|
Ma 2025. 10 24.
Salamon, Antal napja van. Látogatók száma : 58906830 |
||||||||||
|
|
„Kettõ egy pár – Szerelem, udvarlás, esküvõ a 20. században” Ezzel a címmel nyílt meg a Thúry György Múzeum idõszaki kiállítása, melyen dr. Vándor László megyei múzeumigazgató köszöntötte a megjelenteket, majd Marx Mária etnográfus-muzeológus nyitotta meg a tárlatot. Közremûködött a Zalagyöngye néptánccsoport, a rendezvény házigazdája pedig Tóth István, „Csonti” võfély volt.Vándor László elmondta, a kiállítást szervezõk igyekeznek mindig az adott helyhez közel vinni a kiállított tárgyakat, valamint a közelmúlt emlékeit megmutatni az érdeklõdõknek, akik még emlékezhetnek az esküvõ körüli hagyományokra, a ruhákra, az étkekre, a szokásokra. Marx Mária az emberek életében elõforduló mérföldkövekrõl, új szakaszokat elindító rituális cselekedetekrõl beszélt, melyek a születés, a házasságkötés és a halál köré csoportosulnak. Ez a kiállítás az esküvõ, az arra való felkészülés tárgyi vonatkozásairól szól, s a közelmúltra koncentrál. Ha a közelben járnak, érdemes megtekinteni szüleink, nagyszüleink korára jellemzõ menyasszonyi ruhákat, esküvõi ajándéktárgyakat, valamint a kifüggesztett rengeteg fotókat, emlékeket. S.E.
KULTÚRA ROVAT >>> |
FRISS HÍREK
15:22 - Indul a Filmklub
11:44 - Évadkezdés a Hölgyklubban
09:52 - A csonthéjba zárt egészség
05:10 - Emlékül
05:05 - Idõsek sportnapja
04:39 - Fókuszban a madarak
16:16 - Ünnepi program - Október 6.
14:52 - Figyelem! Idõpontváltozás!
|
||||||||