A Bethlen – szobor nagykanizsai felállításával kapcsolatban ismét fellángoltak azok a hamis hangok, akik a volt miniszterelnököt nyilasnak, zsidógyûlölõnek, „országrontónak” titulálják. Ez nem igaz, mondom, írom ezt úgy, hogy közel 10 éve kutatom a népbíróságok történetét. Még a szocializmus, a kádári egypártrendszer évtizedeiben sem sorolták Bethlent a „nemzetvesztõk” közé, és azt hiszem, ez mindent elmond õ magáról, de úgyszintén mindent az õt nyilasnak beállító emberekrõl is.

A népbíróságok történetét, a magyar háborús bûnösök tetteit kutató Gárdos Miklós így ír róla, a Kádár-rendszer évtizedeinek kellõs közepén. Mondanom sem kell, az akkori puha diktatúra a kemény cenzúrával vegyítve csak egy, csak egyetlenegy ok miatt engedte meg Gárdos kutatásainak leközlését: mert minden mondata IGAZ és vállalható volt. Még a szocializmusban is…

Rassay Károly, egykori polgári ellenzéki képviselõ így emlékezett Bethlenrõl Bárdossy László népbírósági perében a Budapesti Népbíróságon (Bárdossy, az újonnan kinevezett miniszterelnök Teleki Pál öngyilkossága után esküt tett, majd azonnal egy afféle, bizalmas értekezletet hívott össze, ahol különbözõ pártállású képviselõk és felsõházi tagok elõtt vázolta politikai terveit): „Bárdossy megemlékezett Teleki Pál tragikus haláláról, és azt mondotta, hogy a háború határainkhoz közeledik. Utána csend volt. Ekkor én felszólaltam, és bejelentettem, hogy tiltakozom a Jugoszlávia elleni háborúban való részvétel ellen. Utánam felszólalt Imrédy Béla, Baky és Jaross, akik azt magyarázgatták, hogy a jugoszláv baráti szerzõdés tulajdonképpen már nincs hatályban, mert más kormánnyal kötötték. Peyer Károly kijelentette, hogy a magyar munkásság a Jugoszláviával kötött baráti szerzõdést igenis komolyan vette, érvényesnek tartotta és érvényesnek tartja. Csatlakozott a tiltakozáshoz, amelyet a háborúval kapcsolatban én elmondtam. Felszólalt gróf Bethlen István is, aki igen röviden, de határozottan kijelentette, hogy egy háborúba könnyû belemenni, de igen nehéz azt befejezni, és a maga részérõl azt kérte, hogy a kormány tegyen meg minden emberit, sõt emberfelettit, hogy ettõl a háborútól az országot távol tartsa.”
GÁRDOS MIKLÓS: Nemzetvesztõk. Magyar háborús bûnösök a népbíróság elõtt. Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1971. 73. o.

„Sztójay kormányáról Horthy egyik legbensõbb híve, Bethlen István gróf még az 1944-es nyár derekán viszonylag pontos bizonyítványt állított ki abban az – egyébként természetesen az úri Magyarország régi, Horthy-féle rendjét féltõ – emlékiratában, amelyet júniusban nyújtott át Horthynak. Bethlen megállapította, hogy a Sztójay-kormány, „amelyben politikai téren Imrédy, Jaross, Endre L., pénzügyi és közgazdasági téren ugyancsak Imrédy, továbbá Reményi-Schneller és Kunder diktálják a tempót”, áruba bocsátja „a németeknek az ország függetlenségét és gazdasági erõforrásait”, és ahogy tömören megfogalmazta: „a leghihetetlenebb korrupciót és erkölcsi züllést” terjeszti. Egyszerûen „a koncért való szemérmetlen tülekedés”-ként jellemezte „a hatalmon levõ pártok, a miniszterek és vezetõ emberek folytonos torzsalkodását” és „rothadt vezetésnek” nevezte Bethlen István az egész Sztójay-adminisztrációt. Horthy egykori kedvenc miniszterelnöke és barátja azt írta emlékiratában, hogy „legfõbb ideje volna… helyérõl elzavarni” a kormányt, de azt is Horthy figyelmébe ajánlotta, hogy „a megszállóknak a mai vezetés felel meg a legjobban, és ezért nekik ez a legkedvesebb; távozása elé ezért elõreláthatólag mindenféle akadályt próbálnak majd gördíteni”. (…) Ez az emlékirat június végén kelt, legalább három hónappal azután tehát, hogy a nácik megszállták az országot és Sztójay lett a miniszterelnök.”
GÁRDOS: i. m. 118. o.

Tehát Bethlen nem volt fasiszta, Bethlen nem volt nyilas, mint ahogy nem volt nemzetvesztõ sem. Jobboldali érzelmû volt, Horthy híve volt, de nem volt szélsõséges. Ugyanis ha az lett volna, akkor nem próbálták volna megnyerni maguknak a háború végén hazánk új típusú, demokratikus vezetését létrehozni igyekvõk: „A bizottság vagy kormány kérdésében Dél-Magyarország fõvárosában a moszkvai csoporthoz hasonlóan foglaltak állást: „Szegeden felmerült kormányalakítás helyett egy bizottság alakítása is – írta Balogh István (dr. Balogh István a Szegedi Nemzeti Bizottság elnöke volt 1944 telén – P. A.) –, de ezt elvetettük, mint olyant, amelynek sem hatásköre, sem tekintélye nem igen lenne. Ha az oroszok megengedik és támogatnak, mi kormányt hozunk létre, ez volt az álláspont már Szegeden is.” Szegeden kívül Makón (Erdei Ferenc dr.), Hódmezõvásárhelyen (Takács Ferenc), Orosházán (Keresztes Mihály), Békéscsabán (Gyöngyösi János dr. és Szobek András), Kecskeméten (Molnár Erik dr.) és Debrecenben (Vásáry István dr.) elsõsorban a késõbbi miniszterek, államtitkárok és más leendõ tisztségviselõk felkutatása, kiválasztása folyt. Hasonló tevékenység kezdõdött Baranyában is (Kovács Béla, Pozsgay Gyula), sõt ott megpróbálkoztak az országos szervezõk a Szovjet Hadsereghez december elején már átkerült Bethlen István grófnak, Horthy volt miniszterelnökének a megnyerésével is. A gróf azonban nem volt hajlandó aktívan részt venni az ország megmentésében. (A Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának Levéltára, 401-es fond, 234-es ügy, 9533-as jegyzék. Jegyzõkönyv Bethlen István volt miniszterelnök 1944. december 7-i politikai kihallgatásáról.”
VAS ZOLTÁN: Hazatérés, 1944. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1970. 149 – 150. o. Lásd ezt: KOROM MIHÁLY: Debrecen ideiglenes fõvárossá válása 1944-ben. In: Tanulmányok a magyar népi demokrácia negyven évérõl. Szerkesztette: Molnár János, Orbán Sándor, Urbán Károly. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1985. 20. o.

Az 1943. és 1944. években az egyik vezetõje lett az angolszászok felé orientálódó politikai áramlatnak, így szerepet játszott a különbözõ különbéke-kísérletekben is, eredményt azonban nem sikerült elérnie. 1944 késõ õszétõl a szovjetek elõbb házi õrizetbe helyezték, majd Moszkvába vitték. Ott is halt meg, egy rabkórházban.

És hogy mely gondolatokat tartom helytállónak a néhai miniszterelnökrõl? Romsics Ignác szerint: „Gróf Bethlen István a 20. századi magyar politika egyik legjelentõsebb s a konzervatív-nacionalista magyar politikai gondolkodás utolsó nagy alakja volt.”

Dr. Papp Attila

Fontosabb mûvei voltak a következõk:
A Mezõség és az erdélyi magyarság. (Marosvásárhely, 1907.);
A magyar birtokpolitika jeladatai Erdélyben. (Budapest, 1913.);
Gróf Bethlen István beszédei és írásai (I. és II. kötet, Budapest, 1933.);
Angliai elõadásai (Budapest, 1933.).

A róla megjelent jelentõsebb mûvek:
Surányi Miklós: Bethlen. Budapest, 1927.;
Fenyõ Miksa: Bethlen István. Emlékalbum. Gróf Bethlen István miniszterelnöksége tízedik évfordulójára. Szerkesztette: Berecz Sándor. Budapest, 1931.;
Bethlen István Emlékirata. Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta: Romsics Ignác. Budapest, 1944.;
Bethlen István konzervativizmusa. Népszabadság, 1994. június 17. napi szám.
Bethlen István miniszterelnöksége. Szerzõ: Romsics Ignác. RUBICONLINE Történelmi Magazin (Alapítva: 1989). http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/bethlen_istvan_miniszterelnoksege/ (2012. 07. 01.);
http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC00523/01731.htm (2012. 07. 01.)