Már nagyon régen elhalt a csatazaj, és a véres föld barnáját is benõtte már a fû. Sok-sok nemzedék nõtt már föl és múlt el azóta, hogy a végvár-védõ nagy hõs meghalt.

Most, 445 évvel késõbb itt vagyunk, mai magyarok és emlékezünk, emlékeztetünk mindenkit, aki minket lát, hogy kik lehettek, akik megõrizték e földet magyarnak. Hogy felette magyar szó szóljon, magyar dallammal és magyar táncot járjanak rá. – kezdte a beszélgetésünket Polai Attila, a Thury Toportyánok hagyományörzõ csapatának vezetõje. Találkozónkra a galamboki Panka Lovardában, a Toportyánok bázisán abból az alkalomból került sor, hogy Orosztonyban megemlékezést tartottak a hõs Thury György halálának 445. évfordulójának tiszteletére. A rendezvényt jelenlétével megtisztelte Kövér László házelnök, Cseresnyés Péter államtitkár, Nagykanizsa, Várpalota, Orosztony polgármestere, a megyei közgyûlés alelnöke.
Végiglovagolunk a zalai dombtetõkön, - folytatja Polai Attila, és elnézünk a Balaton tanúhegyeitõl a Csáktornyai hegyekig, nyugatra az Õrségtõl a déli Somogyig tudjuk a magyar hont látjuk: erdeivel, rétjeivel, horhosaival és mocsaraival. Bizony bejárjuk ezt, s szeretjük nagyon. A tölgyeseket, a bükkösöket, a mezõket és bozótosokat is. Biztosan azért, mert toportyánok vagyunk. Kik megbúvunk, csak a sötétben ordítunk, és õrizzük, mit ránk hagytak az õsök. Kik az erdõk mélyében a mocsarak szigetein õrizték regéiket, meséiket, dalaikat, nyelvüket, mikor rabolt az idegen. De ha kell, akkor szervezetten indulunk. Mi, a Thury Toportyánok, kik évrõl-évre április elején elmegyünk és megnézzük, hol halt a nagy vezér hõsi halált. Mi a végvári vitézek, kiknek már végvárunk sincsen. Végig vágtatunk a mezõkön és beletocsogunk a patakba, mely Thury lova lábát úgy megfogta. A lovas harcértékünk már biztos nem a régi, de mindannyian megvívjuk a magunk küzdelmeit a helyünkön. Mellette kaszálunk, lovat etetünk, trágyázunk, nyergelünk és nyargalunk.
Viseletünkben nem hasonlítani szeretnénk elõdeinkre, hanem emlékeztetni rájuk. – veszi át a szót Jezerniczky Anna, a Panka lovarda vezetõje. - Hatodik éve veszünk részt a Thúry Portyákon. Már az elsõ hívásra reagáltunk, azóta is egyik portyáról a másikra készülünk. Mindegy, milyen idõ van, és hogy kik jönnek el a megemlékezésre. Mi odalovagolunk és emlékezünk a nagy törökverõre, ki nem hagyta magát elfogni és megalázni, inkább vállalta a hõsi halált.
Majd ismét Attila veszi át a szót: És emlékezünk, hogy azóta zsarnokság volt, hogy kiraboltak minket, hogy annyi õsünk hiába adta vérét a hazáért. Hogy a magyar virtus visszaszorult a kocsmák asztalai közé, és férfinek lenni érték. És ezt mi a nõktõl tudjuk. Mi ott voltunk és ott leszünk minden Thury portyán, mert mutatják az utat a dombok, az erdõk, a falvak tornyai és kísérnek a kõkeresztek cementkrisztusai, vezet bennünket a szívünk, traktornyomokon és pocsolyákon át a kerecseny-orosztonyi harcmezõre a patak mellé. Elmélkedni és emlékezni. Hála a hõsöknek, kik vérébõl a mi életünk fakad. Emlékezünk a kopjafánál, lovainkon a zászlónk alatt: szablyánkat még nem mocskolta vér, és nem hal meg harcban a magyar. Kívánjuk, hogy szaporodjék és sok magyar leszármazott adjon értelmet a hõsök áldozatának. Áldott legyen Thury György neve, és emléke tartson egybe minket és minden mai tisztelõjét.
 

A Thury Toportyánok nevében Polai Attila és Jezerniczky Anna