A Zalaegerszegi Törvényszék elnöke egy fát is elültetett a kanizsai javítóintézet udvarán.

Nagy volt a sürgés-forgás december elsõ napjaiban, a Nagykanizsai Javítóintézetben. A fogvatartott fiatalkorú növendékek kitakarították a körleteiket, tantermeiket, a hálóikat. Szekrényrend szerint, katonásan hajtogatták ruháikat és kitisztították a bakancsaikat. Ugyanis az a szóbeszéd járta közöttük, hogy nagyon komoly vendégsereg érkezik a megyeszékhelyrõl: a zalaegerszegi törvényszék és járásbíróság bírái – kiegészülve kanizsai kollegáikkal – lesznek majd kíváncsiak az intézet mindennapjaira.

A péntek kora délután gördült be a növendékek által nagy izgalommal várt busz az intézet elé. Az illusztris látogatókat dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék, valamint dr. Czipóth Edit, a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökei vezették. A vendégeket Kalamár Márta, az intézet vezetõje köszöntötte.
– Nem túlzás, ha azt mondom: egy történelmi hét végén járunk, megtörténtek az elsõ befogadások, túl vagyunk az elsõ éjszakákon, csoportfoglalkozásokon, ebédeltetéseken – sorolta Kalamár Márta. – A növendékek megkezdték munkájukat, tanulnak, élik mindennapjaikat, és úgy vettem észre, hogy most már õk is megnyugodtak – velünk együtt – az átszállítások miatt szükségszerûen adódó, felfokozott hangulatú napok után.

Szarka Attila, az Aszódi Javítóintézet több mint negyed százados tapasztalattal bíró korábbi igazgatója – jelenleg az Emberi Erõforrások Minisztériuma Szociális és Gyermekvédelmi Fõigazgatóságán tevékenykedõ fõosztályvezetõ-helyettes – röviden felidézte az indulás pillanatait, majd külön is kihangsúlyozva, a ma, a jelen fontosságáról beszélt.
– Talán nagy szónak tûnik, de tényleg történelmi nap ez a mai. Hiszen itt vannak most már azok a gyerekek, akiket várt ez a ház, és itt vannak most már azok a gyerekek, akikért épült ez a ház. Itt vannak a mai nap azok, akik föl vannak hatalmazva azzal a lehetõséggel, hogy ide utalhatnak, ide ítélhetnek, és itt vannak azok is, akiknek pedig az a jogosítvány került a kezükhöz, hogy motozhatják, kísérhetik, fejleszthetik ezeket a fiúkat – hangsúlyozta a fõosztályvezetõ-helyettes. – A mai szakmai délutánunknak azt a címet adtuk, hogy „amiért érdemes elrendelni”. De én némileg átfogalmaznám a címet: mikor érdemes elrendelni a javítóintézeti nevelést? Mikor érdemes elrendelni javítóintézetben az elõzetes fogvatartást? Mert a miértre mindjárt megfelelõ válaszokat fognak adni felkészült debreceni kollegáim, de a mikorra Önök, a büntetõbírák a hiteles válaszadók. Idõben kapja-e meg a fiatalkorú azt a rendkívül egyszerû rendszerüzenetet, hogy amit teszel, annak következményei vannak. És egy fiatalkorúak ügyeiben ítélkezõ büntetõbírának ezt a két kérdést: miért és mikor, ezt a két rendkívül fontos szempontot kell a döntései elõtt rendre megfontolás tárgyává tennie. Ehhez nyújthat segítséget a mai szakmai délutánunk.

Nagy Kálmán, a Debreceni Javítóintézet megbízott igazgatója a Szarka Attila által megkezdett gondolatsort folytatta köszöntõjében.
– Bizony, kedves zalai bírák, Szarka Attila gondolatát továbbfolytatva, ezért hívtuk meg Önöket, és ezért vannak itt debreceni kollegáim is, hogy bemutassák, megismertessék a Nagykanizsai Javítóintézetet, az itt folyó nevelõ munkát. Ugyanis én tudom, hogy fõosztályvezetõ-helyettes úrnak egyik régóta emlegetett mottója is e szó köré fonódik: nevelés. Talán egy évszázaddal ezelõtt hangzott el elõször az a mondat a fiatalkorúak fogvatartásával kapcsolatosan: „folyik ott valami nevelés féle”. Ezt a nevelés-félét, ezt a mára nagyon komoly szakmává vált, speciális pedagógusi munkát – azon belül pedig a debreceni modellt – mutatjuk ma be kollegáimmal, a Nagykanizsai Javítóintézetben elõször, Zala megye büntetõ ítészeinek. Azért, hogy amikor egy-egy fiatalkorú sorsáról döntenek – legyen az, az elõzetes fogvatartás elrendelése, vagy a büntetés kiszabása –, jusson eszükbe: van itt Dél-Zalában egy intézet, egy speciális intézmény, amelyben „folyik valami nevelés-féle”, ami a fiatalnak talán az utolsó esélyt jelentheti a megállásra a börtönök kapuja, és egy végleg elrontott élet elõtt. Remélem, azzal a meggyõzõdéssel távoznak ma innen: igen, érdemes elrendelni – mondta határozott meggyõzõdéssel Nagy Kálmán.

Néhány hete annak, hogy én már járhattam az épület falai között, akkor az intézet megnyitóünnepségén, meghívottként voltam jelen – szólt a megjelentekhez dr. Sorok Norbert törvényszéki elnök. – Akkor, ennek a dél-dunántúli, dél-zalai intézménynek a körbejárása során tapasztaltak fogalmazták meg bennem azt a gondolatot, hogy ezt az élményt meg kell, hogy osszam a kollegáimmal is. Azért gondoltam ezt, mert azt vallom, hogy egy bírónak nem csak a jogi környezetet, szabályozókat és hátteret kell ismernie, hanem azt a fizikális környezetet is, amely a döntése okán az adott személyre bizony – akár hosszú távú – hatással lesz majd. Tehát igenis kell, hogy egy büntetõbíró – fõként egy fiatalkorúak ügyeiben eljáró nyomozási, vagy büntetés-végrehajtási bíró – tapasztalja meg azt, hogy az adott döntése mit fog eredményezni annak a fiatalnak az életében.

A Nagykanizsai Javítóintézetben is alkalmazott szakmai program – a debreceni modell –, bíráknak való bemutatása után dr. Sorok Norbert és dr. Czipóth Edit, az egyik vállalkozó kedvû növendék segítségével egy facsemetét ültetett el a közös jövõt, együttmûködést szimbolizálva. A szakmai délután az intézet bejárásával zárult, amely során a törvényszékrõl érkezett vendégek megtekintették a különbözõ csoportfoglalkozásokat is.

Fotó: Zalaegerszegi Törvényszék/Balog Eszter

Dr. Papp Attila