Mindig örömteli hír, ha környezetünkben valakit rangos elismerés ér. Így volt ez most is, amikor az augusztus huszadikai kitüntettek között olvashattuk Marton Ferencné nevét. Mi sem természetesebb, ha az érdemesek közül megszólaltatjuk azt, aki eleddig szinte ismeretlenül tette köztünk a dolgát. Ám ez a megszólaltatás kissé furcsára sikeredett. Noha a telefon és az internet könnyedén áthidalja a távolságot, esetünkben ez mégsem mûködött. Marton Ferencné, Marika ugyanis több hónapja betegállományban van. Mint mondja: „Egyszerre lenni kitüntetettnek és kitaszítottnak, nagyon vegyes érzelmeket vált ki belõlem.” Így érthetõ, hogy egy felkavaró beszélgetésre még nem tudott vállalkozni. Ezért választottuk ezt a rendhagyó formát, ahol a maga által papírra vetett gondolatait tesszük közzé. Az olvasás gördülékenységét segítendõ, az írást közcímekkel láttuk el.

Egyszerû falusi emberek gyermekeként születtem Becsehelyen. Szüleim megtanítottak arra, hogy szeressem az embereket, segítsek másokat, hogyan kell a közösség érdekében tenni, dogozni és szeretetet sugározni, mindezt õszintén és becsületesen.
Gyermekkorom óta ápolónõ szerettem volna lenni. A kívánságom teljesült, hiszen 1973. szeptember 1-én szakképzett ápolónõként kezdhettem a munkámat a nagykanizsai kórház fül-orr-gége osztályán. Késõbb késztetést éreztem arra, hogy folytassam a tanulmányaimat, amelyhez az intézet részérõl támogatást kaptam, így az Egészségügyi Fõiskola intézetvezetõi szakán diplomát szereztem, majd szakképesítésem az Egészségügyi Menedzser Képzõ Alapítvány szervezésében gyakorló kórházi menedzseri oklevéllel bõvült.
Munkámat tekintve tíz évig voltam három mûszakos ápolónõ, majd három évig osztályvezetõ fõnõvér, öt évig intézetvezetõ fõnõvér helyettes, és 1991-tõl ápolási igazgatói munkakört láttam el.
Ápolási igazgatói munkakörbe 1991-ben kerültem, amelyet pályázat útján nyertem el. Ekkor az intézet élén hármas vezetés állt, pályázatomat a nagykanizsai önkormányzat közgyûlése bírálta el. Majd 1996-ban, az intézet élére egyszemélyes felelõs vezetõ, fõigazgató került, aki kiírta az ápolási igazgatói álláspályázatot.
A pályázatomat benyújtottam, amelyet a fõigazgató elfogadott, s az akkori, és a jelenlegi jogszabályoknak megfelelõen kinevezett közalkalmazotti jogviszony mellett, magasabb vezetõi feladatok ellátására bízott meg, határozatlan idõre.

Egy beteg, egy dokumentáció

Összegezve, eddig 36 évet töltöttem a nagykanizsai kórházban mint munkavállaló, a ranglétrának minden fokát megjárva.
A kórházban töltött évtizedekre, és az azt feltöltõ emlékekre szívesen tekintek vissza, hiszen munkámat teljes odaadással, tiszta szívvel, a legjobb tudásomat adva igyekeztem végezni. A betegágy mellett töltött évekbõl kellemes emlékeket õrzök a szívemben. Már akkor fontosnak tartottam a személyre szóló, betegközpontú ápolást. A mai napig találkozom olyan betegekkel, akik rám köszönnek, és megkérdezik, hogy „ugye nõvérke, emlékszik rám?”.
Az 1980-as években kezdtünk el beszélni az ápolási folyamatról, és a vele járó ápolási dokumentációról. Osztályvezetõ fõnõvér voltam, 1984-ben kidolgoztam egy nagyon egyszerû és kezdetleges ápolási lapot, amelyet kísérletképpen vezettünk be az osztályon. Egy beteg, egy dokumentáció.
Megjegyzem, nem vagyok híve a sok papírmunkának, hiszen idõt vesz el az ápoló idejébõl, amelyet közvetlenül a betegre fordíthatna, viszont amit törvény ír elõ, azt kötelezõen be kell tartani.

Fõnõvér, csak diplomával

Amikor ápolási igazgató lettem, jómagamon kívül, a szakdolgozók között mindössze néhány ember rendelkezett fõiskolai diplomával. Kiemelt feladatomnak éreztem, hogy ezen változtassak, hiszen ezzel a szakdolgozók szakmai felkészültségét segítem elõ, amely hozzájárul a betegápolás színvonalának emeléséhez. Az orvosszakma és az ápolásszakma összehangolt munkát kíván, amely szintén indokolta a magasan kvalifikált szakdolgozói gárda kialakítását.
Ma az egész fõnõvéri kar fõiskolai diplomával rendelkezik, és a kórház minden területén megtalálhatók a diplomás szakdolgozók. A diplomások képzésében segítséget nyújtottak a több évtizedes gyakorlattal rendelkezõ szakdolgozók, akik a gyakorlati tapasztalatukat átadva segítették a fiatalabb generációt. Köszönet illeti õket!

Szakmai továbbképzések

A betegágy mellett dolgozó ápolók alsó-, vagy középfokú végzettséggel rendelkeztek, ma a szakdolgozók több mint fele felsõfokú, OKJ-s szakképesítéssel rendelkezik.
Évekkel ezelõtt már köztudott volt, hogy problémát fog jelenteni a szakápolói utánpótlás. A csodát nem karba tett kézzel vártuk, hanem a probléma bekövetkezte elõtt tárgyalást folytattam a Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola igazgatójával, s elkezdõdött az OKJ-s ápolók képzése esti tagozaton.
Rendszeressé tettük a kreditpontos szakmai továbbképzéseket, szakmai napokat, amelyeket, hatékony gazdálkodás figyelembevételével, pályázati lehetõségeket megragadva helyben végeztünk el.
A helyi továbbképzési lehetõség mellett biztosítottunk országos szakmai rendezvényeken és kongresszusokon való részvételt is. Sajnos az egészségügyi intézményeket sújtó anyagi forráscsökkenés az utóbbi években már kevésbé teszi lehetõvé.

Florence Nightingale Dicsérõ Oklevél

Minden éven megünnepeltük az Ápolók Nemzetközi Napját, majd tudományos értekezlet keretében szakmai nappal folytattuk. Ápolás igazgatásom ideje alatt bevonult a kórház történetébe a Florence Nightingale Dicsérõ Oklevél pénzjutalom kíséretében, amelyet szakdolgozók a lelkiismeretes munkájuk elismeréséül kaptak.
Kitûzött céljaim között szerepelt az ápolásszakmai eszközök folyamatos fejlesztése. Az ápolásszakmában használt új eszközök bevezetésénél nemegyszer költségszámítással kellett alátámasztani azt, hogy ami a betegnek kényelmes, az ápoló munkáját megkönnyíti, és mégis költségkímélõ. Nagyon egyszerû példa az inkontinencia termékek bevezetése. A betegágy mellett dolgozó fiatal ápolók el sem tudják képzelni, hogy volt idõ, amikor az inkontinens betegek ápolásához csak lepedõ, és az aláhelyezett gumilepedõ állt rendelkezésre.
A zárt vérvételi rendszert az országban az elsõk között vezettük be, s folytathatnám a sort tovább.

Kórházrekonstrukció

Lezajlott a teljes kórházfelújítás amely az ápolásban forradalmi elõrelépést jelentett. (pl.: a kórtermek komfortosítása, vizesblokkok, betegágyak stb.)
A betegétkeztetés a badellákból adagolt ételtõl az egyéni tálcás tálalásig, szintén országos viszonylatban az elsõk között. A betegek részére a diétás ételek biztosítása, hiszen van olyan betegség, ahol a diétás táplálkozás hiánya súlyos következményeket von maga után.
Vezetõi tevékenységem kezdetén takarításhoz felmosó vödröt és ruhát használtak. Egy pályázati lehetõséget kihasználva áttértünk a korszerû eszközök használatára, majd évek múlva a takarítási feladatot vállalkozásba adtuk ki.
Ellenõrzési tevékenységemnél fontosnak tartottam kiindulási pontként, hogy ellenõrizzünk, okot találjunk a dicséretre. Természetesen ezt nem minden esetben tudtam alkalmazni, de a problémák megbeszélését mindig emberi hangon igyekeztem megtenni.

A Kitüntetett...

A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetés, amit augusztus 20-án az állami ünnepünkön kaptam, számomra hatalmas elismerést, talán fogalmazhatnék úgy is, hogy erkölcsi rehabilitációt jelentett. Köszönöm a közbenjárását azoknak, akik bármit is tettek annak érdekében, hogy ennek a csodálatos kitüntetésnek a tulajdonosa lehessek.
A kitüntetést nem csak a sajátomnak tekintem. Vezetõi tevékenységet sikeresen egy személyben nem lehet végezni. Köszönetemet, és tiszteletemet fejezem ki a Kanizsai Dorottya Kórház szakdolgozóinak, valamint helyettesemnek, Dr. Kurtáné Láda Klárának, hiszen az elmúlt 36 évet együtt töltöttük, amelyben voltak nehéz napok, de örömök is. Továbbra is azt kérem tõlük, hogy szívükben lobogjon a betegellátás iránti szeretet lángja még akkor is, ha nehéz napokat kell átélniük.
Tisztelettel gondolok Dr. Szabó Csaba fõigazgató úrra, aki tizenhat évig vezette a kórházat, és a neve örökre ott marad a kórház történetében, hiszen egy teljes felújítást végigvezényelt.
Dr. Kovács József fõigazgató úr két évet töltött az intézet élén, köszönettel tartozom neki is, hiszen az itt léte alatt sok új dolgot meg kellett tanulni, s a tudásanyag számomra fontos, amit senki nem vehet el tõlem.
A lelkiismeretes munkavégzéshez fontos a családi háttér, az a közeg, ahol az ember felnõtté vált.
Megtisztelõ volt számomra, hogy Becsehely polgármestere, aki az újságból olvasta a kitüntetésemrõl szóló tudósítást, meghívott a képviselõtestületi ülésre, ahol virágcsokor átadásával gratuláltak nekem. Becsehely a lakóhelyem, három cikluson keresztül voltam önkormányzati képviselõ, és nagyon szeretem ezt a községet, hiszen születésem óta itt van az otthonom.
Nagykanizsa város 36 éven keresztül biztosított számomra munkalehetõséget, viszonzásul én igyekeztem a tudásom legjavát adni, és a betegellátást lelkiismeretesen szolgálni.
Nagykanizsa a munkahelyem révén vált második otthonommá.

És a Kitaszított...

Ma már köztudott, hogy az idei év január végétõl megbízott, aztán kinevezett fõigazgató február 4-én közölte velem, hogy nem kívánja velem folytatni a munkát.
Indoka az volt, hogy az elõzõ fõigazgatót szolgáltam.
Felelõsségem teljes tudatában kijelentem, hogy én nem a fõigazgatót, hanem a kórházat, a betegeket és a rám bízott dolgozókat szolgáltam 36 éven keresztül, a mindenkori törvényesség betartásával.
Egyszerre lenni kitüntetettnek, és „kitaszítottnak”nagyon vegyes érzelmeket vált ki belõlem. Egy biztos, hogy amíg lélegzem, a szívem a betegellátásért dobog. Bízom abban, hogy van még küldetés és kihívás számomra, és méltó maradok a kapott kitüntetés viselésére.