Minden olyan szervezõdés, amely nincs a közgyûlésben vagy rendeletmódosító helyzetben, azt csak egy baráti, jó szándékú asztaltársaságnak lehet titulálni. Egyáltalán nem titkolt célunk, hogy országosan a Parlamentbe, helyi szinten pedig a közgyûlésbe jussunk be minél nagyobb számban. Mindenkiben – így természetesen bennem is - van egy nagyon erõs változtatás iránti igény, amelyet minden eszközzel szeretnénk elérni és abba a fázisba eljutni, hogy ezt meg is tehessük – mondja Zakó László, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt nagykanizsai alapszervezetének elnöke.

- Miért is van ez? Aki a kanizsai közgyûlés munkáját figyelemmel kíséri akár a Kanizsa hetilapon vagy a Kanizsa TV-n keresztül, illetve bármilyen más módon, vagy az ott végzett munka eredménye nyomán tapasztalja meg az ott folyt eseményeket, annak az elsõ reakciója a látottak-hallottak alapján, hogy ebbõl elég volt. Tehát mindez méltatlan a városhoz és az itt élõkhöz. Egyszerûen arról van szó ugyanis, hogy a vezetõ kanizsai párt „törököt fogott” a polgármesterrel, vagyis gyakorlatilag nem gondolta volna, hogy gyõzni fog, és innentõl kezdve az õ kiválasztottjának a saját áldozatává vált és ezt nem feltétlenül a polgármester terhére rovom fel. A kanizsai közgyûlésbe benyújtott elõterjesztések és egyáltalán minden döntés mögött „ordít” az egyéni érdek, ami nem feltétlenül fedi le a közösségi érdekeket. És egyszerûen egy olyan játszmát játszanak egymással, amelynek ugyan nincs gyõztese, de a vesztese minduntalan maga a város.

- Milyennek képzelik el a város további fejlõdését?
- Nem fogadjuk el, de tudomásul vesszük, hogy az országban és annak minden településén, és minden egyénre lebontva válság van, ami az úgynevezett gazdasági válságra vezethetõ vissza. Nem kívánnánk lehetetlent a jelenlegi városvezetéstõl, de azt mindenképpen, hogy egy koncepció mentén és a pártoskodástól valamennyire is függetlenül olyan célt szolgáljanak, amely az itt élõk közérzetét javítja. Az, hogy nem a szemetes, koszos, kátyús utcák és az omladozó homlokzatú épületek jelentik most már a fõ témát a városlakóknak, hanem az, hogy: „Hallottad-nézted a közgyûlést, láttad, hogy mi folyik ott? Õket választottuk oda és mással nem törõdnek, csak egymás osztogatásával.” Szerintünk ezt az állapotot elérni azért szégyenteljes teljesítményre vall.
Visszatérve a városi koncepcióra: a fõ feltételrendszer adott, és a meghatározó volt ipari cégektõl elbocsátott vagy esetleg kiöregedett, de a tudását még kamatoztatni tudó emberek képességeit kellene helyi rendeletek révén kiaknázni oly módon – és ez nem törvénytelen -, hogy olyan meghívásos zárt pályázatokat „futószalagon” kiírni, amelyekben igenis kritérium lenne a helyi illetõség. Mindez egyfajta garanciát jelentene arra, hogy valami megélénküljön ebben a városban, ugyanis egyszerûen borzadály, ahogy a „multik” betelepülésével kiürült a belváros. Például gyalázat, hogy a belvárosi udvarokban lévõ üzletek közül ami ma még mûködött, másnap már bezárt vagy csökkentett nyitva tartással kénytelen mûködni csak azért, mert a város peremén azok a „multiknak”, akik egy fillér adót ide helyi viszonylatban nem juttatnak, annak idején helyet adtak az éppen regnáló közgyûlés részérõl.
- Önöknek egyébként van saját városfejlesztési koncepciójuk?
- A kérdés teljesen kézenfekvõ, de most még egy kicsit abszurd: természetesen ez is téma, bár az alakulás adta feladatok most jobban kitöltik a mindennapjainkat. Úgy gondolom azonban, hogy Nagykanizsa fejlõdéstörténetéhez illeszkedne egy lokálpatrióta szemlélet, ami jelenleg hiányzik. Hadd említsek erre egy eklatáns példát: még közgyûlési tag voltam, amikor egy multinacionális gyorsétkeztetési lánc kérelemmel fordult a városhoz, hogy engedjük meg neki azt, hogy a helyi építési rendeletben biztosított tizenöt méternél magasabb hirdetõtábláját plusz hét méterrel megtoldhassa. Gyakorlatilag, rajtam kívül mindenki a bokáját összecsapva megszavazta ezt a kérelmet. Még a szavazás elõtt megkérdeztem, hogy ha egy vásárcsarnokbeli hurkasütõ kérte volna azt, hogy az õ termékét az átlagosnál magasabb táblával hirdethesse, akkor ahhoz vajon hozzájárultak volna. Akkor mindenki egyetértett azzal, hogy igazam van, és mégis megszavazták a „multi” által benyújtott kérelmet. Ez is egy apró kis kakaslépés volt, de jó példázta, hogy mennyire nem gondolják át döntésüket az emberek. És lám, a gyorsétkeztetõ lánc fényreklámja azóta is a város fölé emelkedve hívogatja oda azokat, akik amúgy jól tudnának lakni máshol is, és az ott hagyott pénzükkel esetleg helyi családokat tudnának elmozdítani ebbõl a kényszerû tespedtség állapotából.
A munkahelyteremtés nem olyan egyszerû, hogy csak azt mondom, hogy munkahelyeket kell teremteni. Ki és mibõl tudja ezt megtenni? A hitelt a teljesítõképességük csúcsán járva már felvették azok, akik ebben gondolkodtak. Sajnos piaca nincs annak, amit itt termelnek és ehhez jön még az, hogy a „multik’ kikapcsolásával a helyben megtermelt árut olcsóbban lehetne a helybélieknek megvenni. A szociális helyzetre vonatkozóan mi a közmunkát mindennapossá, széleskörûvé és kötelezõvé tennénk azok számára, akik havonta csak a segélyfolyósítást emelik le a számlájukról, vagy mennek érte be. Nem szégyen a munka, viszont például az a gyerek, aki tudja, hogy az apjának kell másnap azt a csikket felszednie, amit õ elszórt a parkban, és ezért esetleg kap egy nyaklevest otthon, mert több munkát ad neki a közmunkavégzés közben. Az ilyen megközelítés minden bizonnyal jó lecke is lenne az utca gyermekének.
- Ön idestova tizenegy év óta vesz részt aktívan a politikában.
- Büszkén mondhatom magamról, hogy három választás idõszakában gyakorlatilag a keleti városrész majd össze lépcsõházába és minden házába becsöngettem, s vagy bejutottam, vagy nem, de valóban bele tudtam kóstolni az ott lakó emberek életébe. Azt kell, hogy mondjam, az emberek otthon megnyílnak és õszinték, csak valami oknál fogva – és éppen ebben van a politikai pártok felelõssége – a kampányidõszak csúcsán és végén egyszerûen valamilyen pszichés ráhatással a médián keresztül más irányba viszik el az emberek amúgy õszinte belsõ gondolatait. Kanizsáról azt tudom mondani, hogy egy stabil megyei jogú város minden adottsággal és olyan meghatározó múlttal és fekvéssel, ami szinte már közhely számba megy, meg az is, hogy ezt ki kellene aknázni, de ezt azok harsogják leginkább, akik tehetnének azért, hogy mindezt kihasználják. Ehhez még annyit, hogy az ország és a város vezetése vagy nincs szinkronban a dél-zalai városban, vagy ha igen, akkor meg egymást „csinálják ki” az azonos színû emberek. Meggyõzõdésünk, hogy ugyanakkor vannak jó szándékú, nem csak pozícióban és megélhetésben gondolkodó, hanem tenni akaró emberek is, akik most – úgy veszem észre – nagyobb számban csoportosulnak körénk és ennek nagyon örülök. Vannak a városban új arcok: meg kellene ismerkedni velük, és nem „pártkatonákat” kellene csatasorba állítani, aztán vezényszóra dirigálható embereknek irányítani ezt a jobb sorsra érdemes várost.
- Az unió mennyire segítheti Kanizsa és térsége fejlõdését?
- Mindig unióellenes voltam és vagyok, ugyanis az élet bebizonyította, hogy a fényes jövõkép helyett az árnyoldalak jöttek folyamatosan elõ. Azt, hogy Brüsszelben mondják meg, hogy hány centis és milyen görbületû uborkát egyek, több mint túlzásnak tartom, és hatalmas bürokráciát tart fenn az unió. Ezt a sok pályázatírásos rendszert onnan manipulálják: azért dobnak vissza akár tízszer is egy adott pályázatot, mert akik ezt visszadobják, így akarják megmutatni, hogy fontos emberek. Az unió egyszerûen egy „vízfej” Európa testén, ugyanakkor nincs közös múltja, közös nyelve, illetve közös történelme az uniót alkotó országoknak, mert ugye az Egyesült Államok „kontrájaként” hozták létre, ahol teljesen mások voltak a gyökerek. Nettó befizetõi vagyunk az uniónak és ebben az instabil pénzügyi helyzetben nem hiszem, hogy komoly uniós pénzekre számíthatunk hosszú távon – vélekedik zakó László, a kanizsai Jobbik alapszervezet elnöke.
Gelencsér Gábor