a felhalmozott szénából. Ezek az állatok szabadok – és bátran állítom, hogy boldogok voltak. MTI Fotó: Varga György
 

Az eredeti írásért és fotókért kattintson!

Mangel Gyöngyi greenfo

greenfo.hu - Kanizsa