Harvard, Oxford, Princeton, Cambridge. Jól csengõ egyetemek, sok tovább tanulni akaró vágyakozik ezek közül valamelyikbe. Akad olyan is, akinek a legkedvesebb Észak- Olaszország egyik legjobb egyeteme, – Università degli studi di Trieste – a trieszti egyetem. Lassan itt az iskolakezdés, ennek aktualitásaként felkerestem egy nagykanizsai születésû fiatal hölgyet, aki ezt az olasz egyetemet választotta jövõje megalapozásaként.

Kulcsár Patrícia szülei a „csizmán” vállaltak állást, ezért számára nyilvánvaló volt, hogy tanulmányait ott folytatja. Nem is volt ellenére… Már a középiskolát is Itáliában végezte, mára beszéli a németet, az oroszt, a portugált és természetesen az olaszt is, pedig még csak huszonnégy éves lesz. Ja, és mellette kosárlabdázik is. De vajon marad ideje emellett „élni” is?.

– Mivel a szüleim itt vállaltak munkát, amikor tizennégy évesen elsõ éves gimnazista voltam, ezért egyértelmû volt, hogy kint folytatom a tanulást. Eleinte felmerült az ötlet, hogy magántanulóként fejezem be a magyar gimnáziumot, de szerencsém volt, mivel Olaszországon belül Dél-Tirolba költöztünk, ahol az oktatás német és olasz nyelven is elérhetõ. Ezért a nyolc év alatt összeszedett némettudásommal belevágtam a középiskolába. Német nyelvû gimibe jártam két évig, majd átiratkoztam egy olasz gimnáziumba, ahol sikerült kitûnõre érettségiznem – kezdi tötrénetét.

Mi leszel, ha “nagy” leszel?

– Jelenleg a trieszti egyetem, nyelvi mediátor és fordító szakán tanulok német, orosz és portugál nyelvet. A többi tantárgyat természetesen olaszul “hallgatom”.
Egy éve járok ide, szeptemberben sikerült bekerülni és most tettem le az éves vizsgákat. Ha minden jól megy, akkor két év múlva végzem el a három éves alapképzést. Ahhoz, hogy tolmács legyek szükség van plusz két év mesterképzésre is. Hogy mi leszek, ha nagy leszek? – kérdez vissza mosolyogva – azt még nem tudom pontosan, ami a legjobban vonz, az a mûfordító és a diplomata pálya.

Mesélj kicsit az ottani iskolákról, tanárokról…

– Elsõsorban minden egyetemre kötelezõ a felvételi, és nem számít bele az érettségi. Általában szeptemberben vannak a felvételik és a tanítás, ezután két- három hétre kezdödik. Ez annyiban jó, hogy mindenki ugyanakkora eséllyel indul. Viszont az államilag támogatott és a privát egyetemek csak árban különböznek, mivel mindkettõn fizetni kell.

A középiskola teljesen más mivel öt évig tart és már ott lehet szakosodni. Ez azt jelenti, hogy több féle gimnázium van, például nyelvi, pedagógia, humán... Tehát már itt el kell dönteni, milyen irányba akar menni az ember. Napi hat óránk volt és egy délutáni tanítás. Ezen felül a szombat, amikor öt órát tartottak. A szünetek három óránként vannak – egy nagy szünettel – ami viszont fél órás. Az érettségi is más, mivel több a tantárgy, és minden iskolában eltérõek. Itt csak az utolsó év anyagából állítják össze a vizsgatételeket. A tanárokkal kapcsolatban általában pozitív tapasztalataim voltak eddig.

És milyenek a diákok? Te hogy érzed köztük magad?

– A nyelvi problémák miatt az elején nagyon nehéz volt, mert dupla annyit kellett tanulnom, és mindent ki kellett szótáraznom. Különórákra jártam, ami azt jelentette, hogy az elsõ két évben reggel nyolctól este hatig iskolában voltam minden nap, a szombatot is beleszámítva. Itt egytõl tízig kapjuk a jegyeket, és csak a 60% az elégséges. Tehát a kettes itt kezdõdik, meg kell érte küzdeni. A diákok viszont nem különböznek a magyar egyetemistáktól.

Patrícia elmondta, hogy léteznek állami középiskolák, de egy magán gimnáziumi oktatás évente 1600 euró körül mozog. Az egyetemeken évente kell (!) fizetni, nincs félévekre felosztva. Egy alapképzés 2200-2400 eurókörül mozog, de az állami támogatás mindenkinek jár. Általában senkinek sem kell kifizetni a teljes összeget.

A szabadidõdet mivel töltöd?

– Nekem nem sok szabadidõm van, fõleg amiatt, hogy különórákra jártam és kosárlabdázom. A legtöbb diák általában eljár délután, beülnek valahova, vagy sportolnak. Mivel szombaton is van tanítás, ezért a péntek este nem igazán szerencsés elindulni az éjszakába, de szombaton a város tele van diákokkal.

Milyen az olasz mentalitás? Hogy viszonyulsz hozzájuk?

– Hát megszoksz vagy megszöksz. A bürokrácia egy katasztrófa. Egyszerûen nem bírják összehangolni a hivatalokat, és ha el kell intézni valamit, akkor ezer helyre kell idõpontot kérni. Pár hete éppen mentünk az egyik hivatalba, ami 8 órakor nyitott. Az alkalmazottak már bent ültek, de az ajtó még nyolc óra tíz perckor is zárva volt. Nyolc tizennégykor kényelmesen odatekert biciklivel egy fiatalabb hölgy, aki mosolyogva kinyitotta az ajtót. Meg lehet szokni. Én jól tudtam azonosulni ezzel a mentalitással, de néha azért idegtépõ tud lenni. De hát Rómában, mint a rómaiak.
Nagyon jól viszonyultam az emberekhez, rengeteg olasz barátom van. És igen, az olaszok nagyon temperamentumosak ez igaz, már el sem tudnék képzelni egy vacsorát ordibálás és mutogatás nélkül – mondja mosolyogva.

A fiatal lány azt mesélte, hogy az elején majdnem minden szünetet itthon töltött, most már csak évente egyszer-kétszer jár haza Kanizsára. Imádja Olaszországot.

Terveid a jövõre nézve? Esetleg családalapítás?

– Majdnem biztos, hogy itt maradok. Már nyolc éve itt élek, átvettem a szokásokat. A nyelv mintha az anyanyelvem lenne. Már dolgozom a kettõs állampolgárságon is. Az is felmerült bennem, hogy ha elvégeztem az egyetemet, talán Németországban vagy Angliában próbálok szerencsét. De imádom Olaszországot, nagyon fájna a szívem, ha itt kellene hagynom.
Tervezek családot, bár még fiatal vagyok. Olasz barátom van, tehát itt tervezem a családalapítást, de biztos, hogy a gyerekem majd magyarul is tudni fog, mert meg szeretném tanítani neki az anyanyelvemet..

Szever Viktória