Tudják, hol volt használatos egy zöldatlaszból készült, bõrrel borított fasarkú cipellõ? S azt, mire való egy tánczrend? Erre is választ kaphatnak, ha megtekintik a Kiskastélyban nyílt tárlatot, amely azokat a boldog békeidõket is elhozza a jelenbe, amikor dívott urakként és hölgyekként viselkedni, a táncparketten (is).

Több hónapba telt, amíg a Thúry György Múzeum és városunk jeles, nagymúltú egyesülete, az Eraklin Táncklub összegyûjtötte, rendszerezte – egyúttal tetõ alá hozta – Nagykanizsa táncos múltját, az 1800-as évek végétõl egészen napjainkig. Merthogy hiába „pusztán” kétszáz esztendõrõl van szó, a tánc olyan, mint az idõjárás: szinte állandóan új trendek alakítják, az éppen aktuális kor szokásai bizony a mozgáskultúra eme mûfaját is átszabják s formálják.
A Kiskastélyban látható kiállítás egy helyszínre csoportosítva öleli fel a világháborúk elõtti Nagykanizsa „táncos” mindennapjait, a versenytánc virágkorát a szocializmusban és napjaink városának eraklinos jelenét.
Belépve a tárlatnak otthont adó épületbe, rögvest az 1900-as évek báltermében találhatjuk magunkat. Teljes zenekari felszerelés, ledér vállakat takaró bálkendõ, szolid, ám sikkes viselet a babákon, kalaptû, strucctollas legyezõ, s a már említett különleges cipõ – anno megadták a módját, ha táncba mentek a hajadonok, a mátkájukat keresõ legények. Nemcsak küllemében, az invitálásnak is megadták a módját a lovagok és a sóvárgó hölgyek:
„Itt ülök eltikkadva, fejem nehéz, keblem teltt, s a lelkem elõtt phantazmagoriai képekként száz meg száz alak lebeg…” (szó szerint közöltük, a kor akkori szóhasználatával, helyesírásával – a szerk.)
Ez a meghívó, melybõl az iménti részletet olvashatták, közel 200 éves. Természetesen „frissebb” relikviák, dokumentumok, versenykönyvek, „táncz”-rend helyett táncrendek is láthatóak a tárlaton. Ahogy rengeteg fotó, érem is tanúbizonyságot ad arról, Kanizsa igenis, nagyon is táncos város: volt és az is, napjainkban.
Ebbõl vizuális, „4-D-s” ízelítõt adott a kiállítás antréján az Eraklin Táncklub Egyesület, Száraz Csilla múzeumigazgató köszöntõje elõtt s után.
Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere beszédében a tánc varázsáról osztotta meg gondolatait.
- Legnemesebb hagyománya, hogy az emberek ezáltal keresik, keresték a múltban is egymás társaságát. Ahogy a híres mûvészek hangoztatták: a tánc harmóniába utaztat minket. Segít abban, hogy olyanná, azzá váljunk, amivé, akivé lenni szeretnénk.
Történelmi visszatekintést Nagykanizsa legnagyobb, negyedszázados táncos egyesületérõl, az Eraklin Táncklubról, maga az elnök, a versenytáncos Lekszikov Csaba adott. Érintve az idõszaki tárlat legfõbb „mondanivalóját” is.
- A kiállítással emléket szeretnénk állítani mindazoknak, akik szerves részét képezték Nagykanizsa táncos életének. Célunk, hogy megõrizzük a társastánc hagyományait és értékeit, amely alapja a mûfajunk folyamatos fejlõdésének.
A beszédeket követõen pedig köszöntötték azokat az egykori táncosokat, akik nagyon sokat tettek azért, hogy a versenytánc, sõt, egyáltalán a tánc éljen, virágozzon és lüktessen Kanizsán.
Az augusztusig látható kiállításon a számtalan, felsorolni is sok érdekességet szemlélve „kinyomozhatják” azt is, amirõl vajh’ kevesen tudnak a helyiek közül. Vajon hogyan került városunk táncos múltjának térképére, Latabár Kálmán leánya, Katalin…

Szabó Zsófi