Mikor már azt gondolhattuk, legalább két jégkorszaknyi idõszak szükségeltetik ahhoz, hogy magyar futballcsapatot köszönthessünk a Bajnokok Ligája fõtábláján, a Debreceni VSC-TEVA gárdája tett róla, hogy az említett évezredek 14 esztendõje redukálódjanak. Meg persze tett róla vagy fél kanizsányi cívis városi, akik a nagy stadionba is elzarándokoltak a piros-fehérekért. De úgy a fél ország lélegzett együtt a lokistákkal, s Nagykanizsán is csak-csak megteltek kedd este a belváros „nagy tévés” teraszai.
Pont úgy, mint 14 éve, augusztusban, amikor egy haver otthonában gyûltünk össze, hiszen szülei éppen nem voltak otthon - s Zoran Kuntics abban a „retro-Fradi mezben” Brüsszelben begurította az Anderlechtnek azt a csodás gólt. Vagy a visszavágón, amikor Goran Kopunovics találata után az otthoni nappali csillárát kellett félteni a hirtelen legtérbe „került” jobb csapott okán.
S hogy mire képes az ember a Bajnokok Ligájáért… Ha nem volt hazai élmény, irány például Zágráb, ahol 2003-ban a végsõ selejtezõkkörben a helyi Dinamo meccselt a kijevivel. Végül sima ukrán továbbjutás, de semmi gond, a csehók a Jelasics-téren hajnali háromig voltak nyitva, majd egy kis pályaudvari szunyokálás után egy álommal szegényebben - már Kanizsán kellett megállapítani, ezúttal sem lesz közeli BL-csoportkör.
Pozsonyban két évvel késõbb már igazi BL-meccsen az Inter színeiben „Figo Lajos” száguldozott át többed magával a mix zónán, de késõbb, az Artmedia november 1-ei, Rangers elleni 2-2-jét kicsit a magunkénak is érzehettük. Egy bizonyos dunaszerdahelyi Borbély Balázs kotorta be a másodikat, aminek egyenes következménye volt a sajtópáholy asztalain történt közös ugra-bugra például az Új Szó munkatársaival. Aztán – sajnos nem éppen tiszteletreméltó módon - a dátumra tekintet nélkül a skót drukkerekkel együtt lehetett megkóstolni (?) a jó hírû Arany Fácánt, majd irány hajnali fél négykor – mi más – mint a pályaudvar. Csak akkor épp a pozsonyi…
Aztán most itt a Loki. Hál’Istennek volt tévé-adó, mely „küldte” Szófiából a meccset (s talán már a kényelem is nyomósabb érv), így nem volt nagy kunszt az élõ kapcsolat tartása a nagybacónaki hegyrõl az otthoniakkal eredmény ügyben. 1-2? Ez igaz? Húú, mi lesz itt a visszavágó alkalmával… S el is értünk a kezdõ gondolatokig. Este fél kilenc tájban már mindenki elfoglalta helyét a belvárosi kivetítõk elõtt, hogy végül láthassa, ahogyan a kocsmáros-gyerkõc, Varga József és a sztárolt profi, Rudolf Gergely bevágja no nem LEV Tolsztoj (a tévés kiírás mosolyogtató betûmixe alapján), hanem a Levszki hálójába a labdát.
Szép õsz elé nézünk! Hogy aztán ez tartogat-e pályaudvari éjszakázást, vagy bizonyos kóstolót? Azért magyar földön már egyszerûbb a logisztika, bár a Keletinek is biztos megvan a maga varázsa. Bár az is igaz, hogy Kanizsán is elõjött a már-már megkövesedettnek hitt futballösztön, s a bejáratott kocsmákban még belógó csillárok sincsenek…
P.L.