Markovic Alexandra tett állampolgársági esküt Dénes Sándor polgármester elõtt tegnap a Vasemberház Házasságkötõ Termében. Markovic Alexandra Nagykanizsán született 1995. 12. 16-án; édesanyja szerb, édesapja horvát állampolgár. A szülõk a jugoszláv háború elõl menekültek, mint vegyes házaspár Nagykanizsára, és Szerbia, illetve Horvátország megalakulása után úgy döntöttek, Magyarországon maradnak.

Eszteregnyén telepedtek le, ott kaptak munkát is. Az anyai nagymama, Nagymélykúthy Ilona gyönyörû magyar névvel, Zentán élt Szerbiában. Alexandra testvére, Dániel már magyar állampolgár. Alexandra Nagykanizsán, a Rozgonyi úti óvodába járt; majd a Piarista Általános Iskola elvégzését követõen a Piarista Gimnázium tanulója volt két évig. Jelenleg a keszthelyi Farkas Edit Római Katolikus Szakiskola panzió és vendéglátás szakán tanul és érettségire készül. Magyarnak vallja magát; gyermekkora, barátai, az élete, mind Nagykanizsához köti, jövõjét is Magyarországon, magyar barátjával együtt képzeli el. A hivatalos ceremónia után Szabó István Napfény íze címû világhírû filmjében elhangzott gondolattal köszöntötte Dénes Sándor polgármester: „Nem akarok mást, csak büszke akarok lenni az anyanyelvemre, és az ablakon kinézve azt a tájat akarom látni, amit ismerek és szeretek. Akár a vadvirág: ott akarok nyílni, ahova tartozom.” – Önre vonatkoztatható, hiszen mostantól hivatalosan is ide tartozik közénk – hangsúlyozta a polgármester. – Ön hazaérkezett Magyarországra, Nagykanizsára, e naptól magyar állampolgára közös nemzetünknek és városunknak. Immáron tehát azt a tájat láthatja, amit ismer, és amelyet szeret. Hiszen itt született és 20 esztendeje itt él, ám a mai naptól végre ön is teljes jogú tagja közösségünknek. Ezért kérném arra – folytatta a városvezetõ, hogy e lelkiállapotot és a haza, az összetartozás iránti vágyát – melyért állampolgársági esküt tett – soha ne feledje el! Sõt, figyelmeztesse azon nemzettársait, akik számára mindez, az összetartozás érzése már elhalványodott, akik már nem éreznek ily erõs büszkeséget 1000 éves örökségünk és értékeink iránt. Végezetül azt kívánta és egyben kérte, legyen büszke és felelõs magyar. Legyen ereje és hite ahhoz, hogy esküjéhez híven védje és szolgálja közös hazánkat. Ehhez kívánt jó egészséget és töretlen hitet a jövõbe, hogy akár a vadvirág, ott nyíljon, ahová tartozik – itt Magyarországon.

Kanizsa