Amikor valamilyen nagy fájdalom ér bennünket, a legtöbben arra vágyunk, hogy kiönthessük a szívünket valaki másnak, hogy megoszthassuk a gondunkat. Vannak persze, akik ilyenkor inkább egyedül szeretnének maradni, de az elsõ megrendülés után nekik is sokat jelent, ha találkoznak valakivel, aki meghallgatja õket. Ilyenkor talán nem is azt szeretnénk, hogy a másik ember megoldja a nehézségeinket; inkább az a fontos, hogy türelmesen végighallgassa, amikor kiöntjük a szívünket, és érezzük, hogy mellettünk áll; hogy fontosnak tartja azt, ami nekünk gondot okoz, és átéli a fájdalmunkat.

Valami hasonló történt karácsonykor. Jézus emberré lett, és átélte mindazt, ami történik velünk földi létünk során. Annyira közel akart kerülni hozzánk, hogy semmit nem utasított el magától: megtapasztalta az örömöket, a sikereket, a személyes kapcsolatok ajándékát; ugyanakkor elszenvedte a kudarcokat, a meg nem értést, sõt a gyûlöletet, a fizikai fájdalmat, végül a kínhalált is. Közel került az emberekhez: együtt érzett az örvendezõkkel és a szenvedõkkel, sõt a bûnösökkel is.
Mi, keresztények hiszünk abban, hogy Isten rendkívül közel akart kerülni hozzánk; hogy Jézusban Õ lett emberré. Érdekes, hogy van olyan vallás, amelyik istenkáromlásnak tartja ezt a gondolatot, hiszen hogy jönne a Mindenható ahhoz, hogy emberré váljon? Olyan emberré, aki korántsem tökéletes, hiszen nem képes mindenre, nem tud bárhol és bármikor jelen lenni, nem tud mindent, sõt megengedi, hogy mások elvegyék az õ földi életét?
Nehéz elfogadni a szeretetnek ezt a határtalanságát: hogy a szeretet a másik emberért (az emberiségért) képes még arra is, hogy korlátozza önmagát. Talán jobban megértjük ezt, ha arra gondolunk, hogy egy szülõ mennyit tesz a gyermekéért: odaadja érte az idejét, az energiáját, a pénzét, adott esetben még a karrierjét is. A szeretethez hozzátartozik a lemondás, az áldozat.
Isten annyira szeretett bennünket, hogy a megtestesülésben korlátozta a saját mindenhatóságát, lemondott a saját tökéletességérõl. A keresztény hit szerint ez tette lehetõvé, hogy megváltson bennünket, hogy helyreállítsa mindazt, amit a bûn elrontott a világban.
Ma, amikor olyan sokfajta formában találkozunk a rosszal, a bûnnel saját életünkben és a környezetünkben, a karácsony megmutatja, hogy a rosszat csak szeretettel és lemondással gyõzhetjük le. Megmutatja, hogy mit jelent elsõként szeretni, és nem csak mások szeretetére várni. Megmutatja, hogy a gyengeség gyakran erõt jelent, és hogy nem a halálé az utolsó szó.
 

Böszörményi Géza SchP