A Magyar Kultúra Napja elõestéjén két mûvelõdési intézmény is várta az érdeklõdõket a kultúra-napi közös megemlékezésére: a VOKE Kodály Zoltán Mûvelõdési Ház és a Hevesi Sándor Mûvelõdési Központ.

„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elõdök kultúrája egykettõre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” A Kodályban, a Himnusz közös eléneklését követõen a rendezvény háziasszonya, Kámánné Szép Terézia intézmény vezetõ Kodály Zoltán ezen szavaival üdvözölte a megjelenteket. A 193 esztendeje íródott nemzeti fohászunkra Dénes Sándor polgármester emlékezett beszédében:

Kiemelten fontos e szimbolikus ünnep mindannyiunknak, mert ez hazánk egyik alapvetõ szellemi pillérének, a Himnusznak a születésnapja, mellyel egyben a modern magyarságunk is megszületett. Emiatt is mondhatjuk, hogy a Himnusz a magyar látásmódunk kifejezõdése, amely összegzi mindazt, ahogy értelmezzük a világ történéseit és magát a történelmet. És ezért ünnepeljük 1989 óta ezt az eseményt a Magyar Kultúra Napjaként, hogy újra és újra felidézzük múltunkat és jelenünket azzal a céllal, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk hagyományainknak, hogy felmutassuk a múltunkat idézõ tárgyi és szellemi értékeinket – hangsúlyozta a városvezetõ. Mindez azért is kiemelkedõen fontos, mert a kultúra az, ami ismerõssé teszi az ember számára idegent, ami arra sarkall minket, hogy gondozzuk környezetünket, hogy mûveljük magunkat és közösségünket, és ezen keresztül meglássuk saját arcunk jellegzetességeit és egyéni vonásait. Hatvan évvel ezelõtt két német tudós megvizsgálta, hogy addig az idõpontig hány definíciót alkottak meg a kultúra fogalmára az emberiség történetében – emlékeztetett az ünnepi szónok. – 1952-ben ez az adat a 400 volt. Ebbõl a számból is látszik, hogy mennyire megfoghatatlan az a sajátságos létezés és életforma, az a látásmód, mely egy közösség évezredes életének folytonosságából és annak tapasztalatából megképzõdik. Hiszen bár egy nagy közösséget alkotunk a világ népeivel, mégis azzal, hogy mi gondoztuk e földet, mi mûveltük a kertjeinket, mi küzdöttünk egymásért itt, azzal egy olyan különös tudást kaptunk, mely megkülönböztet másoktól, és ezáltal egyénivé is tesz minket. E mai ünnepségrõl szólva, ahol a költészetünk, a dalaink és a táncaink a magyar kultúra vívmányait éltetik, így fogalmazott a polgármester: ez is azt mutatja fel, hogy a mi múltunk és jelenünk nélkül a világ egy otthonnal lenne kevesebb. Ezért legyünk büszkék arra, hogy városunk idõsei és fiataljai együttesen mutatják meg, hogy a felelõs tisztelet él és virul Nagykanizsán, és így ha szertenézünk, akkor meglátjuk, hogy megleltük a honunkat e hazában.

Az ünnepi pillanatokat a Gaál Ferencné mûvészeti vezetõ által dirigált „Mamik” Hagyományõrzõ Dalkör énekesei, Kocsis Edit versmondó és a Pántlika Néptánccsoport táncosai, tették meghitté Vizeli Dezsõ mûvészeti vezetõ irányításával.

Tükör-terek

A HSMK Õsze András galériájában Gránitz Miklós, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett fotómûvész, alkalmazott fotográfus mûveibõl nyílt kiállítás.

1823. január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc, a Himnusz címû költeményét, amely késõbb – Erkel Ferenc zeneszerzõ jóvoltából – a magyar nép közös nemzeti imája lett. 1989 óta minden évben január 22-én, a Himnusz születésnapján ünnepeljük meg a „Magyar Kultúrát”. – A Kanizsai Kulturális Központ munkatársai nevében Kovácsné Mikola Mária igazgató köszöntötte a megjelenteket. A Magyar Kultúra Napjának kiemelt eseményén Dénes Sándor polgármester mondott ünnepi köszöntõt.

– Két okból is azt mondhatjuk, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy különleges tárlat megnyitóján vehetünk részt a mai estén – hívta fel a figyelmet a városvezetõ. – Egyrészrõl azért, mert a Magyar Kultúra Napjához közeledvén a 193 esztendeje íródott nemzeti Himnuszunkat, és ezen keresztül önmagunk identitását, hagyományait és nyelvét ünnepeljük. Valóban ünnepként megélve e napot, amikor is kiléphetünk a Kronosz révén jelképezett idõfolyamból, a kronológiából, egy kies és fenséges szigetre, ahol örökkön áll az idõ forgása, és ahonnan 1000 éves közösségi létezésünk magasából tekinthetünk rá eleink és önmagunk által megteremtett értékeink sokaságára. Azért, hogy ne feledjük soha: a magyar kultúra életünk érdekében kifejtett cselekvés és nemzeti azonosságtudat, tradíció és érték, amelyet történelmünk során létrehoztunk. Ez ad igazolást fennmaradásunkhoz, ebben a folyamatban nemesedett kultúránk, õrizte meg a falvak hagyományát, a nép ajkán születõ dalokat, a keze által formált eszközöket, a kúriák és kastélyok szervezõ erejét és mûveltségét. S mindenekelõtt talán a legfontosabbat: az anyanyelvet, amely egyformán szól mindenkihez, s amelynek megkülönböztetett szerep jutott az idõk folyamán. Tisztelt hölgyeim és uraim, ezt a ritka és értékes álló pillanatot nevezhetjük ünnepnek, vagyis rendkívüli alkalomnak, amely a mai napról és e kiállításról is elmondható.

A másik ok, amiért e tárlatot különlegesnek gondolta a városvezetõ: az, hogy egy kiváló mûvész alkotásai révén itt és most valóságosan és kézzelfoghatóan is megtapasztalhatjuk kultúránk ünnepének szellemiségét. Vagy más szóval, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Gránitz Miklós fotómûvész alkotásai ténylegesen a pillanat szigetének tekintetébõl születõ tükrözõdései azon tereknek, amelyek körbefonják világunkat.

Ahogy Pogány Gábor mûvészettörténész is fogalmaz: Gránitz Miklós filozófiai tartalommal telített munkáit egyfajta lírai szimbolikus látomásoknak is tekinthetjük, mély gondolatisággal és érzelmi töltéssel. Hozzátehetjük Pogány Gábor e gondolatához, hogy mi sem lehetne méltóbb a Magyar Kultúra Napjához, a kultúránk ünnepéhez, mint egy olyan mûvész kiállításának megnyitása, akinek munkáihoz olyan szavak társíthatóak, mint azt az imént hallhattuk. – Ezekkel a gondolatokkal kívánt a kiállításhoz jó szórakozást, tartalmas idõtöltést és igazi közösségi élményt Dénes Sándor polgármester.

Az idõben egymástól távoli képek kölcsönhatásait szemlélhetjük meg a bennünk rejlõ csodák megtapasztalására

A tárlatot Balogh László önkormányzati képviselõ, a Humán Bizottság elnöke nyitotta meg. Elöljáróban köszönetet mondott a Kanizsai Kulturális Központnak, hogy két év után ismét elhozta Gránitz Miklós megkomponáltan realista, így szinte szürrealisztikus, lírai, szimbolikus és filozofikus képeit Kanizsára.

Ezeken az állóképeken a látvány megtükröztetve tárul szemünk elé: tükörtengelyesen. A mûvész Mester észrevette: „a Teremtõ függõleges tengely mentén, tükörtengelyesnek teremtett bennünket. S mennyi minden ehhez hasonló a Mennyei Úr által alkotott harmonikus, megállíthatatlanul mûködõ világban… Gondoljunk csak csodálatos épületeinkre, mûködõ közlekedési eszközeinkre, ezek közül és példaként az autóra, hajóra, repülõre, hogy csak néhányat említsünk, mind-mind tükörtengelyes.” A teremtmények mind tükörterekben vannak – hangsúlyozta Balogh László. – Így van ez a Természetben, mert ez az Úr koncepciója; de így van ez az emberi csinálmányokban, hiszen szeretnénk utánozni a Teremtõt… A templomok is tükörszimmetrikusak, de néha a tükör által is homályosan látunk, így lehet a szépségdefinícióban helye a kis aszimmetriának is. Wass Albert és a fotómûvész tételmondatai is erõsítik a dokumentumfelvételeket, amelyek sokszor „tragidokumentumok”, de mégis inkább az Úr dicséretei… Érdekes, ahogy technikailag a digitális fényképezés alkalmas a tükörképek megjelenítésére, az ikerterek létrehozására egymás mellé aplikálva. Ez a formai titok, de a tartalom a lényeg: jelen nincs, csak a múlt megragadásából lehet a jövõbemutatót interpretálni, s a legfontosabb ez az inspiráció, amelyeket az egymásra köszönõ tükörképek közötti axiomatikus tételmondatok tesznek felejthetetlenné. 48 nagy tükörképét és 9 arcimboldo-szerû kisképét hozta el Gránitz Miklós Mester. Mondják: az Idõ Isten nyila… Mely megállíthatatlan, megfoghatatlan. De a fotómûvészet régebben éppen a pillanat mûvészete volt, mely igyekezett megragadni a pillanatot. De mára ez a fotómûvészet-koncepció túlhaladott; mára a múltból kiindulva kell a múlt és jövõ között lebegõ nemlétezõ pillanatot megragadni, hogy inspirálja a jövõbeni képeket-gondolatokat. Egy mai ige: „Az Isten által Neked készített jövõ több boldogságot tartogat, mint amennyire a múltadból emlékszel.” A tegnap – mondják – történelem, a holnap rejtély, a ma ugyan nemlétezõ ajándék, de a fotómûvészet által mégis megragadható… Az ember életét az emlékezés (múlt), a figyelem (jelen) és a várakozás (jövõ) határozza meg. S csak akkor tudhatod elõre, hogy mi következik, ha elõbb felidézed a múltat. Egy ilyen jövõbemutató rekvizitum-kutatás egy fotókiállítás – szólt méltató szavakkal az alkotó munkáját Balogh László.

A megnyitó ünnepséget a Hevesi Sándor Versmondó Kör tagjai: Baj Bianka, Kiss Veronika, Micsinai Dominik és Silló Kinga keretezték versmondásukkal.

Az ünnepség zárásaként Gránitz Miklós is szólt a közönséghez. Az önök mostani érdeklõdésével kelnek újra életre a képek – jegyezte meg, és megköszönte: érdeklõdésük azt igazolja, érdemes volt azon az úton végigjárnia, mely alapján készültek a képei, s egyben segítik abban is, hogy az elkövetkezendõkben tovább folytassa ezt az utat.

B.E.