Nyár… Az ember egész évben ezt az idõszakot várja. Végre süt a nap, meleg van, elkezdünk azon gondolkodni, hova is vigyük a családot kikapcsolódni az egész éves hajtás záró akkordjaként. Többünknek fontos, kritériumokkal teli dolog a nyaralóhely megválasztása. Ilyen például a szálláshely és annak ára, a lakóhelyünktõl való távolság, a víz és a vízpart minõsége, a látnivalók, és még sorolhatnám. Tehát nem egyszerû a történet. Ha még nincs ötlet, hogy hova is menjünk, itt egy tipp.

Ezen a helyen összefuthatunk ördögien rafinált, angyalarcú kagylóárus kislányokkal, a zöldséges piac és a sajtok császáraival, egy bolttal, mely aranyárban méri gumicukrot, Földközi-tengeri fókával. Elmesélem, milyen élményekben lehet része az Isztriára utazónak.

Párommal Horvátországot választottuk, de nem a legközelebbi pontját. Isztria félszigetét kerestük fel, ahol õ már állandó vendég, most viszont engem is elvitt magával. Az autópálya nyilván itt is díjköteles, fizetõkapuknál lehet ezt megoldani. Ezek díja a határtól Zágrábig negyvenkét kuna, onnan Rijekáig pedig hetven kunába kerül. Egy kuna átlagban számítva negyvenhárom forint. Elõször a zágrábi pályaszakaszon álltunk meg pihenni, egy kávé kíséretében. Kedvesen kérdezték a benzinkút dolgozói, hogy elvisszük-e a kávét, vagy helyben fogyasszuk? Egy cappuccino-t, ami tizenöt, és egy presszókávét kértünk, ami kilenc kunába került.

Tovább indultunk. Gyönyörû, sziklás tájakon vezetett az utunk, olíva és babér fákkal szegélyezett ligetek között. A tenger közelében éreztük a friss hal és a tenger sós illatát. Kedves, magyar vendéglátóknál sikerült megszállnunk a fõszezon kezdetén Rovinj-ban, ami Nagykanizsától körülbelül négyszázötven kilométerre van. A család kiadó szobái a tengerparttól körülbelül 1 km-re, a belvárostól pedig nagyjából 10 perc sétára találhatók, gyönyörû környezetben. Kíváncsiságtól hajtva, a városban és a partokon bóklászva megpróbáltam összehasonlítani az itthoni és ottani árakat. Számológéppel közlekedtünk minden felé, és azt kell mondanom, hogy nem drágább egy horvát nyaralás, mint mondjuk egy balatoni.
 

Minden nap máshova mentünk strandolni, és az étkezést is az adott helyen oldottuk meg. Elsõ állomás Pula, harminc kilométerre a rovinj-i szálláshelytõl. Kavicsos a part, nem ajánlott mezítláb rohangálni rajta, ha csak nem vagyunk lúdtalpasak. Szerezzünk be mindenképp egy strandcipõt, hogy elkerüljük a meglepetéseket a parton és a vízben egyaránt. Ha Magyarországon szeretnénk ilyenhez hozzájutni, akkor ezt már hatszáz forintért megtehetjük valamelyik kínai áruházban. Ettõl függetlenül helyben is minden piaci árusnál fellelhetõ, hatvan kuna az ára. Tehát jobban járunk, ha otthon szerezzük be… Akár el is csoszoghatunk benne a közeli étterembe egy hideg fröccsért, amihez hozzá lehet férni már (fél liter fehér bor) negyven plusz (1liter ásványvíz) 25 kuna árért. Ebbõl több fröccs is kijön ugyebár…

Tanúja voltam, mikor az a bizonyos magyar mentalitás megmutatja magát egy külföldi országban. A story a következõ: a parton sétálgató kukorica árus kínálja portékáját a szokásos „Mááájsz!”kiáltással. Mikor is honfitársunk visszakiabál a szerencsétlen árusnak, hogy: „Persze, majd nyolcszáz forintért veszem meg a kukoricát, amikor érik otthon is a földeken!” Tipikus… Miért vegyek a gyereknek, ha szedhetek a földekrõl is? Persze szerencsére nem értette az árus. De a lényeg. Kedvet kaptunk a kukoricához, legalábbis a kukoricás cuccokhoz. Bementünk egy közeli Lidl-be és bevásároltunk. Kukoricás lepény, aminek olyan az íze és a kinézete is, mint a gyros pitának: két és fél kuna, kukoricás bagett, ami nagyon finom: öt és fél kuna. Vettünk még dobozos Tzatziki salátát 250g-os kiszerelésben öt kunáért, egy csomag olasz kávét 250 g-os kivitelben tizenhét kunáért, burgonyás kenyeret (250g) egy ötösért, mogyorós- vaníliás pálcikás jégkrémet három kuna hetven lipás árért. A jégkrém okozta enyhülés viszont felbecsülhetetlen.

Következõ nap: Pula, Gortanova-öböl. Azúr kék tenger, kavicsos part – ide is elkél a vízi topánka – körülöttünk több méter magas sziklafal, aminek egy-egy kiálló részét ellepik a napozni vágyók. Itt még – ha szerencsénk van – Földközi- tengeri fókával is találkozhatunk, ami épp kiúszik a partra napozni. Fényképet csinálhatunk róluk, de megfogni nem engedik õket a vízi mentõ fiúk, akik vízi-biciklik bérbeadásával is foglalkoznak, amikor fókamentes a part vagy nem szorul segítségre senki.
 

És ha már vízi-bicikli… a csúszdás vízi járgány fél órára – akár öt fõvel is – negyven horvát pénzért bérelhetõ, egy órára pedig hatvanért. Kajakozhatunk is fél órát egy húszasért, harmincötért pedig egy órát is evezhetünk. Ha meguntuk a sportot, meghúzhatjuk magunkat egy bérelhetõ árnyékban is. Napernyõ és napágy darabja egy napra huszonöt- huszonöt kuna.

Ki kell emelnem, hogy a horvát „Baywatch” fiúk résen vannak, remekül végzik a munkájukat. Ugyanis a parttól körülbelül száz méterre a cápahálónál pancsolt a párom, közben integetett kifelé nekem a partra. A citromsárga pólós, piros nadrágos mentõ srác pedig, iszonyatos sebességgel rohant segíteni, mert azt hitte, hogy bajban van. Szerencsére nem volt, és a srác sem vette zokon, hogy feleslegesen kellett futnia.
Ha még mindig nem teljes a kényelem, keressük fel a parton felállított masszázs sátrat (többnyire minden strandon van egy ilyen), ahol egy hölgy várja a „nyomkodásra” vágyókat. Egy óráért kétszázhúsz, fél óráért százhúsz kunát kérnek a masszõrök. Az arc és halánték masszázs tizenöt percben hetvenért, talpmasszázst húsz percben száz kunáért vállalnak.

Ha még ez sem elég, keressünk egy bárt és ne törõdjünk semmivel. Bár nem ajánlott a nagy hõségben, de magunkhoz vehetünk némi alkoholt ilyen árak mellett: egy dl száraz vörösbor hét kuna, egy üveg Malvaziaért (isztriai száraz fehérbor 0,75) hetvenöt kunát kérnek. O¾ujsko világos sör (0,33) tizenháromért, a fél literes pedig tizenhat kunáért, Beck’s (0,33) tizenhétért hozzáférhetõ. Ha valami ütõsebbet szeretnénk, akkor: 3 cl Chivas Regal whisky huszonöt, ugyanez az adag Jagermeister tizenöt kunáért mondható a miénknek. Egy pohár Martinit (1 dl) és 3 cl Abszintot is húsz- húsz kunáért kaphatunk kézhez.
 

Mivel szükség van a folyadékbevitelre, ezért az üdítõket is megnéztem: Fél liter Levendula limonádé – nagyon jó íze van –, üveges limonádé (0,25), Coca-cola (0,25) tizenöt-tizenöt kuna. Egy drágább energia italt huszonháromért kapni. Ha csak koffeinre van szükségünk, akkor kávét hétért, plusz tejjel kilencért, cappuccino-t nyolc kunáért ihatunk. Gondoltak a gyerekekre és a gyereklelkû felnõttekre is, egy bögre kakaót tíz kunáért szürcsölhetünk.

Másnap egy kicsit messzebb merészkedtünk, körülbelül száztíz kilométert tettünk meg, hogy felfedezzünk mindent, amit csak lehetséges. A Kvarner-öbölbe, Opátijába vettük az irányt, majd késõbb még átsétáltunk Ièiæi- be is. A kettõt egy városjelzõ tábla választotta csak el egymástól. Az utazástól megéheztünk, így Opátijában közvetlenül egy a tenger melletti kis pizzériát választottuk, ahol egy hatalmas Frutti di mare (tenger gyümölcsei) pizzát kértünk, és kaptunk is negyvenöt kunáért cserébe. Ketchup- ot öt kunáért hozott a pincér. Ezután bementünk egy Coop bolthoz nagyon hasonló Konzum nevû boltba, ami kicsit megragadt a rendszerváltás idejében, de az eladók nagyon kedvesek. Itt másfél liter ásványvíz hat és fél kuna, egy helyi gyártású dobozos citromos sört tizenegy kunáért árulnak, egy liter száraz fehérbort pedig minimum huszonhétért kapunk meg. Az élvezetnek ára van, ebben az országban is. Látható, hogy Horvátországban az ásványvíz, az, ami szembetûnõen drága „luxuscikknek” számít. De a parkolás is… Parkolójegyet tizenkét kunáért vehetünk egy órára.

Az egész napos szieszta után, hogy egy kis energiához jussunk, bementünk egy nagyobb ABC- be az Ièiæi- i strandtól száz méterre. Egy liter világos sört (5%-os) 10 kunáért, rizses csokit 3 kunáért, olajos dobozos halat (125 g) 7 kunáért, paradicsomos halat 8 kunáért, Palmolive tusfürdõt dupla kiszerelésben pedig 17 kunáért lehet megvásárolni.
 

Ièiæi- rõl késõn értünk vissza a Rovinj-i vendégházba, és ki kellett heverni az égési sérüléseimet is, amit a napon való többszöri elalvás alatt szereztem, ezért másnap nem tartottam a párommal a strandra. Inkább jó magyar szokás szerint fõzõcskéztem a szállás jólesõen huzatos konyhájában. Elõtte elsétáltam a közeli Lidl-be, bevásároltam. Az originál isztriai fürtös paradicsomot 10 kunás kilós áron, a szintén e földön termesztett paprikát már hat és fél kunáért felhasználhattam, egy csomag friss újhagymával másfél kunáért illatosíthattam be a szállásadóink nyári konyháját. Ezekbõl a friss alapanyagokból összehoztam egy jó kis hazai lecsót, ami pillanatokon belül el is fogyott.

Sok érdekes látnivalóval is büszkélkedik az Isztria, nem csak szépen kiépült strandokkal. Például egy borongósabb napon Rovinj óvárosát jártuk be. Szûk olaszos utcácskák építik fel, ami nagyon jó fénykép háttér. A városból egy templom tornya magasodik ki, neve Sveta Eufemia templom. Ha vállaljuk a meredek dombot, akkor páratlan látványban lehet részünk. Be is lehet menni, három kunáért még gyertyát is gyújthatunk. Aztán vissza a belvárosba… Séta közben haza gondoltunk, és szuvenírt vadásztunk az otthoniaknak. Kis asztalon sok darabos, elõre csomagolt kagylóra akadtam, gondoltam meg van oldva a probléma, mindenki kap belõle. Húsz kuna. Tökéletes, megvettem. Egy angyalarcú, körülbelül nyolc éves kislány biznisze volt, legyen egy jó napja. Örültem, hogy ezen is túl vagyok. Néhány lépést haladtunk tovább, mikor is a párom rám szólt, hogy nézzek ide, itt ugyanaz, felébe kerül. Az angyalarcú kisördög is tuti, hogy ott vásárolta, csak rádobta a hasznát...

Az egyik szûk utcában ráakadtunk egy kis üzletre, ahol szarvasgombával, olajokkal, sajttal, és pálinkával foglalkoznak. A tulajdonos mindent megkóstoltat a betérõkkel, így az ember kénytelen vásárolni valamit, a kellemetlenséget elkerülve. Nagyon jó marketing. Kapásból megitatott velem két pálinkát, és még be sem mentünk. Fügéset és körtébõl készültet ízlelhettem. Mindkettõ nagyon finom volt, és erõs. A fõnök meg kedves, és még a magyar is ment neki. Minden sajtból vágott egy-egy szeletet, mindent megmutatott. Kecske és birka sajt, különleges sonkák szarvasgombával, olíva olajok. Egy füstölt, huszonöt dekás kecskesajttal távoztunk, ami száz kunába került. Kicsit fájt az összeg, de megérte. A pálinkától bódultan, akkor épp annyira nem is érdekelt.
 

Tovább haladva lefelé a piactéren, egy horvát zöldséges állta utunkat egy tál ping-pong labda nagyságú fekete cseresznyével, amit kóstoló gyanánt hozott. Harminc kunáért „melegítette” rá a gyanútlanokra fél kilóját. Kinéztünk e mellé két óriás fürt szõlõt is. Ez összesen nyolcvanöt kunába került. Volna… De a magyar vér nem hazudik. Rögtön alkudozásba csapott át a történet. Lealkudtunk öt egész kunát. Ez még nem volt elég, a párom alkudott mellé két grátisz banánt is. Elégedetten távoztunk, hogy azért na mégis, mi nyertünk.

Létezik egy üzlet. Nagyjából minden sarkon akad belõle legalább egy. A neve, Candy Bar. Kerüljük el, ha nem akarunk két nap után hazamenni a nyaralásból pénzhiány miatt. Ha gyerekkel nyaralunk, akkor meg fõleg! A történet: „Milyen jó, kalózos dekoráció, menjünk már be. Mennyi gumicukor, nézd!”- mondja a párom. Valami véletlen folytán, sehol sincs kirakva az ár. De hát ki gondolná, hogy drága a gumicukor. A meglepetés a pénztárnál vár, ahol a diákmunkás hatalmas mosollyal méri a cuccot. Nem vettünk szinte semmit, csak négy darab savanyú békásat, meg egy egész darab kígyósat. Hopp, ugrott is negyvenkét kuna. Összesen nem volt tizenkét deka az egész. Este ezért az árért a Lidl-ben négy csomagot is vettünk.

Ha már városnézés, nem hiányozhat belõle egy kis eltévedés sem. Visszaindultunk a szállásra, ám némi kitérõvel. A belváros nagyjából tizenöt perc séta a háztól, de mi ezt másfél óra alatt tettük meg. Bár a párom már évek óta Rovinjban nyaral, mégsem tudtam meggyõzni arról, hogy nem arra kell menni. Pedig én még Kanizsán az utcánkban is el tudok tévedni, annyira rosszul tájékozódom. Ha hisz nekem, az a negyed óra séta, az negyed óra lett volna. Nem hitt, ezért meg kellett néznünk a nyaralóövezetet is, elsétáltunk a piacon szerzett kincseinkkel az autópálya határáig, majd vissza. Közben a sötétség és a „kiszáradás közeli állapot” nehezítette a dolgunkat.

Következõ nap Rovinj strandjára tértünk vissza. Napozás, pancsolás, még egy kis napozás. Egy büfé közelében telepedtünk le, ahol elõszeretettel lebzseltek a sirályok. Itt jön a lényeg. Magyar család, két kisgyerek. Sirályok. Anyuka: „Petike fogd meg, csinálunk húslevest!” Mindezt ordenáré módra. Tényleg jó lett volna levesnek, mert elõtte az egyik madárnál a párom már elkezdte a hízlalást: egy adag tizenkét kunás hasáb krumplit dobált neki. De Petike nagytesója is fogékony a kultúrára (körülbelül tíz évesen): „Petike ájjámeg, mert csúszik ez a sza**s szikla!” No comment. Jelen vagyunk. Este megint az óvárosba indultunk, de most már fifikásan, minden házat megjegyeztünk, nehogy elkeveredjünk ismét. Céltudatosan a sajtos, olajos, pálinkás úriemberhez vettük az irányt. Hát úgy nagyjából céltudatosan… Újabb sajtkóstolás, újabb üdvözlõ pálinka. De ez most citrom és málna ízben. Mivel ezek nagyon finomak és ütõsek voltak, ezért ezekbõl vettünk egy-egy üveggel szuvenírként haza. Eredeti áruk üvegenként nyolcvan kuna volt. De mert magyarok vagyunk, megkaptuk hetvenért. „ Magyaroknak hetvenért adom” – mondja a Mester. Aztán lehet, hogy másnak meg ötvenért, ki tudja. Szarvasgomba- olajból is vettünk egy decit egy százasért. Még egy pálinka, majd elköszöntünk.

Egyik délután Pulán voltunk. A strandon odajött hozzám egy Vladimir nevezetû emberke, aki félnapos hajózást árult. Kis szórólapon mutogatta, hogy mikor, merre indul az út. Kétszázhúsz kunáért kínálta per fõ. Ez tartalmazott egy ebédet. Roston sült hal vagy grillezett csirke, esetlegesen vegetáriánus menü közül lehetett választani, a hajón fogyasztva. Több megállóval, a Tito rezidencia érintésével a Brioni szigetek körül keringve. Megáll a hajó egy homokos strandon is, ahol fürdésre van lehetõség, de egy állatparkot is célba vesz, ahol zsiráfot, zebrát, különbözõ szarvas fajokat láthatunk. Jól hangzott a történet, de Vladimir elõre kért volna egy százast. Hogy mindenképp elmenjünk, õ pedig felmarkolja a jutalékot… Nekünk ez túl sok pénz lett volna, fõleg hogy három nappal hazaindulás elõtt voltunk. Az otthoniaknak pedig még nem vettünk meg mindent… Passzoltuk. Egy rovinj-i séta alkalmával viszont, a kikötõi részen észrevettük egy mini standot. „Éjszakai” hajókázást hirdettek, ami fél tíztõl kábé fél tizenegyig tart, és körüljárja a környezõ szigeteket. Hetvenöt kunát kértek érte fejenként. Elõjegyzést igényelt, tehát biztos nem lehet rossz, gondoltuk. Inkább ezt választottuk, és így még a szuvenírekre is jut, meg még hajókázunk is. Oda is mentünk fél tízre, fényképeztünk a hajónál, aminek Némó mintája és színe volt. Felszálltunk, a kapitány felajánlotta, hogy csinál rólunk egy képet. A hajó feneke plexibõl volt, így láttuk a halakat. Elindultunk, Rovinj-t jártuk körbe. Végig közvetlen a part mentén haladtunk, olyan közel a sziklákhoz, hogy az ott állókkal még pacsizni is tudtunk volna. Minden gyönyörûen ki volt világítva, szép látvány volt. Az arcunkat simogatta a hûvös, sós esti szellõ. Körülbelül egy órás út után visszaérkeztünk a kikötõbe. A szállás felé menet ettünk egy fagyit, gombóconkénti hét kunás áron.

A hazaindulás elõtti utolsó este a szuvenír vásárlásé volt. Rovinjban kezdtük a pálinkásnál, aztán átautóztunk Pulára a sétálóutca forgatagába. Találtunk egy olcsó boltot, ahol ruhákat és lábbeliket árulnak, egymással szemben kettõ is volt az üzletbõl. Minden harminc és ötven kunába került és magyarul is ki volt írva: „szuper akció”. Párom beújított magának egy papucsot, én pedig egy táskát, harminc- harminc kunáért. Ezt követõen ellátogattunk az Amfiteátrumhoz is, amit mindenképp érdemes megnézni, ha itt járunk. Mintha Rómában járna az ember.
 

Másnap egy gyors reggelit követve összepakoltunk a szobában, indulásra készen. Elköszöntünk szállásadóinktól azzal, hogy jövõre is õket választjuk. Bepakoltunk a kocsiba, de még mielõtt elindultunk volna Nagykanizsára, megálltunk a tengernél egy utolsó mártózásra. El kellett búcsúznunk a tengertõl, hogy újult erõvel vághassunk bele a munkába. Indulás elõtt gyors tankolás. Ahogy itthon, úgy Horvátországban is vannak eltérések a benzinárak terén kút és kút között. Tehát érdemes körülnézni, mielõtt beállunk egy töltõállomásra. Amíg a Pula melletti kis falucska, Vodnjan szélén lévõ INA kútnál nyolc és fél kunáért kaphatunk egy liter benzint, addig egy rijekai OMW benzinkútnál már tíz és fél kunát kell kiadnunk érte. Az INA kutat választottuk. Tankolás, majd indulás haza.

Szever Viktória