Cseresnyés Péter országgyûlési képviselõ megállapítását – „Mindszenty atya nem csak a katolikusoké, nem csak a hívõ embereké, hanem minden hazáját szeretõ, azért tenni akaró magyaré.” – igazolta a „Nincs helye a csüggedésnek” középiskolás vetélkedõ eredménye: a Piarista Iskola élen végzett diákjait szorosan követte a Keri, majd a Cserháti csapata. Õket pedig a BLG és a mezõsök. Brenner József általános helynök – az akadályoztatott Veres András szombathelyi püspök helyett – adta át a diákoknak a díjakat a Nagykanizsai Polgári Egyesület március 24-i programján.

A kommunizmus áldozatainak emléknapja tavaly a litván ellenállásról szólt. A rendezvénysorozat idén Mindszenty bíborost állította fókuszba. Õ két diktatúrával is szembeszállva méltán mondhatta: „Állok Istenért, Egyházért, Hazáért, mert ezt a kötelességet rója rám a nagyvilágon legárvább népem történelmi szolgálata. Nemzetem szenvedése mellett a magam sorsa nem fontos."

„A hazugság végül is olyan, mint a bumeráng. Visszavág arra, aki eleresztette.” – idézte alpolgármesterünk köszöntõjében a bíboros több idõtálló gondolata között. Esztergom érseke 1948-ban világosan látta, mi vár rá, mégsem hátrált. Gondolt az elsõ századok keresztényüldözéseire. Abban az idõben fogalmazta meg a római jogot is jól ismerõ Tertullianus: „Bizonyos vádlók vádja nekünk dicsõségünk.” És hol van azóta a Római Birodalom! Mindszenty is pont így tekintett korának birodalmára, kellõ távolságból.

Az ötvenes, hetvenes évtizedek nemzedékeinek a gerinces fõpap példája adott tartást. Ezt hitelesíti az elõadást is tartó vendég testvérbátyjának, az 1957-ben meggyilkolt Brenner János rábakethelyi káplánnak hûsége is. A Könyvtár felé tartva a kopjafánál, az ’56-os emlékkertben érte is – aki egyszerre lett a kommunizmus áldozata és a papi hivatás vértanúja – imádkozott a helynök, az alpolgármester és a Felsõtemplomból érkezett Mindszenty tisztelõk sokasága. Még elõtte pedig a bíboros felsõtemplomi szobránál a boldoggá avatásért könyörögtek. A nap végén egy magánbeszélgetésben szóba került a vádlott társ, Ispánki Béla kitûnõ könyve: Az évszázad pere. A prímás szertartója felidézi, amikor 1951-ben a börtönben értesült a deportálásokról: „Kezem ökölbe szorul. Könnyeim már nincsenek, a sok szenvedés elapasztotta õket. Csak érzem, hogy egyszer ezekkel a moszkvai ügynökökkel valami rettenetes fog történni. Ha öklünk ismét szabadon üthet. Katolikus pap vagyok. Mindig a megbocsátást hirdettem és gyakoroltam. Csak most érzem, hogy milyen nehéz…kereszténynek lenni.”
Ahogy Mindszentyt erõsítette az ókeresztények hite, Mindszenty pedig kortársait, lám, ez a lánc nem szakad meg. Köszönet a Brenner testvéreknek! „Bennünket ide állítottak. Állunk.” (Sík Sándor)
P.J.