Nagykanizsa Megyei Jogú Város Idõsügyi Tanácsának javaslata alapján nyolcszázkilencven 50 év fölötti – többnyire nyugdíjas – nagykanizsai (maga a város, Bajcsa, Miklósfa és Kiskanizsa) lakossal töltettek ki kérdõívet, a kérdéseket a szociális helyzetre kihegyezve. A felmérésben az idõsügyi klubok vezetõi, az Idõsügyi Tanács tagjai és a Családsegítõ és Gyermekjóléti Központ munkatársai vettek részt. Meszes Renáta, a Családsegítõ Központ munkatársa a fenti címmel összegzést és elemzést készített a kérdésekre adott válaszok alapján.

Meglátásuk szerint a gazdasági helyzet változása miatt kívánatosnak látszott az idõskorúakról egy olyan felmérés készítése, amely betekintést nyújt a város lakosságának ilyen jelentõs részét képezõ korcsoport (a 2009. január 22-i állapot szerint Nagykanizsa 50.938 fõs lakosságából 11.089 fõ 60 év feletti) szociális helyzetébe, valamint abba, hogy e korosztály milyen mértékben veszi igénybe a helyi szociális ellátó rendszert.
A kérdezõbiztosok az adatközlõktõl a nem és a kor mellett többek között a családi állapotra, a lakást érintõ adatokra (tulajdon, típus, méret, komfortfokozat), a havi jövedelemre, az ellátás típusára (saját jogú vagy házastárs jogán) kérdeztek rá, valamint arra, hogy a nyugdíj mellett dolgoznak-e, vagy részesülnek-e bármiféle szociális támogatásban. Arra is kíváncsiak voltak, hogy a válaszadók részt vesznek-e valamilyen társadalmi szervezõdésben, úgy mint nyugdíjasklub, egyesület vagy szakszervezet.
A helyzetelemzésben a szerzõ rávilágít arra, hogy az egy háztartásban élõ személyek számának tekintetében egyre több lesz az egyszemélyes háztartás. A klasszikus, együtt élõ, egymást támogató családmodell felbomlása visszafordíthatatlanul bekövetkezett. Nem mondunk újat azzal, hogy az idõs korosztályra egyre inkább jellemzõ az elmagányosodás, s bár a felmérés nem pont ezt sugallja (a megkérdezettek 83,5%-a saját tulajdonú lakásban él; „városunk nyugdíjasainak lakáshelyzete nagyon jónak mondható”; „A felmérésben részt vevõ személyek lakásainak típusa, nagysága, szobaszáma, komfortfokozata nagyon jó képet mutat e korosztály otthonainak minõségérõl.”), de az elszegényedés is. Az idõsügyi szociális helyzet városunkban több, mint 11.000 fõt érint, s közülük mindösszesen 890 fõt kérdeztek meg, mely az összesnek csupán töredéke. A társadalmi szervezõdésre utaló kérdést összegzõ táblázat azt mutatja, hogy a megkérdezettek szinte mindegyike tartozik valamilyen szervezethez, néhányan többhöz is. Tehát a magában otthon kucorgó, sehová sem kimozduló idõseket – nevezzük õket kisnyugdíjasnak – is érdemes lenne megkérdezni, mekkora a lakásuk, mennyi nyugdíjat kapnak és milyen szociális támogatásban részesülnek. Bár fennáll a lehetõség, hogy õk nem szívesen válaszolnának hasonló kérdésekre. Ennek oka lehet az, hogy miután végigdolgoztak egy életet, nagyon kevés nyugdíjból kell megélniük, s sokan ezt szégyennek érzik magukra nézve.
A kérdõívet készítõk az összegzésben rámutatnak arra is, hogy a jelenlegi szociális és egészségügyi hálózat sokszereplõs, részt vesznek benne a szociális ellátók, az egészségügyi szolgáltatók, az államigazgatás, az idõsügyi tanácsok és a területen dolgozó szakemberek. Ezzel nem is lenne probléma, ha nem egymással párhuzamosan, elkülönült felelõsséggel, nagy átfedésekkel dolgoznának, nem kielégített szükségleteket hagyva a rendszerben. Nagy problémát jelent ugyanis, hogy nincs egy olyan szervezet, amely az idõs emberek ellátásáért egyetemesen felelõs és elszámoltatható lenne ellátásuk szociális és egészségügyi vetületében egyaránt. Ezért javasolják a felmérés készítõi egy integrált szociális és egészségügyi ellátórendszer létrehozását, amelynek célja, hogy megfelelõ önállóságot nyújtson az idõseknek, és önkormányzati, kórházi és egyéb intézményi erõforrások felhasználását optimalizálja.
S.E.