Mi, 21. századi emberek, általában az elõdeinknél sokkal jobb életkörülmények között élünk. Nem nagyon gondolunk erre, de a hosszú átlagéletkor, az orvosi ellátás, a központi fûtéses lakás, a teli hûtõszekrény és hasonlók száz vagy kétszáz évvel ezelõtt élt õseinknek legszebb álmaiban sem szerepelhettek.

Életünket mégis sokszor nehéznek érezzük, mert nagy kihívásokkal szembesülünk. Ide tartoznak például a döntéseink, amelyek sokkal bonyolultabbak, mint elõdeink választásai: hol és kivel éljük az életünket, hogyan feleljünk meg az állandóan változó világ nyújtotta feladatoknak, mire szánjunk idõt, energiát és pénzt, stb. A gondolkodó és tisztességre törekvõ emberben aztán elõbb-utóbb fölmerülnek az élet végsõ kérdései, amelyek manapság sokkal kevésbé tûnnek egyértelmûnek, mint korábban. Kétségeink támadnak, van-e iránya és értelme az életünknek, és lehetséges-e egyáltalán úgy élni, hogy emelt fõvel tudjunk tükörbe nézni: lehet-e a mai világban egyáltalán erkölcsösnek maradni?
 

Jó lenne olyan embereket látni, akik példát mutatnak nekünk, hogy mindezek igenis megvalósíthatók, hogy a jóra törekvés és a kitartás meghozza gyümölcsét, és minden gátló tényezõ ellenére gyõzedelmeskedhet a jó a rossz fölött. A továbbiakban négy ilyen példát szeretnék röviden, néhány sorban bemutatni.
 

Chiara Luce Badano kortársunk, 1971-ben született Olaszországban. Vidám fiatal lány volt, közösségi ember, sok baráttal. Nem volt különleges élete, tanult, beszélgetett, nagyon szeretett sportolni; de megtörtént az is, hogy összevitatkozott a szüleivel, vagy hogy egyszer meg is bukott matematikából. Nagyon nyitott volt a jóra: igyekezett a saját lehetõségeihez mérten segíteni a szegény gyerekeken, szívén viselte az idõsek sorsát. Mindehhez alapot adott az, hogy egész családja a katolikus Fokoláre mozgalom tagja volt. Chiara 17 évesen súlyos beteg lett, csontrákot állapítottak meg nála, amely másfél éven belül a halálához vezetett. A szenvedés és a halál közelsége azonban nem törte meg, hanem derûvel és hittel készült az Istennel való találkozásra; megtakarított pénzét egy misszióba induló barátjának ajándékozta, és betegágyán is olyan apró tárgyakat készített, amelyeket egy jótékonysági vásárra küldött a szegények javára.
 

Louis és Zélie Martin a 19. században éltek Franciaországban, házaspárként kilenc gyermekük született. Zélie, az édesanya fiatalon meghalt, Louis ez után 17 éven keresztül egyedül nevelte gyermekeit. Szeretetteljes, vidám és tevékeny családi életet éltek. Sokat játszottak együtt, Louis szeretett horgászni és biliárdozni. Szegényeket hívtak meg ebédre, és látogatták a betegeket; a mindennapi imádság hozzátartozott a család életéhez. Gyermekeik közül a leghíresebbet Lisieux-i (Kis) Szent Teréz néven emlegeti az utókor.
 

A számunkra legismertebb Batthyány-Strattmann Lászlóról nem mindenki tudja, hogy nehéz családi körülmények között élt: édesapja elhagyta õket, édesanyja pedig László 12 éves korában meghalt. Fiatalon zûrzavaros élete volt, mind gondolkodását, mind életmódját tekintve. Végül fölfedezte a hivatását, és rátalált az igazi szerelemre: mind orvosként, mind házasságában megélte a mély boldogságot. 12 gyermeke született, és õ lett a „szegények orvosa”: ingyen gyógyította azokat, akiknek nem volt lehetõségük, hogy fizessenek az ellátásért, ahogy az abban a korban általánosnak számított.
 

November elsejét a katolikus egyházban Mindenszentek ünnepének nevezik. Ekkor emlékezünk azokra az emberekre, akik példát mutatnak nekünk, hogy hogyan járjuk életünk útját. Chiara Lucét, a Martin házaspárt és Batthyány-Strattmann Lászlót a közelmúltban avatták boldoggá.(A szentté avatás elsõ lépése.) Olyan emberek õk, mint mi voltunk: keresték az örömöt és az értelmet az életben, sok szenvedésen mentek keresztül, és megmutatták, hogy van értelme a létnek, és megtalálhatjuk benne az utunkat, ha igazán keressük. Sok-sok hasonló ember élt és él a földön; merítsünk erõt az õ példájukból hétköznapjainkban és életünk fordulópontjain!

Böszörményi Géza SchP