- Gyere csak bátran, fogom a kezedet. Ne félj, nem lesz semmi baj. Hagyatkozz az illatokra, a hangokra és a tapintásra. Így fogsz csak boldogulni. Ugye, nem is olyan nehéz? Én születésemtõl fogva vak vagyok. Semmit sem látok, mégis mindent érzékelek.

Ezeket a gondolatokat ma és holnap remélhetõleg több százan hallják majd olyan emberektõl, akik szemükkel, a külvilágból vajmi keveset tudnak feltérképezni. Ugyanis vakok, valamint látássérültek. Mégis õk tartanak tárlatvezetést – még pénteken is – a Medgyaszay Házban. Egy olyan kiállításra, mi több, interaktív utazásra visznek el a kulturális intézményben, ami teljes sötétségbe burkolózik. Amelyre, hebrencs szóhasználattal, azt lehetne mondani: „Hisz nem látok semmit!”
Azonban ha hagyod, hogy olyan emberek segítsenek, akik szeme világukat korán, vagy idõvel veszítették el, „látni” fogod mindazt az érintéseddel, az orroddal és hangok útján, amit õk, látásuk híján.
Különleges kiállítás a „Láthatatlan tárlat”, melyet a fõvárosból invitált városunkba – két nap erejéig – a Vakok és Gyengénlátók Zala Megyei Egyesülete.
Jobbára azért, hogy bemutassák: „nincs vége a világnak azáltal, hogy õk nem látnak.” No, és persze azért is, hogy kicsit „bepillanthassanak” a látó embertársaik abba a világba, amelyben élnek.
- Nézd csak, Zsófi, mennyi dolog áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy könnyebben boldoguljunk a mindennapokban – mutat számtalan „kütyüt”, segédeszközt tárlatvezetõnk, Kovács Margit. Aki – amellett, hogy Európát már körbekerekezte sportolóként – két egyetemista gyermek édesanyja. És 46 esztendeje vak. Azaz, volt… De errõl kicsit késõbb…
Szóval, ami a különbözõ eszközöket illeti. A kiállítás látható részében „beszélõ dolgokkal”, hétköznapi tárgyakkal találkozhatunk, melyeket a vak és látássérült emberek használnak a mindennapi élet során. Ilyen például – sok más mellett – az okostelefonokra telepíthetõ pénzfelismerõ program. A papírpénzt ugye mi, látjuk, a látásukban korlátozottaknak viszont – hang segítségével – az említett program „olvassa” le, milyen összegû bankót is tart a kezében.
- Most viszont készülj fel arra, hogy hamarosan semmit sem fogsz látni. A jobb kezed tartsd magad elõtt mellmagasságban, a balt majd fogom én. Minden rendben lesz – és már vezetett is be Kovács Margit a vaksötét kiállító terembe. Mit ne mondjak, valami félelmetes volt elsõ blikkre a koromfekete közegben botorkálnom.
- Ülj le szépen arra a székre. Tapogasd ki, mi van elõtted az asztalon. Használd az orrod – így Margit, mire én – és képzeljék, ez nem okozott nehézséget – tégelyekbe csempészett illatokat szagolgattam. Átellenben pedig már szobrokat „néztem” meg: bevallom, sajtós kollégáimmal ellentétben, egy „híresebb” alkotást sem sikerült felismernem. Bizonyára felületesen tapintunk, simogatunk, mi látó emberek.
A láthatatlan ebéd viszont ízlett. A következõ asztalnál már forgótányérról nassolhattunk, igaz, nem láttuk, mit eszünk. Viszont éreztük az étkek ízét. Mindezt szintén, mint már annyiszor mondtam: teljes sötétségben tettük.
Közben pedig hallgattuk tárlatvezetõnket, Margitot, akirõl már korábban írtam. Tudják: az édesanya, sportember…
- Estél valaha kétségbe, Margit, hogy nem látsz?
- Soha. Akkor sem, amikor elvesztettem a férjem és egyedül kellett felnevelnem a gyerekeimet. Megtanultam: soha nem szabad feladni, mert a „soha” után is mindig jön valami: az élet meg megy tovább. Nem volt idõm sajnálni soha önmagam.
- Mennyit látsz a külvilágból?
- Zsófi, pár hónapja – egy operációnak köszönhetõen – már 15 százalékban látok. Látom az arcod, a formákat a világból, a fényt, több mindent. Persze most még csak tanulok. Közel fél évszázadig voltam vak.
- Buta kérdés: de milyen érzés látni?
- Félelmetes. Elõször azt mondtam: sokkal jobb volt teljes sötétségben élni. Rengeteg mindent kell most megtanulnom. Sok az inger. Sok az információ. De, ahogy mint mindig az életem során, boldogulni fogok…

Szerkesztõi megjegyzés: Csütörtökön, este 19 óráig, pénteken pedig 8-16 óráig még „megtekinthetõ” a tárlat. Budapesten 2007-óta több ezren már látták ezt a rendkívüli kiállítást, amely – és tényleg túlzások nélkül – segít megérteni, nem csak a vak emberek „más világát”. Hanem, miként Margit is mondta, hogy mindig, minden helyzetben lehet boldogulni. Csak tudni kell, hogyan…

Szabó Zsófi