Augusztus 20-án hármas ünnepet ülünk. Emlékezünk állam alapító elsõ királyunkra, Szent Istvánra, a Magyar Alkotmányra, és az új kenyeret is e napon szegjük meg. Évezredes hagyomány, hogy a gabonák learatása, behordása, cséplése után a nagy õszi munkák elõtt elsõ királyunkra, Szent Istvánra emlékezünk. A nép emlékezete csak azt õrzi meg, azt építi be tudat- és hagyomány világába, akit tisztel és szeret. S erre Szent István királyunk volt a legméltóbb.

„Minden népnek kell egy õs,
aki az idõk elején áll,
akikre vissza lehet nézni
kapaszkodón, biztatásért,
mint szülõjére a gyermek,
ha tétován jár.”
Írta Laboda Kálmán

Küzdelmes évszázadok követték egymást, sokszor a puszta létünkért folytatott harc gyötrelmeit kellett kiállnunk, de a magyarságon nem lehettek úrrá sem külsõ hatalmak, sem belviszályok. Szent István békét és megértést keresett szomszédaival, de más népekkel is. Tisztában volt vele, ha beilleszkedünk a keresztény államok közösségébe, ott társakat találunk.
Államférfiúi nagyságát elsõsorban ez a felismerés bizonyítja. Vállalta a harcot a haladásért, a megmaradásért, hogy a nomád életmód romjain felépülhessen az új állam. Ezért haladt elõre egyik kezében karddal, a másikban kereszttel. Erkölcsisége, cselekvése példa és intés késõbbi koroknak, így nekünk is. Intelmeit tartalmazó munkája ma is tanulságul szolgál. Ha valakire, akkor rá érvényes, hogy a tettek, maga az életmû beszél helyette, érte. Ez az életmû nem más, mint a magyar államiság. Nem csak vérrel és harccal született meg, hanem bölcsességgel, kitûnõ politikai, diplomáciai érzékkel is. A nép vallásos énekeiben és vészhelyzetekben énekelte: „Hol vagy, István király? Téged magyar kíván.”
Emléke, évszázadokon átragyogó alakja, példája élni segített, tanított. Az általa megszervezett állam több mint ezer éve szilárdnak bizonyult ahhoz hogy megtartson minket. Hogy ez mit jelent, gondoljunk csak a népvándorlás viharában az elõttünk járt nemzetekre, mint például a hunokra vagy az avarokra. Nagy és hatalmas nemzetek voltak, s ahogy jöttek, úgy vándoroltak is tovább, vagy olvadtak bele a történelem nagy kohójába. Nekünk magyaroknak augusztus 20-a az egyik legrégebbi ünnepünk, hisz ez a keresztény magyar államalapítás és a magyar állam fennállásának emléknapja is. István – amint azt a középkori oklevelekben is emlegették – augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján, Fehérváron „látott törvényt”, õ maga is e napon halt meg, s kialakuló tisztelete is e naphoz kötõdött.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Hazánk ezeréves fennállása alatt a külsõ viharokat kiállta. Emberi ésszel szinte felfoghatatlan, hogyan maradhatott meg. Petõfivel együtt elmondhatjuk: „Isten csodája, hogy még áll hazánk.” De minden Szent István ünnep az önvizsgálaté is. A XIII. századi kalocsai székesegyházból való az a kalocsai királyfej, vörös márvány szobor, amelynek eredetije a Nemzeti Galériában látható, amelyrõl sokan azt tartják, hogy Szent István királyt ábrázolja.
Kétszáz évvel Szent István halála után úgy élt már a magyar nép emlékezetében, miként az alkotó a szoborban megmintázta: markáns arcvonása lélekig hatoló, vizsgáló tekintete felelõsen gondolkodó, és tetteiben szilárd, komoly államférfit sejtet.

Kedves Nagykanizsai
Polgárok!

Az ünnep a legalkalmasabb idõpont arra, hogy az önkormányzat számvetést készítsen. Már az is ünnep, amikor kiderül, hogy nincs igazuk a kishitûeknek, a zavart keltõknek. Nagykanizsa igenis tudja mit akar, és hova akar eljutni. A kanizsai polgár vigyáz épített értékeire és szellemi javaira, ápolja és gyarapítja azt.
A kanizsaiak tudják, minden, ami alakul, fejlõdik ebben a városban a közös akarat és a közös pénz eredménye. Elmondhatjuk, hogy lehet sokféle elképzelés a jelenrõl és jövõrõl, de cselekvés csak egy van, egy lehet: együttesen a városért, a polgárokért, a jövõnkért.
Óriási erõfeszítéseket teszünk a munkahelyteremtés érdekében.
Ugyan ez kifelé kevéssé látszik, és nem is hozott látványos eredményeket, de ami tény, hogy több kisebb vállalkozás létesült az elmúlt idõszakban városunkban, és ahogy mondani szokás, sok kicsi sokra megy.
Az a szép a demokráciában, hogy mindannyiunknak van szava a világról, s mindannyiunknak van akarata és lehetõsége a világ megváltoztatására. Erre alapozva hangosan kimondhatjuk: ez a város büszke arra, amit elért, és legyen kiéhezett továbbra is a sikerekre. Természetesen vannak kudarcaink is, melyek leginkább a meg nem értésbõl, a gáncsoskodásból, és a rossz beidegzõdésekbõl, valamint az újtól való félelembõl fakadnak.
Mindezeknek a jelenségeknek kiemelten nagy a visszahúzó erejük az országot és a világot is sújtó válságban.

Kedves Barátaim!

Ez a nap mindannyiunké. Már asztalunkon az új kenyér. Ma végre kiegyenesítheti derekát az egész nyáron keményen dolgozó ember, hogy megszegje azt a kenyeret, amelyet már az idei búzából sütöttek.
Bízunk benne, hogy az ország asztaláról nem fog hiányozni az imába foglalt mindennapi kenyerünk.
S szorgos népünk a hozzávalót is elõteremti. Hogy ezen munkánkon áldás legyen, kérjük Szt. István királyunk égi segítségét és közbenjárását.
Köszönöm megtisztelõ figyelmüket!