Dezsõ Ferenc nyugalmazott iskolaigazgatót, költõt, a Takács László Irodalmi Kör volt vezetõjét köszöntötte 80. születésnapja alkalmából Cserti Tibor, a Nagykanizsai Városvédõ Egyesület elnöke és Papp Ferenc, az egyesület alelnöke.

Laudációjában Papp Ferenc kiemelte: Dezsõ Ferenc életpályája példa arra, hogy szorgalommal, tanulással, tehetséggel, a szakmánk iránti alázattal valódi értelmiségi létet és a közösségre is pozitívan visszaható kisugárzást érhetünk el. Ezért is mondható, hogy Dezsõ Ferenc városunk ismert és megbecsült oktatási szakembere, a helyi társadalmi és irodalmi élet elismert formálója, építõje. 

A tanítóképzõ intézetben 1954-ben végzett, majd több zalai faluban, így Pölöskefõn, Galambokon, Kacorlakon, Kisfakoson tanítóskodott. Életének fontos állomása volt, amikor 26 éves korában – szokatlanul fiatalon –, a surdi általános iskola igazgatójának nevezték ki. Ma is örömmel és büszkén emlékezik vissza a faluban töltött 17 évre. Aktívan részt vett a település életében, a hagyományok ápolásában, a közösségi feladatokban. Feldolgozta Surd község földrajzát, az exóta kert történetét. Megörökítette a két világháború közötti paraszti gazdálkodás jellemzõit, és ezekben az években szerzett tanári oklevelet a Pécsi Tanárképzõ Fõiskola biológia-földrajz szakán. 1979-ben Nagykanizsára került, a városi tanács mûvelõdési osztályának lett a tanulmányi felügyelõje, majd 1980-1984-ig a városi tanács sportfelügyelõségének vezetõjévé nevezték ki.

Szakmai felkészültsége, vezetõi rátermettsége révén 1984-ben felkérték az Andrejka utcai, késõbbi nevén Kõrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatójának, mely pozíciót 12 évig töltötte be. Kiváló tantestülettel a tanulmányi, kulturális és sportéletben eredményeket felmutató évek következtek. (A „Kõrösi” a város egyik legjobb, legnépszerûbb iskolája volt.) Dezsõ Ferenc elsõ versei 1958 és 1962 között jelentek meg a Zalai Hírlapban. Nagykanizsán pedig Pék Pálnak köszönhetõen kezdett újra „verselni” 1990-tõl.

A Kanizsa Dél-Zalai Hetilap rendszeresen közölte verseit, prózai írásait. Büki Pálnéval közösen egy hosszabb cikksorozatot indítottak „A XX. század tanúi Nagykanizsán” címmel. Az életpálya bemutatások fotókkal illusztrálva 2007-ben önálló kötetben is megjelentek a Czupi Kiadó gondozásában. Versei több antológiában helyet kaptak: például az „Arcok” (2002) vagy „Szólni a tûz mellett” (2004) címûekben, valamint az évenként megjelenõ Kanizsai antológia öt számában is. Elsõ önálló verseskötete 2006-ban látott napvilágot „Utam” címmel, melyet a 2008-ban megjelenõ „A végtelen felé” követett. Hamarosan olvashatjuk harmadik alkotást is, amelynek a sokat sejtetõ „A megélt élet” címet adta.

Dezsõ Ferenc részt vállalt a város irodalmi életének szervezésében, menedzselésében. Négy évig a Takács László Irodalmi Kör elnöke volt. 2000 és 2005 között a Nagykanizsai Polgári Egyesület elnökei tisztét töltötte be. Ismert személyiségeket hívott meg elõadásokra, beszélgetésekre. Szakmai, közéleti tevékenységét miniszteri és állami kitüntetéssel ismerték el. Közülük legbüszkébb lehet a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésére – fejezte be méltató gondolatait Papp Ferenc.

A beszélgetés során Dezsõ Ferenc megjegyezte: soha nem vallotta költõnek magát, inkább úgy gondolta, hogy õ egy verset szeretõ ember, aki verseket írogat. Megköszönve a megemlékezést, hangsúlyozta: nem elég a kort elérni, hanem munkálkodni, tenni kell, mit csak „pontosan és szépen, ahogy a csillag meg az égen, úgy érdemes”. A köszöntést e szavakkal zárta: „Egy 10 emeletes épületet lerombolni, az nagy zaj, por, füst, förtelem van körülötte. Egy hajszálat odébb tenni, elmozdítani, azt észrevenni, hogy mozdul, az már maga egy kis csoda. Odébb tenni, elmozdítani bizony nem egyszerû, és megfontolandó. Ezt észrevették a köszöntõk, amit én nagy tisztelettel megköszönök.”

B.E.