Negyvennégy éves múltra tekint vissza a táncházmozgalom hazánkban. A táncház napját a Móricz Zsigmond Mûvelõdési Házban mûködõ Zalagyöngye Táncegyüttes a közelmúltban ünnepelte, hasonlóan a többi táncegyütteshez szerte az országban.

Az együttes immár 18 éve rendezi meg táncház sorozatát. Az évek során kialakult 100-150 fõs törzsközönség ragaszkodik ehhez a rendezvényhez.

Szeptember és május között havonta egy alkalommal találkoznak egymással a profi és amatõr táncosok az intézményben. Ilyenkor átalakul a nagyterem miliõje. Életre kel a néptánc, a népzene. Nem engedi be a külvilág zaját, mosolyt varázsol az arcokra, betölti a termet a felszabadultság, a könnyedség semmi máshoz nem hasonlítható érzésével. A zenészek helyet keresnek maguknak a táncos között, úgy muzsikálnak. Kéz a kézben, együtt lélegeznek a táncoktatóvá átváltozó táncosok a mûfajt kedvelõkkel, a nyugdíjasok az unokával, a szülõk a még totyogó kisgyermekkel.

Mindenki élvezi az összejövetelek hangulatát. S hogy ez így is maradjon sokáig, kell hozzá a „hátország”. Az önkormányzat, a mûvelõdési központ által biztosított körülmények és egy irányító, egy vezetõ. Ez utóbbi szerepet tölti be Tóth István, a Zalagyöngye Táncegyüttes vezetõje. – Az a célkitûzésünk, hogy az autentikus, hagyományos néptáncokat az eredeti formájukban megõrizzük. A táncházat általában dunántúli táncrenddel kezdjük, majd mezõségi, kalotaszegi, széki tánclépésekkel folytatjuk. Vannak állandó elemek, amelyeket a táncosok különösen kedvelnek, s aztán ezeket egészítjük ki aktuális táncrendekkel – mondja, majd felsorolja egy-egy alkalom állandó forgatókönyvét: a családias hangulatot 16.30 órától 18 óráig a kicsik Kerekítõ foglalkozása alapozza meg. Itt mondókákat, versikéket tanulhatnak 3 éves korig a gyerekek. 18 órától az iskolás korosztály veszi át a parkettet, majd 18-tól 19 óráig kézmûves foglalkozáson pihenik ki a tánc által okozott izomlázat, enyhe fáradtságot. 19 órától a felnõttek adják át magukat a néptánc, a népzene élvezetének, az együtt éneklés örömének. Ezek alkalmanként koncerttel kezdõdnek, majd éjfélig tartó táncházzal zárulnak. Akik nem aktív táncosok, hanem úgymond amatõrök, vagy még sohasem táncoltak, bármikor bekapcsolódhatnak, hiszen menet közben is lehet táncot tanulni. A táncosok vállalják fel a táncház foglalkozásait, így az oktatás terén is bizonyíthatják a tehetségüket. Eleinte gépzenével indult egy-egy találkozó – meséli Tóth István, s amikor együttest is tudtak hívni, akkor a koncert után õk muzsikálták le a felnõtt táncházat. Egyébként szintén az intézményben mûködõ Bojtár Zenekar muzsikál nekik, de hívtak már vendég koreográfust is. Minden zenekarnak van egyfajta specialitása, kedvenc tájegysége, és általában azokat részesítik elõnyben, ha eljönnek Kiskanizsára. Erre az évadra bezárta kapuit a táncház, de a következõre már összeállt a terv, egy tíz részbõl álló táncház-sorozat megrendezésére pályáznak. – Mindegyikre szeretnénk zenekart is hívni az ország különbözõ területeirõl – magyarázza a táncegyüttes vezetõje. Felkeltve ezzel is a közönség érdeklõdését, miközben az adott területre jellemzõ helyi táncokat is megtanítanák. Azonban mindenekelõtt az utánpótlást tartjuk legfõbb feladatunknak, ezért a gyermek táncházat szeretnénk felerõsíteni egy fiatalabb, 6-8 éves korosztály indításával. Ilyenkor még formálható az izomzat, rögzíteni lehet bizonyos alapmozgásokat, amelyeket felnõttként már nehéz elkezdeni. Õszre van még egy nagy tervünk – sorolja az elképzeléseket Tóth István. Az együttes egy új program megvalósításába fogott bele. Egy kanizsai legenda, a fejetlen fehér mén legendáját vettük tervbe. Egyelõre azon spekulálunk, hogyan tudunk egy táncos produkciót kialakítani ebbõl az érdekes históriából. Nem lesz egyszerû a dolgunk. A cselekmény a török idõkben játszódik, mégpedig intézményünk közelében, és azon a helyen, ahol Kanizsa vára állt egykor. Ebben a történetben is a magyar néphagyományokra szeretnénk építkezni, s mivel a legendában törökök is szerepelnek, a két nép közötti kapcsolódási pontot érzékeltetni kell. Nem akarunk populáris stílust, hastáncot belevinni a produkcióba, hiszen a magyar néptáncban is fellelhetõk olyan elemek, amelyekkel mindent meg lehet valósítani. A táncegyüttes sudár termetû vezetõje, Tóth István mindig a táncosok körül „forog”. A néptánc sokszínû világa középiskolásként érintette meg az akkori Vegyipari Technikumban. Az iskolai néptánccsoport megszûnése után Hetési László, a Kanizsa Táncegyüttes tánckarvezetõje áthívta az együttesébe. Ott kezdõdött el igazán a táncos pályafutása. Tanította ifj. Vizeli Dezsõ, s majd id. Vizeli Dezsõ, a kiskanizsai mûvelõdési intézmény igazgatója felvette a házba népmûvelõnek. Azóta az intézmény a munkahelye, melynek néhány éve a vezetõje is. Idõközben elvégezte a Táncmûvészeti Fõiskola néptáncpedagógusi szakát. Levezeti a próbákat, kitalálja a koreográfiákat, a táncosokkal egyeztetve megtervezi a szakmai feladatokat. Szem elõtt tartva mindig a magyar népzene és tánckultúra megõrzését.

Bakonyi Erzsébet