„Hat hétig nuku cukorfogyasztás. Gyümölcsbõl sem juthatok édességhez. Kilószám tolni kell a fehérjét. A multivitaminokat. Az ízületvédõket. Olykor harminchat órát is muszáj kibírni folyadék nélkül. Több óra kemény edzés minden áldott nap. Mázsányi súlyok emelgetése. Mindig ezt a tortúrát járom végig, amikor egy versenyre készülök. Ám azzal mantrázom magam: ha akarom a célt, vállalom a kellõ eszközt. Miért is? Hogy a saját súlyom akár bõ’ kétszeresét kinyomjam az erõemelõ-bajnokságokon. Hogy akkor, ott, abban a pár percben a legjobb, a legerõsebb legyek. Hogy a saját mezõnyömben mindenkit „lenyomjak”.”

Miközben Szabó Kornélt, a Nagykanizsai Hivatásos Tûzoltó-parancsnokság ifjú tûzoltó õrmesterét hallgattam, gondolatok sora cikázott a fejemben. Egyfelõl el voltam képedve, hogy képes egy, húszas évei végén járó srác ilyen regulák közé szorítani magát. Csak azért, mert az a passziója, hogy fekvenyomó versenyekre járjon. Másrészt lenyûgözött a fegyelme és maximalizmusa, amellyel imádott hobbiját ûzi. Azt már csak zárójelben jegyzem meg – bár, ezt önök is látni fogják a fotón – Szabó Kornél olyan svádájú férfi, akin minden nõ, korosztálytól függetlenül, szívesen legelteti a szemeit. S hogy még jobban illusztráljam a nem lufi, hanem ízig-vérig valódi, szálkás izmokkal ellátott tûzoltó õrmester küllemét, õ a prototípusa azoknak a bizonyos lánglovag-plakátoknak. Tudják, amin (hogy szalonképes legyek) gusztusos tûzoltók pózolnak…
Azonban Szabó Kornél nem az a sztyupid kategória, aki csak azért tréningezik, hogy tessen a csajoknak. Komoly céljai vannak, immár komoly érdemekkel. De errõl meséljen inkább õ maga.

- Tudod, ma már viccesnek tûnik visszagondolni azokra az idõkre, amikor kamaszként 22 kilogrammokat emeltem az égbe. Akkor, tizenévesként, mindezt csak szórakozásból csináltam, amellett, hogy eközben különbözõ sportágakba is belekóstoltam. A vízválasztó a 2010-es esztendõ volt. Szorgalmasan kondiztam, a kiegészítõ, aerob edzéseket sem hanyagoltam. Közben vizslattam másokat, akikrõl tudtam, elõszeretettel vesznek részt erõemelõ versenyeken. Túrtam a netet, nyomon követtem a különbözõ rangadókat, illetve az ehhez szükséges feltételeket: például hogyan kell egy-egy böhöm nagy súlyt kiemelni. Valahogy így indult a fekvenyomó pályafutásom. Azóta tizenkét versenyen vagyok túl. Büszke vagyok arra, hogy ötödiknél rosszabb helyezésem sohasem volt – mesélte Szabó tûzoltó õrmester, legfrissebb érdemeivel a tarsolyában: egy országos bajnoki elsõ címmel, egy fitneszgálával egybekötött kvalifikációs verseny ezüst érmével, és egy világkupán elért negyedik hellyel. Ez utóbbi esetében kicsit savanyú a szõlõ Kornél számára, ugyanis – ahogy õ mondta – nagyobbat markolt, mint amekkorát kellett volna.

- Egy versenyen nem össze-vissza kell a dög nagy súlyokat emelgetni. Hanem, általában több lépcsõben – mindig az adott versenyszabályzat szerint. Jobbára van egy központilag elõírt kezdõnyomás, ami minden súlycsoportban más. Erre lehet kérniük a delikvenseknek a következõ szinten emelendõ súlyt. Én az ominózus kupán 165 kg-ot kértem. Kevés volt. A harmadik körben meg 172.5-kg-ot kellett volna kézbe vennem, a 175kg helyett. Most már tudom. Így csúsztam le a második helyrõl – fintorgott, keserû mosollyal Kornél.

Na, ami a szigorú verseny kritériumokat illeti. Keretek közé van fektetve, hány másodpercig, milyen fogással kell kinyomni az adott súlyt. Az is elõírás, mekkora lehet a saját testtömeg. Ez az, ami eldönti, melyik súlynyomó-kategóriában indulhat a versenyzõ. Kornél szerint jobb a kis testsúly, mert úgy könnyebb nagy súlyt emelni. A fõvárosi Sevcsik János Emlékversenyen viszont a legjobb lett mezõnyében, a maga 83 kg-os testsúlyával és a felemelt 175 kg-mal. Pedig a nemrégiben tartott versenyre nem is a gyõzelem iránti mohóság miatt ment, hanem, szó szerint, „mérgében”.

- Pont a világkupa után láttam meg az emlékverseny kiírását. Miután, az elkeseredettség miatt, letépkedtem mindent a szobám faláról, ami a pocsékul végzõdött VB-re, meg egyáltalán az erõemelésre emlékeztetett. Nem szóltam sem a páromnak, sem a családomnak: titokban neveztem a versenyre. Elsõ lettem. A gyõzelem pedig új erõt adott.
Mihez is? A megfeszített edzésekhez, vagy ami sokak számára még nagyobb megrökönyödésre ad okot: a kíméletlen diétához. Amely ugyan olyan külsõt generál a testépítõknek, erõemelõknek, amit ámulattal néz az ember. Viszont a rengeteg megvonás belül kikészíti az embert.

- Enni én is szeretek, ahogy mindenki más. Viszont felkészülési idõszakban nagyon szigorú étrendem van. Jobbára csirkemell, lazac, és a millió, fehérjetartalmú étel, persze, mind zsiradék nélkül készítve és dekára kiadagolva. Akkor még gyümölcsöt sem eszem a fruktóz tartalom miatt, olykor nem is iszom másfél napig egy-egy verseny elõtt. Mert az így kiszálkásított izom másként mûködik, mint a hidratált. Ez az étrend nagyon költséges, ám a szükséges táplálék kiegészítõk sem olcsóak. A tiszta, „szemétmentes” étkezésre azonban a versenyek közti pihenõidõben is figyelek. Szerencsére, nincsenek túlkapásaim, viszont ahhoz ragaszkodom ilyenkor – napi szinten – hogy „betoljak” egy doboz vaníliáskarikát, és jó pár muffint. Mondjuk, tudom, mikor ehetem ezeket, anélkül, hogy, zsírpárnákat generálna rajtam.

Azt már csak halkan jegyezte meg Szabó tûzoltó õrmester, bizony ez a nasis kilengés azért furdalja a lelkiismeretét – persze, azt követõen, hogy beburkolja az édesség-garmadát. Elkötelezett sportember révén viszont leszadizza – plusz, intenzív edzésekkel – a bevitt, feles szénhidrátokat. Megint az edzéseknél lyukadtunk ki. Illetve annál, képes-e überelni eddigi teljesítményét.

- Van egy álomsúly, amit egyik jövõbeni versenyen – talán a tavaszin – szeretnék a levegõbe emelni: 180-185 kg-ot. Sima edzéseken képes vagyok rá, a bajnokságokon azonban szabályok közé van szorítva a gyakorlat kivitelezése. Szóval erre még gyúrnom kell.

Kornéllal arról is beszélgettünk, ahhoz, hogy ennyire helyt tudjon állni a bajnokságokon, illetve, ilyen elánnal hódolhasson szenvedélyének, elengedhetetlen a stabil, szeretetteljes háttér. A sok segítség, amit a kedvesétõl és a családjától kap. Akik – miként hangsúlyozta - csendben tûrik, ráadásul gyengédséggel nyugtatják, amikor szakad a szál és az ideg a felkészülések, vagy egy kevésbé fényesen sikerült verseny során. Ez az, ami sokkal több erõt ad neki, mint a sztahanovista edzések…

Szabó Zsófi