Rózsás János születésének 90. évfordulója alkalmából emléktábla avató ünnepséggel hajtott fejet városunk közössége a Gulagon raboskodó író, történész elõtt, aki a szovjet rabtáborokba hurcolt százezrek nevében emelte fel szavát. Rózsás János egykori Csengery úti lakóházának falán Dénes Sándor polgármester, valamint Vitéz Nagy Ottó, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Nagykanizsai Szervezetének elnöke és Kiss Bódog Zoltán a szövetség Zala Megyei elnöke helyezte el a táblát.

A Gulag emlékév jegyében megrendezett ünnepségen többek között tiszteletét tette: Karádi Ferenc alpolgármester, Rózsás Antal, Rózsás János fia, valamint a Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és a Rákóczi Szövetség képviselõi Zalaegerszegrõl.

Emlékbeszédében Dénes Sándor polgármester rámutatott:

– Egy közösség identitásának, egy nemzet és egy város összetartozásának egyik legfontosabb pillére a múlt megismerése. A múlt pontos, hiteles és szándékos torzításoktól mentes feltárása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy jövõt építhessünk, hiszen a múlt jelenti mindehhez az alapot. Ha abban ideológiai okokból koholmányok jelennek meg, vagy elhallgatják a mindennapi emberi történetek õszinte eseményeit, és a múltat végképp eltörlik, akkor az életünk jelene és jövõje is eltorzul, bújtatott és nyílt konfliktusokat hordozva önmagában.

Így, akik Patyomkin faluként elfedik a valóságot elõlünk, azok a jövõt veszélyeztetik. Akik viszont életüket áldozzák arra, megjárva a poklot is, hogy fellebbentsék a fátylat az elfedett valóságról, hogy felmutassák a múlt igazságait, azok az emberek a jövõt és a közösséget, az emberi értékeket jelentik a számunkra. Ezért is kötelességünk e hõseinket megõrizni a szívünkben, megõrizni emléküket gránitba vésve.

Ezt követõen a városvezetõ felidézte az író életútját: Rózsás János megjárta ezt a poklot. 1944 decemberében, 18 évesen esett fogságba a somogyi fronton, és 1953 teléig, azaz kilenc esztendõt raboskodott a gulagokban. Az elsõ öt évet köztörvényesek, a többi négyet pedig politikai foglyok között töltötte. Egy olyan világban, ahol a lágereket leginkább a második világháborúból ismert német koncentrációs táborokhoz lehet hasonlítani, azzal a különbséggel, hogy mínusz 42 fokig kötelezõ volt napi 12 órát dolgozni a szabadban. Minden tábor önálló és önellátó gazdasági egységként üzemelt saját börtönnel, konyhával, kórházzal, közintézményekkel és lakóbarakkokkal. Egy kisváros, nagy szenvedésekkel, ahol Tamási Áron szavait visszhangozva: Rózsás János létezését törölték el azzal, hogy nem lehetett otthona a világban.

Csak 1953 decemberében térhetett haza. A KGB meg akarta íratni vele Szolzsenyicin cáfolataként az ellen-Gulagot, hiszen együtt raboskodott a Nobel-díjas íróval, akit barátjaként tisztelt. Nem tette: írt egyet, de nem az elvárt rendelés szerint – ez a Keserû ifjúság, amely 1986-ban Münchenben jelent meg. Azután több könyvet publikált, köztük az emberi sorsokat feldolgozó Gulag-lexikont.

Majd a polgármester újra nyomatékosította: Rózsás János egész életében segített egykori rabtársainak, rehabilitációs kérelmeket fogalmazott, és kutatott az eltûntek után. És, talán ami a legfontosabb, szólt mások helyett is, feltárva az emberi gonoszság bugyrait. Ahogy õ fogalmazta meg: Isten segedelmével itt vagyok, szólhatok, elmondhatom, mi történt ott.

A mai nap azért gyûltünk össze – hangsúlyozta Dénes Sándor, hogy tanúságot tegyünk egy ember mellett, aki a világot és a létezést nem engedte elvenni és eltörölni. Azért jöttünk el, hogy õrá emlékezve, születésének 90. évfordulóján kiálljunk értékeinkért és hagyományainkért, és fennhangon kimondjuk közösen, hogy ez nem történhet meg soha többé.

Ez az emléktábla pedig e kiállás és az emlékezés jelképe, amit a közösségünk alapít, hogy felmutassa hõsén, Rózsás Jánoson keresztül az emberség melletti elkötelezettségét.

B.E.