Ma 2025. 5 11.
Ferenc napja van.
Látogatók száma : 57742793    








Honlapkeszites

Jól jön a triatlonista számára a pihenõ

A 16 esztendõs triatlonista Czigány András elért eredményeirõl írtunk már a korábbiakban, a Batthyány-gimnázium tanulója azonban idén sem szerepelt rosszul – példának okáért korcsoportjának diákolimpiai döntõjén. Rögtön nyárindítóként, a gelsei triatlon diákolimpia megyei döntõjén megszerzett elsõ hely tulajdonképpen kötelezõ gyõzelem volt az ifjú tehetség számára. Néhány héttel késõbb a diákolimpia országos döntõjét a Margitszigeten rendezték, s ebben az évben a dobogó legfelsõ fokára állhatott az V. korcsoport versenye után, amivel a tavalyi második helyezését is sikerült túlszárnyalnia!


András egyébként klubszinten továbbra is a kaposvári egyesület színeiben versenyez, s azt nem is teszi rosszul, hiszen eddigi tizenegy versenyén hétszer állhatott a dobogóra, melyek közül négy a legfelsõ fokot jelentette (ezek mellett volt egy ifjúsági ob-6. hely is). Az elért szép sikerekben van szerepe a kanizsai vízilabdásoknál edzõsködõ Szabó Szilárdnak is, kinek intelmei alapján készül Kanizsán a soros versenyeire Czigány András.
A fiatal sportoló jelenleg pihen, majd jó egy hónap múlva kezdõdhet a felkészülés már a jövõ évi versenyeinek reményében.

P.L.



2009-08-12 16:39:30


További hírek:


SPORT ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül