Mózes Pál egykori tanácselnök második – A politika valóságában –, címû kötetét tegnap este mutatták be a Honvéd Kaszinóban. Laudációt mondott Papp Ferenc, a HSMK nyugalmazott igazgatója, az íróval Büki Pálné beszélgetett. Közremûködött Antal Gergõ. Az alábbiakban Mózes Pál gondolatait idézzük a könyv utószavából:

A politikával való érintettségem okán vállalkoztam kalandozásra a politika valóságában. Ugyanis nem lelkiismeretem nyugtalansága, hanem az általam átélt valóság iránt érzett kötelezettségem okán. Úgy ahogyan én azt megéltem a mûködõ politika valóságában.

Talán ezért is éreztem úgy, hogy nem az én tisztem a politikáról, különösen annak valóságáról professzionalista megközelítésben vélekedni, hanem a megélt valósága alapján. Miközben a politika részévé is váltam a helyi közigazgatásban, ráadásul mint ilyennek szerepem volt a városi politika formálásában.

Megpróbáltam követni, bemutatni a politika önmaga megvalósítását a mindennapok valóságában. Kalandozásaim során nem volt nehéz, nem is volt annyira idõigényes rájönni, hogy a politika is barangol a maga politikájában, a deklaráltan vállalt értékvilágában, az éppen aktuális, gyakran önzõ érdekeit is követve. Mert nem a politikájában deklarált céljai mentén halad töretlenül, az identitása alapján meghatározott politikája inkább a rövidtávú érdekei mentén valósul meg, gyakran a napi politikai haszonszerzés céljait követve.

Viszont stratégiát láttunk követni következetesen az ún. szocialista demokráciában, az egypárti politikai rendszer természetének megfelelõt, melyben nem volt nyílt színi, legális politikai ellenfél, mely versenyre késztette volna az uralkodó pártot az elégséges szavazat, a megfelelõ mennyiségû egyetértõ társadalmi támogatottság elérése érdekében.

2010 óta következetes politikai stratégiát látunk megvalósulni, a politikai kizárólagosság elve alapján, hátrányosan érintve a jogállam és a demokrácia mûködését a valóságban.

A jelenlegi hatalom nem veszi tudomásul azt a megmásíthatatlan valóságot, hogy a társadalom sokoldalú és politikai orientáltságában is sokszínû, vagyis pluralista, valamint ennek megfelelõen a társadalom akarata szerint is, a választott politikai rendszerünk a volt egypárti rendszer ellenében, a többpárti demokrácia lett.

A társadalom sokszínû valóságának ellenére, az évszázadokon át tartó kilengése után, történelem során talán elõször megtalálta a neki legjobban megfelelõ többpárti demokrácia politikai rendszerét.

Lehetséges, hogy ezt a vívmányt is veszni hagyjuk valamely politika, netán az illiberális demokrácia oltárán. Lehetséges, hogy ezt is eltûri a társadalom, az elkövetõ politika számára, mint annyi sok mindent már a történelem során.

Aktív pályám úgy alakult, formálódott, hogy a politika és az élet által rám bízott felelõs megbízatások és feladatok, csak a politikával való érintettségem révén voltak elláthatók. Ez részben akaratomon kívül – a megbízatásokat nem én kértem – történt, de azok iránt megfelelõ affinitást érezve azokat elfogadtam, mert ideológiai és világnézeti közelségem révén azonosulni tudtam a baloldali politika fõbb céljaival.

Miközben folyamatosan feszített az a dilemma, hogy a felelõs beosztásaimban velem szembeni követelményeknek megfelelek-e úgy, hogy azok ne érintsék korlátozóan a felépített identitásomat, ne csorbítsák a felelõsségemmel együtt járó önállóságomat.

Ez a kötet, mely politikai érintettségemmel és elkötelezettségemmel összefüggésben a politikáról szól, ugyanakkor hangsúlyozottan arról, hogy két és fél évtizeden át a város szolgálatában álltam, annak egyik vezetõ tisztségviselõjeként, mint olyan, akit a politika ugyan nem kedvelt, de mégis megtûrt.

Ha olvasóim közül valamelyikük e rejtély megfejtésének a közelségébe akar kerülni, annak figyelmébe ajánlom azokat a sorokat, melyek a döntés és felelõsség egységérõl, identitásom – melynek meghatározó eleme a város elsõdleges szolgálata volt – megõrzésének fontosságáról, a politikával való közvetlen érintettségemben is, az önállóságom megõrzésének a követelményérõl szólnak.

A politika, a gazdaság és a helyi közigazgatás bonyolult összefüggéseiben dolgoztam, szolgáltam a várost hosszú idõn át, mint ahogyan ezt bármelyik polgármester, majd tanácselnök, majd ismételten polgármester tehette volna 1868 óta. Ember vagyok, ennyi idõ alatt követhettem el hibákat – akár tévedhettem is –, minden elõvigyázat ellenére. Abban viszont biztos vagyok, hogy az ebbélieket soha nem a felelõtlenségem, a túlzott magabiztosságom, vagy a megengedhetetlen voluntarizmus bûnbeesése okán követtem el. Pedig az erre csábító lehetõség és elvárás bõséggel fordult elõ, nem kevésszer a politika részérõl is.

A szakmai és tapasztalati tõkét, valamint a viselt felelõsségemmel szükségszerûen együtt járó és kívánatos politikai intaktságot, melyet felhalmoztunk, együtt követtük el a tisztelt vezetõ és beosztott munkatársaimmal, amit aztán politika is elismert és mértékadónak elfogadott. Ezt a mértéket a helyi közigazgatás, a helyi politikában, az 1980-as évek derekáig érvényesíteni tudta.

Ennek megfelelõen hatékonyan mûködött a helyi politika, és a közigazgatás koordinált érdekérvényesítõ képessége, melyet aztán a morál, az erkölcsi érzék múlása háttérbe szorított.

Ezt a tendenciát erõsítette föl az 1980-as évek közepén, a megyei politikában bekövetkezett személyi változás, mely a politika primátusát a helyi közigazgatásban is, az eddiginél is hangsúlyozottabban érvényesíteni akarta. Azt gyanítom, hogy a megyei politika és a megyei tanács új vezetõi megérezték a politikában érlelõdõ új folyamatok realitásának a közelségét, ugyanakkor a veszély elkerülhetõségének a lehetõségét is.

Az új megyei vezetõk inkább a politikai ortodoxia eszmeiségét fémjelezték, mint az érlelõdõ változások elkerülhetetlenségének a valóságát. Ennek volt megfelelõ a megyei és városi politika viszonyulása a Nagykanizsai reformkör kezdeményezéseihez, az elkerülhetetlen változások közremûködésével vagy legalább hallgatólagos támogatásával. Ezt a megyei és városi politika elmulasztotta.

Így kerültek a politika vezetõi, akarva-akaratlanul is a történelmi változások útjába, dicstelen szerepet vállalva a történelem önkorrekciójának megakadályozására tett kísérleteikkel. Vállalkozva nem csak lehetetlenre, hanem a történelem természetes és szerves alakulásának az önkényes befolyásolására.

A politika valóságában történõ kalandozásaimmal arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy a politika, melynek mindannyian részei vagyunk, sõt az ember a politika tárgya és alanya, gyakran szenvedõ alanya, a felszínen nem olyan, mint amilyennek a valóságban nagyon gyakran látszik. Más szóval a politikát nem elégséges csak kívülrõl, semlegesen szemlélni, róla elítélõen vélekedni, ahogyan ma azt sokan úton-útfélen teszik, hanem kötelességünk a saját érdekeink okán is annak formálásában is tevékeny szerepet vállalni, és ezáltal az ország, a társadalom javát szolgálni a politika révén is.

Kanizsa