Csak néhány azokból az erényekbõl, amelyek megléte a Farkas Ferenc Énekegyüttes karnagyánál szombat esti koncertjük színvonalát biztosította.

Hosszú – immár 25 éves – építkezés gyümölcse, hogy ilyen közösség énekel együtt. A repertoár kiválogatásán nem kevés múlott. A hangverseny sorrendje, a hallgatóság számára a beleélés, a zenében való megmerítkezés megfelelõ, másfél órás idõtartama is hozzátartozik, ha keressük a siker okát. Rögtön az elején „belecsaptak a lecsóba” – hogyan fejezzem ki magam kevésbé szlengesen? Baráth Zoltán népdalfeldolgozását, a Tavaszi szél vizet áraszt-ot adták elõ, Elek István jazz-szaxofonos improvizációja mellett. A vastapson maga a karnagy is meglepõdött. A vendég, a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem tanára két reneszánsz darabnál is közremûködött, eloszlatva a jazz iránti esetleges elõítéleteket. Ám elõtte még több kortárs magyar szerzõ mûve nyugtatta meg a hallgatóságot: van folytatás. Nem maradhatott ki az énekegyüttes névadója, városunk szülötte sem. Végül baltiak jöttek. Az örök farkasferences sikerdarab, a Levavi oculos meos a litván Miškinistõl. Ezt követte a kortárs lett Ēriks Ešenvalds két mûve. Az Only in Sleep finom ízlésû, csengõ hangú szólistája Balázs Júlia volt, aki gyermekkorától farkasferences, ma pécsi mûvészhallgató. A magyarországi õsbemutatóként meghirdetett másik Ešenvalds darab a Stars volt, vízzel hangolt üvegpoharak zenéjétõl kísérve. A joggal elvarázsolt hallgatóság kikövetelt egy ráadást: Elek Istvánnal újra elõadták Pierre de la Rue mûvét, az O salutaris Hostia-t.
A Farkas Ferenc Énekegyüttes a Felsõtemplomban a szentély és a padok között énekelt. Ez a hallgatóságnak további nagy élményt jelentett az akusztika miatt, ám újabb nagy feladatot az összeszokott énekeseknek. Akiknek arca sok mindenrõl beszélt…
Az énekegyüttes léte, mûködése kétség kívül Baráth Yvette érdeme. Önzõk vagyunk, amikor további számos évet kívánunk nekik. Egyúttal jó kimondani: nagy büszkeség, hogy kis városunkban ilyen magas színvonalat képviselnek.
 

P. J.