– A szakközépiskola 12. osztályában az akkori osztályfõnököm – Iváncsits János – hozott az osztályba egy jelentkezési lapot, a Kinizsi Pál tiszthelyettes képzõ iskola ismertetõje volt. Nagyon megtetszett és jelentkeztem is. Azonban az élet úgy hozta, hogy nem sikerült bejutnom. Viszont az álmomat sosem hagytam volna teljesen veszni. Úgy döntöttem, legalább részben "katona" leszek, így gyûjteni kezdtem az ereklyéket, hogy emléket állítsak a mindenkori magyar katonáknak. Immár 8 éve gyûjtögetek, 3 éve pedig komolyabban foglalkozom vele – kezdi Gredics Péter.

– Elsõdlegesen törekszem a Magyar Honvédség eszközeit, "ereklyéit " gyûjteni. Ezek kortól és típustól függetlenek. Beszélhetünk kitüntetésrõl, váll-lapról, akár komplett egyenruhákról is.

Mennyire számítanak ritkaságnak a gyûjteményed darabjai?

– Minden olyan tárgy, eszköz ritkaságnak számít, amihez nehéz vagy szinte lehetetlen hozzájutni. Talán ami igazán keresett és ritka darab – és nekem még is van belõle – az a szolgálati érdemérem sor. Ennek a 40 év és a 45 év után adományozott érdemérmei minõsülnek ritkaságnak. Ám számomra igazi öröm volt, mikor 2015 novemberében sikerült szereznem egy dandártábornoki társasági egyenruhát. Ezeken kívül például a teljes sort tartalmazó váll-lap tablóim, melyeken megtalálhatóak az egyszerû honvédtõl a hadsereg-tábornokokat bezárólag az összes honvédségi rendfokozat. Igazság szerint lenne mit felsorolnom bõven. A kérdés az, hogy kinek mi minõsül igazán értékesnek vagy ritkának? – kérdez vissza.
– Nekem talán a legfontosabbak a családi eredetû dolgok. Édesapám sorkatonai képe vagy a család többi tagjáé. Ezen kívül a már említett tábornoki egyenruha, valamint a nagybátyám emlékére összeállított gépkocsizó honvéd ruha, melynek hasonmását viselte a katonai fényképén. Ha sorrendet kell állítani a családi eszközök után, akkor a tábornoki ruhák, a ritka érdemérmek, váll-lapok viszik a prímet. Esetleg olyan tárgyak, melyeknek ismertem a tulajdonosát és õszintén kedvelem/ kedveltem azt a katonát.

Péter elmondta, gyûjteménye skálája folyamatosan szélesedik. Többnyire érdem- és emlékérmek, tablók és egyenruhák alkotják. Azonban megtalálhatóak benne a mindennapi honvédségi felszerelések eszközei is. Ki kell emelni, csak olyan eszközöket gyûjt, melynek tartása nem ütközik törvénybe, legális. Semmilyen lõfegyvert, egyéb tiltott eszközt nem tárol és a jövõben sem fog beszerezni.

 
Hogy jutottál hozzá ezekhez a tárgyakhoz?
 

– Az ember hiszi vagy sem, legtöbbjüket ajándékba kaptam ismerõsöktõl, barátoktól, szomszédoktól, munkatársaktól. Volt példa, hogy börzéken vagy bolhapiacon találtam meg azt, amit kutattam régóta. Jó helyen kell lenni jó idõben. Keresni a "nyitott szem" típusú kereséssel szoktam. Így nevezem, mikor járom a piacokat, bújom az internetet. De találtam már így padlásokon kitüntetést és fényképet is. Legtöbbször van egy célom, az az elsõdleges. Ha azon kívül vagy az helyett találok valamit, ami megfizethetõ áron van, akkor igyekszem megszerezni. Volt katonáknak jól esik, ha elkéri tõle egy gyûjtõ a meglévõ eszközeit, mert ezzel úgy érzi, hogy "öröksége" jó helyre kerül és megbecsülés övezi. Mint az eszközt, mint a tulajdonost. Véleményem szerint nagyon jól látja, aki így gondolja, mert én tisztelettel és megbecsüléssel bánok ezekkel a tárgyakkal.

Hol tárolod a „kincseidet” és mit szól hozzá a család?

– Mivel a gyûjtemény folyamatosan fejlõdik és bõvül, a helyre egyre több szükség van. Nagyobb szobát, helyiséget szeretnék majd kialakítani neki. A család eleinte nem fogadta felhõtlenül a gyûjtési lázat. Azonban az idõ múlásával elfogadták a gyûjtési szenvedélyem, mint tényt, hogy ez az életemhez tartozik. Külön ki kell emelnem páromat, aki mindig mellettem áll és támogat. Elfogadja, megérti és tiszteli, amin munkálkodom. Mindenki mellettem áll, és amiben tud, segít. Anyagi támogatást nem kapok szervezetektõl, szponzorral sem rendelkezem egyelõre. Gyûjteményem eddigi részét speciálisan számomra adományozott eszközökbõl és a saját pénzügyi lehetõségeibõl tudhatom magaménak – összegzi Péter.
– Elsõdleges tervem a folyamatos fejlesztés és a nagyvilággal való megismertetés. Szeretném, ha az emberek elfogadnák és szeretnék a tényt, hogy a történelem megismerése az alapvetõ értékeink közé tartozik. Büszkék lehetünk elõdeinkre, akik oly sokszor mentették meg a hazát, akár életük árán is. Szeretnék emléket állítani minden olyan magyar katonának, aki erejét vagy életét áldozta a hazájáért. Valamint a Magyar Honvédségnek, mely a szükség óráiban ott állt és ott áll a haza védelmében, a honfoglalás korától napjainkig. Szeretném, ha az emberek nem csak a gyászos eseményeket látnák történelmünkben, hanem az elért sikert, dicsõséget is. Örömmel tölt el a déli harangszó, mely az 1456-os Nándorfehérvári diadalt juttatja az emlékezetembe és a keresztény hitért való kiállást bármilyen "ellenséggel" szemben. Mely pontosan tükrözi és mutatja, hogy mint az ország, mint Európa kit tud állni Isten és a Haza védelmére. Ez pedig pontosan az élõ példája annak, hogy büszkék lehetünk történelmünkre és hitünkre egyaránt. Gyûjteményemmel ezen és hasonló tetteknek szeretnék ugyan csak emléket állítani. Hinni kell, szeretni és dolgozni egy szebb jövõért egy élhetõ Magyarországért és azért a 15 millió Magyarért, aki a világon él.

Szever Viktória