Családja, rokonai, barátai, kollégái, tanítványai, ismerõsei és tisztelõi kíséretében a Római Katolikus Egyház szertartása szerint helyezték örök nyugalomba dr. Ördög Ferenc nyelvészt, városunk díszpolgárát a nagykanizsai köztemetõben. A Magyar Tudományos Akadémia doktora december 28-án, életének 83. évében hunyt el.
Ravatalánál az önkormányzat nevében Dénes Sándor polgármester e szavakkal búcsúzott el a város elismert polgárától, egykori tanárától:

Tisztelt Gyászoló Család! Tisztelt Gyászolók! Kedves Ördög Tanár Úr!

„Ércnél is maradóbb mûvet emeltem én,/ fenséges piramis csúcsa nem ily magas;/ezt sem kapzsi esõ, sem szilaj Aquilo/ nem rombolja le már, vagy sohasem fogyó/ évek lánca, s a gyors, elsuhanó idõ./ Jobb részem nem enyész, szellemem él tovább.”

Tisztelt Búcsúzók!

Ma egy igaz és teljes életet élt emberért, tanárért, tudósért, barátért és egy családtagért szól a harang, amely közös búcsúzásra hívott ide minket. Ördög Ferenc Tanár Úr személyében mindannyiunk tanárát, Ércnél maradóbb embert és példaképet veszítettünk el mi, Nagykanizsa város polgárai, e térség és Magyarország egésze. Csak a közös gyászunk mélységes csendje és Horatius elõbb idézett szavai méltók arra, hogy kifejezzék azt az emberi mûvet, mely fenséges piramisnál is magasabban ragyog tovább az õ szellemiségén át. Mert jobb része nem enyész, szelleme él tovább tanítványai generációinak sokaságában és barátaiban, akik magukba fogadták emberségét és tudását, felnéztek pedagógiai tekintélyére és sziklaszilárd jellemére.
Elköszönni jöttünk Tõle, a város elismert polgárától, Díszpolgárától, egy igazán szerethetõ és bölcs embertõl, aki már itt a földön elnyerte az örökkévalóság jutalmát, mindannyiunk szeretetét. Aki 60 évvel ezelõtt Nagykanizsát, és az akkori Irányi Dániel, késõbb Landler Jenõ majd Batthyány Lajos Gimnáziumot választotta élete és tanári hivatása helyszínéül, messze Tolna megyei szülõfalujától, Gyulajtól.
És Nagykanizsa fiává fogadta õt, a tanárt és a kiváló nyelvészt, s õ is hû lett e közösséghez és e tájhoz. Hûségét mi sem bizonyítja jobban városához és iskolájához, mint hogy itt élt, kutatott és tanított közel 40 éven át nyugdíjba vonulásáig. A gimnázium volt az anyaintézménye, holott mindig hívta õt az egyetem, hívta õt a világ. A Pécsi Tanárképzõ Fõiskola, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Kaposvári Egyetem vagy a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete, mind-mind egészen fiának szerette volna példaértékû munkája és tudása okán, de õ elsõ helyen minket választott. Hûsége ide kötötte õt, az itt élõ emberekhez és e városhoz. Ahol mindig egyenes derékkal járt, csillogó mély szemekkel mosolygott, és felemelt minket, mert mindig teljes személyiséggel jelen volt. Jelen a diákjai számára a gimnáziumban, kollégái és barátai számára az otthonában és jelen volt a hétköznapokon mindannyiunk számára.

Tisztelt Tanár Úr!

Köszönöm a Mindenhatónak, hogy nekem is megadatott, hogy tanítványod lehettem. Pedagógiát tanultunk Tõled, s hogy termékeny talajba hullott a mag mi sem bizonyítja jobban, hogy osztályunkból többen a pedagógus hivatást választottuk. Büszkék voltunk, amikor 1974-ben kandidátusi fokozatot szereztél, majd egy évvel késõbb, mint középiskolai tanárt oktatási és tudományos munkásságodért Állami díjjal tüntettek ki. Számunkra legfõképp tanáregyéniség voltál, emberszeretettel, szenvedéllyel és tehetséggel megáldva.

Tisztelt Búcsúzók!

Most azonban kevesebbek lettünk. De örök lelke lobbanó lángjának szikrái bennünk lobbannak tovább. Mert igaz Tanító volt, aki tehetségét és tudását elültette, és beteljesítette azt az emberi hivatást, amely Reményik Sándor szavaival fogalmazható meg leginkább: „Egy lángot adok, ápold, és add tovább.”
Megkaptuk e lángot, és ápoljuk, így Ördög Ferenc Tanár Úr jobb része nem enyész, szelleme tovább él. Hiszen Csak az hal meg, kit felednek, / Örökké él, kit igazán szeretnek.

Tisztelt Tanár Úr!

Tudjuk, hogy emléked múlhatatlan, mert szívek õrzik, nem szavak… Isten Veled, nyugodjál békében!

A sírnál, a Magyar Nyelvtudományi Társaság, s egyúttal a tudományos közösség, és a nyelvész társadalom nevében Farkas Tamás köszönt el az elhunyttól:
 

Ördög Ferenc a szívvel-lélekkel elkötelezett, jó tanár és tudós mintapéldája volt. Sokan és sokat tanultunk tõle – nemcsak középiskolás fokon –, s tanulunk munkáiból ezután is. Ördög tanár úr nyelvészként, névkutatóként, páratlan munkabírással és szorgalommal kutatta a még feltáratlan forrásokat, s bennük az elmúlt évszázadok és az élõ nyelv tulajdonnévanyagát. Olyan kutatási célokat tûzött önmaga elé, s olyan idõtávokban gondolkodva, amikre napjainkban nemhogy kutatócsoportok, de kutatóintézetek is csak elvétve vállalkoznak. A névkutatás számára a honismeret alkalmas eszköze, a mûvelõdéstörténet egyik ága, az emberi gondolkodás megismerésének módja is volt.
 

Ördög tanár úr egyik szervezõje, a gyûjtés irányítója volt a Zala megye földrajzi neveit egykor közzétevõ vaskos kötetnek. A hazai és nemzetközi elismerést egyaránt kivívó, máig példaértékû mû egy országos méretûvé terebélyesedõ, nemzeti üggyé vált helységnévgyûjtõ mozgalom elindítója lett. Ördög tanár úr e munkálatok egyik fõ szervezõje maradt, és összességében fél Magyarország földrajzinév-anyagának közzétételében vett részt. Azt, hogy ez a hatalmas névanyag ma immár egy korszerû, digitális nemzeti helynévtár alapjait is képezheti, nem kis részben neki köszönhetjük. Tudományos érdeklõdése mégis inkább a személynevek kutatására irányult, melynek elsõdleges terepét számára szûkebb pátriája jelentette.
Néhány momentumra utalva szólt a tudományos közéletben vállalt feladatairól is, majd e gondolattal zárta búcsúbeszédét Farkas Tamás: Ördög tanár urat – ahogyan ismertük – õszinte, szívbõl jövõ kötelességérzet, tenni vágyás, nagy munkabírás és szorgalom, megbízhatóság, széleskörû tudás és szerénység, jó kedély és emberség jellemezte. Tudása és embersége egyaránt példát adott, és egyaránt hiányozni fog mindnyájunknak.

B.E.