Városunk közgyûlése a kultúra területén végzett kiemelkedõ tevékenységéért „Nagykanizsa Kultúrájáért” kitüntetõ címet adományozta Jerausek Gyulának. A fafaragó április 24-én, a Város napi díszközgyûlésen vette át az elismerést Dénes Sándor polgármestertõl.

A kitüntetett elöljáróban fontosnak tartotta elmondani, hogy egy szép születésnapi ajándékként érte a megtiszteltetés, hiszen a 75. születésnapja után egy nappal vehette át a díjat. A munkáival számtalan kiállításon szereplõ alkotó 1984-ben, 44 éves korában fogott hozzá a faragáshoz, s azóta autodidakta módon folyamatosan képezi magát.

A könyvek és a néprajzi lexikonok tanulmányozása mellett Kiskanizsán felkereste Hohl Lászlót, aki ellátta gyakorlati tanácsokkal. Az elsõ nap azonban kicsúszott a kés a kezébõl, és máig is látható nyomot hagyott a bal kezén. E kis balesettõl nem torpant meg, tovább hajtotta a kíváncsiság, vajon mit enged magából kihozni, teremteni az anyag. A seb lassú gyógyulására fittyet hányva, bekötött kézzel másnap befejezte a kulcstartót, s attól kezdve elmélyülten igyekezett elsajátítani és továbbfejleszteni kézmûvességnek és mûvészetnek egyaránt nevezett tevékenységet.
Amikor munkahelyén, az akkori KÖGÁZ-nál tudomást szereztek ebbéli tehetségérõl, a gépésztechnikust áthelyezték az asztalosmûhelybe, így gyakrabban foglalkozhatott a fával, és egyre több gyakorlatra tehetett szert. A keze közül kikerült tárgyakat hamarosan reprezentációs célokra is felhasználták a vállalatnál.
„Eleinte saját célra, lakásunk díszítéséhez faragtam fûszerpolcokat, fatányérokat, tálakat, tükörkeretet, amelyeket a népmûvészetbõl merített és általam újrafogalmazott mintákkal díszítettem ki. A munkáimat máig is elõször a feleségem zsûrizi otthon, s ha nem tetszik neki valamelyik, újra kezdem az egészet.”
Háromévi zsûrizést követõen Jerausek Gyula 2001-ben megkapta a Népi Iparmûvész minõsítõ címet. Zömében, zodiákus csillagépek holdházait ábrázoló csontkarcokat tett le az „asztalra”. Jelenleg 118 zsûrizett tárgy található otthonukban, amelyekbõl 110 darab csontkarc, a többi bot, fokos nyél. A csontkarcokat betyárfigurák, virágmotívumok, vagy éppen egy házsor díszíti.
„Most itt tartok. Ma már mindegy számomra, hogy melyik anyaggal dolgozom. Valamennyi közül a legszebb a körtefa, mert nem látszik az erezete, és bármilyen ívû díszítõ elemet bele lehet faragni. Éles késsel gyönyörûen ki lehet mintázni a juharfát, és jól mutat a dió és az égerfából készült faragás is. A cseresznyefa erezetére azonban figyelni kell, míg az akác, a tölgy és a szil keményebbek, nehezebben faraghatók. Nézegetik, dicsérik a munkáimat egy-egy kiállításon, de eladni nem lehet belõlük, mert drágának tartják.” – jegyzi meg beszélgetõtársam a munka szépsége mellett a gondokat is.
Állandóan farag, minden nap – vallja magáról az alkotó, s ha már nem bírja a dereka a sok üldögélést, csavarog egy órát a környéken. A kurucok valamikori fegyverének mintájára most egy fokos nyélen dolgozik. Ha elkészül vele, elajándékozza. Közben Canissa felirattal egy csontfogantyút is pótolnia kell egy nagyon régen készült késen.
Kikapcsolódásként feleségével gyakran kiutaznak Magyarszerdahelyre, a Hollandiában élõ lányuk birtokára. Ásózni, kapálni nem tud, de a permetezést és a palántázást elvégzik közösen. A nagyszülõk szorgosságának köszönhetõen a nyári iskolai szünetben már friss paradicsomot és paprikát szedhetnek a telken az unokák.
S hogy miért tartotta fontosnak, hogy a Népi Iparmûvész cím birtokosa legyen, arra azt válaszolta a fafaragó, az a célja, hogy a hagyományokra épült magyar népmûvészetet, ezen belül egyik ágát, a fafaragást ápolja és megismertesse másokkal is…

B.E.