Idén új idõpontban, november elsõ hétvégéjén rendezték a Kanizsa Nemzetközi Jazz és Világzenei Fesztivált. Amint azt a programokból és a jegyárakból elõre sejteni lehetett a hazai együttesek mellett egy világsztár nem tudja sikeressé tenni a kétnapos rendezvényt. Akik viszont ott voltak a koncerteken, azoknak nem kellett csalódniuk a színvonal miatt. Remek produkciókat hallgathatott a közönség a fesztiválon.

A hagyományoknak megfelelõen ezúttal is az „Életünk” Országos fotókiállítással kezdõdött a jazz fesztivál, amit nyugodt szívvel nevezhetünk úgy, mint a kezdetekben, jazz-hétvégének. A rangos fotókiállítás altémája a jazz volt, ami jó kapcsolatot jelentett az esti koncertekhez. A nyitó elõadást a Kanizsa Big Band adta. A Vendégségben a Kanizsa Big Bandnél szisztémára rendezett program vendége László Attila (gitár) a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem adjunktusa volt. A remek repertoárban számos közismert jazz-sláger mellett László Attila szerzeményét a Doktor Q-t is bemutatta a kanizsai együttes. A dinamikus, fiatalos hangszerelésû szerzemények szólóit László Attila, Billege Barnabás, Cseke Dániel, Dér Dávid és Hír Mihálytól hallhattuk. A következõ koncertek már a vokális jazz jegyében teltek. Ennek a blokknak az elsõ fellépõje a Szõke Nikoletta Quartet volt. A zalaegerszegi születésû Szõke Nikoletta -mint már annyiszor- most is bizonyította, hogy nem véletlenül tartják az egyik legjobb jazz énekesnek hazánkban. Nemzetközi sikerei pedig nem csak Európában, hanem Japánban is tiszteletreméltóak. Zenekarában Szakcsi Lakatos Róbert frenetikusan zongorázott, némileg illegalitásban (takarva a következõ koncertre beállított orgonától). A ritmusszekciót alkotó Barcza Horváth József (bõgõ) és a doboknál játszó Balázs Elemér impulzív játéka jól harmonizált Szõke Niki érzelem gazdag elõadásmódjával. Igazán méltó felvezetése volt ez a világhírû Kurt Elling koncertjének. A Grammy-díjas énekest a világ legjobbjai között tartják számon és nem csak a kritikusok, hanem a közönség is. Al Jarreau és Bobby McFerrin mellett a legismertebb férfi jazz-énekes. Akik kevésbé ismerik, azonnal Frank Sinatrához hasonlítják, pedig más. Például a dalaiban a scattelésben és sajátosan kifejlesztett vocalese stílusban is eltér a világhírû slágerénekestõl. Kétségtelen ugyanakkor, hogy az édes-bús hangzásában, sármjában és a kifogástalan öltözködésben szembetûnõ a hasonlatosság. Kurt Elling koncertjének apropója az az európai lemezbemutató turné, amely során kilenc országban mutatja be új albumának zenei anyagát a Passion World-öt. Ebbõl az anyagból kapott egy koncertre való ízelítõt a Hevesi Sándor Mûvelõdési Központ színháztermét megtöltõ publikum. Kurt Elling egy meglepetéssel is készült ez alkalomból, hiszen színpadra szólította Szõke Nikolettát, akivel egy közös duó-produkcióval tették felejthetetlenné az estét. Az amerikai énekes billentyûse a fiatal Stu Mindeman volt, aki zongorán és orgonán is kiválóan játszott. Clark Sommers bõgõs talán a fesztivál egyik legvisszafogottabb klasszikus bõgõjátékát hozta, teljesen alárendelve magát a lírai daloknak. A doboknál a fekete Ulysses Owens Jr. hozott felszabadult vidámságot a mûsorba. A középgenerációhoz tartozó John McLean (gitár) improvizációival Kurt Elling mellett az együttes legjobbja volt. A hálás közönségnek ráadásként még egy szóló improvizációt is bemutatott Kurt Elling, aki miatt nagyon sokan érkeztek Budapestrõl, Zalaegerszegrõl és más vidéki városokból. Szombaton kamarakoncertekkel folytatódott a jazz és világzenei fesztivál. A fizetõképes kereslethez mérten borsos áron kínált koncerteket ismét csak a színházteremben tartották, ami szakmai hibának számít az évtizedek óta jazz-zel foglalkozó kulturális szervezõk részérõl. Mind a zenészek és mind a közönség számára kínos volt a kongó színházterem. Egy csipet figyelmességre lett volna szükség, ahhoz, hogy a kamaraterembe vigyék a szombati programot és egészen más hatást értek volna el vele. A koncerteket az 1705 nevû zenekar kezdte, akik szintén lemezbemutató koncertet adtak. A Zone címû albumon az együttes saját kompozícióit mutatta be. A fesztivál talán egyik legfiatalosabb, legizgalmasabb koncertjét adta a Kaltenecker Zsolt (billentyû), Piri Béla (bõgõ) és a Dés András alkotta trió. A fesztivál záróhangversenyét a Trió Squelini trió és két olaszországi vendégmûvésze adta. A mûsor során változatos felállásban hol trió, hol duó, hol pedig quintet formációkban játszottak a világzene és a kortárs jazz stílusait ötvözõ zenekar tagjai. Le a kalappal elõttük! Ragyogó koncerttel zárták a fesztivált, ami idén is bõven szolgálhat tanulságul.
A tanulságok sora pedig elég bõ. Ahogyan Deák is fogalmazta, a rosszul gombolt mellényt újra kell gombolni. Nagyon alapos elemzésre van szükség ahhoz, hogy a jazz fesztivál léket kapott hajóját megmentsék, megmentsük mi kanizsaiak. Nem csak a saját véleményemet tolmácsolom akkor, amikor hiányolom az átfogó marketingmunkát a fesztivállal kapcsolatban és itt nem kizárólag a PR-ra gondolok, hanem olyan kutatásokra (például Veszprémben a Pannon Egyetem hallgatóit is bevonják, bevonták) ami kiterjed többek között az árérzékenység vizsgálatra is. Utánanéztem, hogy a közelmúltban milyen koncertek, fesztiválok és milyen áron kerültek megrendezésre. Például a kanizsai fesztivállal egy idõben tartott Szegedi Jazz Napok lehet egy viszonyítási alap. Ott az erõsebb programok napijegye 3500 Ft volt, míg a kétnapos bérlet ára 5500 Ft-ba került. A Budapesten tartott Chick Corea koncertet már 3500 Ft-tól meg lehetett nézni, míg a soron következõ Oregon Band koncertje már 4100 Ft-tól elérhetõ. Ezen kívül a fõvárosban több olyan nemzetközi összeállítású jazz együttes lép fel, ahol 1000-1500 Ft a jegyár. Valahol például ingyenes. Tudomásul kell venni, hogy Magyarországon a nyári idõszakot leszámítva a fõváros jazz-élete dominál. Minden héten világsztárok lépnek fel, és a budapesti jazz klubok is a bõség zavarával küzdenek. Az óriási kínálat mellett szinte lehetetlen küldetés vidéken komoly jazz fesztivált rendezni. Ahhoz olyan ikonikus világsztárok kellenek minden napra, akik még nem léptek fel Magyarországon vagy csak ritkán, és képesek áttörni azt az ingerküszöböt, amiért megéri Nagykanizsára elutazni. Megfontolásra érdemes az is, hogy a fõváros helyett Nagykanizsa 100 km-es körzetére kellene a reklámkampányt összpontosítani. Érdemes még számba venni az elmúlt 10 év szponzori támogatásainak lenullázódását és annak okait, mert ez komoly hatással lehet a késõbbi jegyárak alakulására.
A Kanizsai Kulturális Központ munkatársaira viszont rengeteg teher hárul és biztos vagyok benne, hogy ebben a fesztiválban is nagyon sok munkájuk fekszik. Köszönet érte, de ahhoz, hogy a növekvõ elvárásoknak meg tudjanak felelni segítségre van szükségük. Félreértés ne essék. A Kanizsai Nemzetközi Jazz és Világzenei Fesztivál nem csak egy a zenei rendezvények között, hanem komoly lehetõség a városmarketingre.
 

H.Gy.

További képek a galériában.