A szeszélyes idõjárás miatt, kissé döcögõsen indult a negyedik Kanizsai Sörfesztivál és Fúvószenei Találkozó az Erzsébet téren. A borongós péntek délelõtt azonban nem szegte kedvét a városiaknak, délutánra egész szép tömeg gyûlt össze a téren, és az ott felállított sörsátorban. A várakozás ideje alatt a fesztiválozók igazi íz orgiákkal ismerkedhettek meg a helyi és vidéki vendéglátó egységeknek köszönhetõen.

Sült a saslik, az óriás prósza, csapolták a sört, töltötték a bort és a különbözõ szíverõsítõket a kulináris élményeket kedvelõknek. Miközben körülnéztem a forgatagban, egy csapat fiatalba botlottam, akik épp üdítõért álltak sorba, így kaptam az alkalmon és megszólítottam õket. Érdeklõdtem, hogy érzik magukat, milyen céllal látogattak el a rendezvényre.

– Zalaegerszeg közelébõl érkeztünk egy nagyobb baráti társasággal. Szuperül érezzük magunkat, fõleg az esti koncertek miatt jöttünk. Ritkán tudjuk összehangolni, hogy az egész társaság együtt legyen, de most végre sikerült. Nehéz dolog ez munka és tanulás mellett. Ráadásul a fesztiválokat nagyon szeretjük, a sört meg pláne. Még nincsenek olyan sokan, biztos az esõs idõ miatt, de minket ez sem tántorított el. Találtunk a közelben olcsó szállást, így holnap is maradunk – meséli mosolyogva a társaság.

A fiatalok lelkesedése engem is felbátorított, és további beszélgetõpartnerek után indultam. Ráakadtam egy párra, akik két kislányukkal sétáltak a város terén. Kíváncsiskodtam, õket milyen program vonzotta.

– Egy nagy sétát terveztünk délutánra a gyerekekkel, útba vettük a városi rendezvényt is. Mivel mindketten játszunk valamilyen fúvós hangszeren, ezért szeretjük az ilyen zenekarok muzsikáját. Úgy gondolom, ez a zene a gyerekeinkre is jó hatással lehet. Körülnézünk késõbb az árusok portékái között, a gyerekek és a nejem is választhatnak majd „vásárfiát” – mondja az édesapa.

A szombati nap újult erõvel indul. Már a délelõtti órákban is voltak érdeklõdõk a színpad, a bódék és a sátrak környékén. Miközben egy üdítõért álltam sorba, egy pár fõs társaságot „füleltem le”. Véradásról beszélgettek, amit nem hagyhattam szó nélkül, õk pedig szívesen beszélgettek velem a téma fontosságáról…

– Minden évben legalább egyszer felkeresünk egy véradó állomást közösen, így próbálunk segíteni. Ez hagyománnyá vált. Körülbelül öt éve kezdtük, mert akkor egy barátunknak volt szüksége vérre, aki felépült az adományozóknak köszönhetõen. Ezért is tartottuk fontosnak ezt rendszeresíteni. Ma a Polgármesteri Hivatal alagsorában tesszük ezt meg. Késõbb szétnézünk az étkezdék között, és megvárjuk az esti koncerteket is. Hûvös van egy kicsit, de mi nagyon jól érezzük magunkat – hangsúlyozza a csapat „szóvivõje”.

Szever Viktória